művész
![Sáry László Sáry László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/155/sary-laszlo-474-279-54590.jpg)
Sáry László
Zeneszerző és zenetanár.
1966-ban zeneszerzői diplomát szerzett a budapesti Zeneakadémián, ahol tanára Szervánszky Endre volt.
1970-ben Jeney Zoltánnal és Vidovszky Lászlóval megalapították az Új Zenei Stúdiót, amelynek azóta is tagja. A Stúdió tevékenységében mint zeneszerző és mint előadó is részt vett, saját és más szerzők…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zeneszerző és zenetanár.
1966-ban zeneszerzői diplomát szerzett a budapesti Zeneakadémián, ahol tanára Szervánszky Endre volt.
1970-ben Jeney Zoltánnal és Vidovszky Lászlóval megalapították az Új Zenei Stúdiót, amelynek azóta is tagja. A Stúdió tevékenységében mint zeneszerző és mint előadó is részt vett, saját és más szerzők műveinek az előadását és terjesztését illetően. Mindkét minőségében fellépett számos országban.
1972-ben Darmstadtban tett látogatása alkalmával találkozott Christian Wolff zenéjével és elgondolásaival. Ez a találkozás megerősítette elhatározását, hogy olyan zeneszerzési utakat kutasson, melyek különböznek a hagyományos európai gyakorlattól. Ennek a változásnak az első produktuma a Hangok (Sounds for....) c. darabja 1972-ből. 1980-as évek eleje óta rendszeresen ír zenét színházaknak is. Az 1970-es évek közepétől kezdte el a speciális Kreatív zenei gyakorlatok-nak nevezett "Sáry módszer" kidolgozását, mely az új zenei gondolkodás alapelemeivel foglalkozik, útbaigazítást nyújt bizonyos zeneszerzői módszerekhez, fejleszti az improvizációs készséget és a koncentrációt. Pedagógiai módszerét zeneiskolás gyerekek körében, valamint a Színművészeti Egyetem hallgatói között is kipróbálta és tanítja. Számos kurzust tartott zenetanárok számára Japánban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Észtországban.
1979-ben Kassák-díjat kapott.
1985-ben Erkel-díjat kapott.
1990-től a Katona József Színház zenei vezetője. Nemrégiben elkészült misztériumjátéka, kamaraoperája és kisoperája bizonyítja növekvő érdeklődését a színpadi művek iránt. Sáry számos megbízást kapott. Legutóbb egy japán város, Shizuoka felkérésére írta Labirintus c. művét vonósnégyesre és két marimbára.
1993-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott.
1994-től részt vett a Lord Yehudi Menuhin által kezdeményezett MUSE (A zene, az egyensúly és a tolerancia forrása) projektben, amely zenén, éneklésen, táncon és testmozgáson alapuló oktatási módszer hátrányos helyzetű gyermekek számára.
1996-ban 3 hónapot töltött Tokióban a Japán Alapítvány ösztöndíjasaként, ahol a hagyományos japán színházat, táncot és zenét tanulmányozta. Több mint 80 művet írt a kamarazenétől a kamaraoperán át a zenekari művekig. Jelenleg az új, zenepedagógiai módszere kidolgozásán és könyv alakban való megjelentetésén dolgozik.
1998-ban Lokomotiv szimfóniája (mely CD lemezen a BMC gondozásában jelent meg) 3. díjat nyert a 7. alkalommal megrendezett Nemzetközi Elektroakusztikus versenyen (IREN).
1999-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
2000-ben Érdemes Művész díjat kapott.
![A Hétfejű Tündér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/043/a-hetfeju-tunder-222-131-75123.jpg)
A Hétfejű Tündér
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zene
![A hétfejű tündér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/777/a-hetfeju-tunder-222-131-31872.jpg)
A hétfejű tündér
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Zene
![A két Korea újraegyesítése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/450/a-ket-korea-ujraegyesitese-222-131-68482.jpg)
A két Korea újraegyesítése
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![A két Korea újraegyesítése](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A két Korea újraegyesítése
Katona József Színház- Színész
![A mi osztályunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/427/a-mi-osztalyunk-222-131-57738.jpg)
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zene
![A mi osztályunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/458/a-mi-osztalyunk-222-131-31024.jpg)
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zene
![A mi osztályunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/125/a-mi-osztalyunk-222-131-59938.jpg)
A mi osztályunk
Katona József Színház- Zene
![A mizantróp](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/675/a-mizantrop-222-131-23291.jpg)
A mizantróp
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Zenei vezető
![Auftakt - Felütés Sáry László születésnapjára / CAFe Budapest 2014](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/584/auftakt-felutes-sary-laszlo-szuletesnapjara-cafe-budapest-2014-222-131-53491.jpg)
Auftakt - Felütés Sáry László születésnapjára / CAFe Budapest 2014
Müpa- Zeneszerző
![Az ember tragédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/002/870/az-ember-tragediaja-222-131-75246.jpg)
Az ember tragédiája
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zene
![Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/772/budapesti-vonosok-klasszikusok-tukreben-ii-222-131-179163.jpg)
Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II.
Budapesti Vonósok- zeneszerző
![Cigányok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/889/ciganyok-222-131-36486.jpg)
Cigányok
Katona József Színház- Zene
![Csongor és Tünde](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/422/csongor-es-tunde-222-131-117565.jpg)
Csongor és Tünde
MALADYPE SZÍNHÁZ- Zene
![Dzsopatán és Gasztonfild 2011-2012/1.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/752/dzsopatan-es-gasztonfild-2011-20121-222-131-25966.jpg)
Dzsopatán és Gasztonfild 2011-2012/1.
Concerto Budapest- zeneszerző
Kurázsi mama és gyermekei
Katona József Színház- Zenei vezető
![Loveshake: Rezes Judit és Szabó Győző színházi duettje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/908/loveshake-rezes-judit-es-szabo-gyozo-szinhazi-duettje-222-131-207565.jpg)
Loveshake: Rezes Judit és Szabó Győző színházi duettje
Kanizsai Kulturális Központ- Asztali zene
![Mesél a bécsi erdő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/329/mesel-a-becsi-erdo-222-131-21584.jpg)
Mesél a bécsi erdő
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei vezető
![Mirr Murr, a kandúr](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mirr Murr, a kandúr
Veszprémi Petőfi Színház- Zene
![Mirr-Murr, a kandúr](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/000/mirr-murr-a-kandur-222-131-43230.jpg)
Mirr-Murr, a kandúr
Jászai Mari Színház, Népház- Zene
![Szirénének](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/282/szirenenek-222-131-21461.jpg)
Szirénének
Katona József Színház- Zenei vezető
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!