művész
![Solti Ádám Solti Ádám](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/005/243/solti-adam-474-279-155779.jpg)
Solti Ádám
Színész, énekes, táncos
1980-ban született Budapesten.
1994-1998 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanult.
1998-2001 között a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola tanulója volt, ahol fogtechnikus szakképesítést szerzett. 2001-2013 között fogtechnikusként is dolgozott.
Már általános iskolásként a színjátszókör tagja volt.
1999-2007 között…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes, táncos
1980-ban született Budapesten.
1994-1998 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanult.
1998-2001 között a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola tanulója volt, ahol fogtechnikus szakképesítést szerzett. 2001-2013 között fogtechnikusként is dolgozott.
Már általános iskolásként a színjátszókör tagja volt.
1999-2007 között az Independence Tánccsoport oszlopos tagja volt.
2000-2001 között a Vígszínházban szerepet kapott az Óz, a nagy varázsló című előadásban is.
2008-2013 között az Szép Ernő színházi társulat tagja is volt.
2010-ben létrehozta a "Non Stop" nevű énekes formációt, amellyel bekerült az X-faktor című, az RTL Klubon futó televíziós showműsorba. Itt szerzett országos ismertséget, együttesét az 5. döntőben győzte le Takács Nikolas.
2010-2019 a Barátok közt című sorozat szereplője volt.
Szerepei a Madách Színházban:
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Marius
Rice-Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - József
A. L. Webber: Az Operaház Fantomja - Raoul
![A magyar dal napja - Solti Ádám és zenekara](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/165/a-magyar-dal-napja-solti-adam-es-zenekara-222-131-160114.jpg)
A magyar dal napja - Solti Ádám és zenekara
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész, táncos, énekes
![A13 Színház - Hotel Mentol, Csepp Színház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A13 Színház - Hotel Mentol, Csepp Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Főszereplő
![Dickens - L. Bart: Twist Oliver - A13 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/768/dickens-l-bart-twist-oliver-a13-szinhaz-222-131-59952.jpg)
Dickens - L. Bart: Twist Oliver - A13 Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Mr. Bumble
![DOG STORY](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
DOG STORY
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Roland
![ELNÉMULÁS - színjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/141/elnemulas-szinjatek-222-131-62182.jpg)
ELNÉMULÁS - színjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Patrik
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/021/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106027.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/022/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106018.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/261/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106390.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/026/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106007.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/272/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106401.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/036/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106138.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/336/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106551.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/037/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106128.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/453/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106826.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/999/hofeherke-csaladi-musical-222-131-105953.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/046/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106174.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/458/hofeherke-csaladi-musical-222-131-108138.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/017/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106047.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/050/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106164.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/019/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106037.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/051/hofeherke-csaladi-musical-222-131-106155.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![HÓFEHÉRKE - Családi Musical](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
HÓFEHÉRKE - Családi Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- HERCEG
![Hotel Mentol - musical - A13 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/805/hotel-mentol-musical-a13-szinhaz-222-131-61825.jpg)
Hotel Mentol - musical - A13 Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész
![LÉGY JÓ MINDHALÁLIG - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/245/legy-jo-mindhalalig-musical-222-131-55141.jpg)
LÉGY JÓ MINDHALÁLIG - musical
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Török János
![Les Misérables - A nyomorultak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/349/les-miserables-a-nyomorultak-222-131-237761.jpg)
Les Misérables - A nyomorultak
MADÁCH SZÍNHÁZ- Jean Valjean
![Lionel Bart: Oliver! - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/402/lionel-bart-oliver-musical-222-131-29990.jpg)
Lionel Bart: Oliver! - musical
Általános- Mr. Bumble
![Pretty Woman (Micsoda nő!)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/440/pretty-woman-micsoda-no-222-131-214357.jpg)
Pretty Woman (Micsoda nő!)
MADÁCH SZÍNHÁZ- Edward Lewis
![Randikutya (DOG STORY)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Randikutya (DOG STORY)
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Roland
![Szerelmes Shakespeare](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/004/szerelmes-shakespeare-222-131-110033.jpg)
Szerelmes Shakespeare
MADÁCH SZÍNHÁZ- Will
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/588/valahol-europaban-222-131-23027.jpg)
Valahol Európában
Általános- Hosszú
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/877/valahol-europaban-222-131-24966.jpg)
Valahol Európában
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Hosszú
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!