művész
![Seregi László Seregi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/883/seregi-laszlo-474-279-192111.jpg)
Seregi László
Balettművész, koreográfus.
Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez. Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult. Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Balettművész, koreográfus.
Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez. Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult. Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd 1953-ban a Reggel a táborban című művét alkotta meg. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balett-mesterként és koreográfusként tevékenykedett. Eleinte balettbetéteket készített operákba. A legsikeresebbek: Faust (1966), Tannhäuser (1967). 1968 az áttörés éve volt: hatalmas sikerrel mutatták be háromfelvonásos nagybalettjét, a Spartacust. 1970-ben megkoreografálta és A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Ezután újabb sikeres, egész estés balettek következtek: Sylvia (1972), A cédrus (1975). 1978-ban egyfelvonásos balettjét, a Változatok egy gyermekdalra című művét mutatták be. 1977-től 1984-ig az Operaház balettigazgatója volt, majd 1985-től újból jelentős nagybaletteket alkotott. Ekkor született Shakespeare-trilógiájának első darabja, a Rómeó és Júlia, majd 1989-ben a Szentivánéji álom, 1994-ben A makrancos Kata.
Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit a világ jelentős balettszínpadain (többek közt Moszkva, Róma, Prága, Bordeaux, Edinburgh, Köln, Leningrád, Kijev, Berlin, Monte Carlo, Bécs, Salzburg, Párizs, Torino, London, Zürich és Sidney színházaiban) bemutatták és műsoron tartják.
Seregi László díjai:
Erkel Ferenc-díj (1969),
Érdemes művész (1972),
SZOT-díj (1975),
Osztrák Nagyérdemrend (1976),
Kiváló művész (1978),
Kossuth-díj (1980),
Magyar Népköztársaság Babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendje (1989),
A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003),
A Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíja (2003),
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2004),
Hazám-díj (2005),
Prima Primissima-díj (2005).
Főbb művei több műfajból:
Néptánc-koreográfiák: Kalotaszegi táncok, Reggel a táborban, táncok a Székely fonóban; táncbetétek operákban és zenés színpadi művekben: Koldusdiák, Tell Vilmos, Elektronikus Szerelem, Faust, Tannhäuser, Macskák, Crasy for you, Hello Dolly, Az Operaház Fantomja.
Egyfelvonásos balettjei: A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin, Air, Városban, Szerenád, Kamarazene No. 1., Változatok egy gyermekdalra; nagybalettek: Spartacus, Sylvia, A cédrus, Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, A makrancos Kata.
![A makrancos Kata](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/400/a-makrancos-kata-222-131-239241.jpg)
A makrancos Kata
Magyar Állami Operaház- Librettó William Shakespeare nyomán; Koreográfus / Libretto after William Shakespeare by; Choreographer
![Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Koreográfia
![AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/368/az-operahaz-fantomja-10eves-jubileumi-eloadas-222-131-37629.jpg)
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS
MADÁCH SZÍNHÁZ- Koreográfia
![Best of Webber](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/749/best-of-webber-222-131-35367.jpg)
Best of Webber
Müpa- Koreográfia
![F.Mendelssohn: Szentivánéji álom - balett / Midsummer night's dream](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/003/692/fmendelssohn-szentivaneji-alom-balett-midsummer-nights-dream-222-131-25341.jpg)
F.Mendelssohn: Szentivánéji álom - balett / Midsummer night's dream
Magyar Állami Operaház- Libretto W. Shakespeare nyomán
![Goldmark-Seregi: A makrancos Kata / Taming of the shrew](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/004/552/goldmark-seregi-a-makrancos-kata-taming-of-the-shrew-222-131-21484.jpg)
Goldmark-Seregi: A makrancos Kata / Taming of the shrew
Magyar Állami Operaház- Koreográfia
![MACSKÁK (musical)* -pótszékek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/958/macskak-musical-potszekek-222-131-41567.jpg)
MACSKÁK (musical)* -pótszékek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Társrendező-koreográfus
![MACSKÁK 1400. előadás!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/419/macskak-1400-eloadas-222-131-55942.jpg)
MACSKÁK 1400. előadás!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Társrendező-koreográfus
![MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/132/macskak-30-eves-jubileumi-eloadas-222-131-37244.jpg)
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Társrendező-koreográfus
![Macskák- szabadtéri előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/429/macskak-szabadteri-eloadas-222-131-39975.jpg)
Macskák- szabadtéri előadás
Óbudai Kultúrális Központ- Társrendező-koreográfus
![R. Wagner: Parsifal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/003/686/r-wagner-parsifal-222-131-38684.jpg)
R. Wagner: Parsifal
Magyar Állami Operaház- Koreográfia
![Spartacus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/238/spartacus-222-131-221280.jpg)
Spartacus
Magyar Állami Operaház- Koreográfus, Szövegét Howard Fast regénye nyomán írta / Choreographer, Libretto after the novel of Howard Fast by
![Spartacus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/811/spartacus-222-131-84334.jpg)
Spartacus
Magyar Állami Operaház- Szövegét Howard Fast regénye nyomán írta
![Sylvia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/872/sylvia-222-131-100605.jpg)
Sylvia
Magyar Állami Operaház- Koreográfia
![Sz. Prokofjev: Rómeó és Júlia / balett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/006/782/sz-prokofjev-romeo-es-julia-balett-222-131-23585.jpg)
Sz. Prokofjev: Rómeó és Júlia / balett
Magyar Állami Operaház- Szövegíró
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!