művész
![Badár Sándor Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/669/badar-sandor-474-279-208454.png)
Badár Sándor
Színművész, humorosta.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először váltókezelőként, majd forgalmi szolgálattevőként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik.
Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, humorosta.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először váltókezelőként, majd forgalmi szolgálattevőként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik.
Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsósorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a FábryShowban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt.
A Dumaszínház társulatának tagja.
A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. Többszöri átszállás után a sín-házból végül a Dumaszínházba érkezett, ahol segített letenni a talpfákat. Improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve a szentesi humormaffia tagjaként, poénszervezetben elkövetett, folyamatos viccelődéssel vádolható. Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.
Díjai
A filmkritikusok díja (2004)
Szentes Városért Emlékérem (2008)
Bonbon díj (2006; 2011)
Karinthy-gyűrű (2013)
Könyvei
Badár Sándor – Horváth János: Jappán. Retró útikalandkönyv (Jaffa Kiadó, 2007)
Badár Sándor – Horváth János: Ámerika, avagy A Véredény nyomában (Jaffa Kiadó, 2007)
Badár Sándor – Horváth János: Közép-európai kalandok (Jaffa kiadó, 2009)
Badár Sándor – Horváth János: Határtalanul. A trilógia negyedik része (Jaffa kiadó, 2013)
Filmjeiből
69 (1987); Vattatyúk (1990); Roncsfilm (1992); Európa Kemping (1992); Kiss Vakond (1993); Citromdisznó (1993)
Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája (1993); Boldog lovak (1995); Mindenki fél a törpétől (1996); Bolse vita (1996)
Biztosítás (1998); Országalma (1998); Gengszterfilm (1998); Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele (1999)
Három (2000); Tündérdomb (2001); Öcsögök (2001); Anarchisták (2001); A Hídember (2002); Chacho Rom (2002)
Kontroll (2003); József és testvérei - Jelenetek a parasztbibliából (2003); Rinaldo (2003); Vagabond (2003); Zsiguli (2004)
Nyócker! (2004); Before Down (2004); Csudafilm (2005); Állatfarm (2005); Csodálatos vadállatok (2005); Hasutasok (2006)
Nincs kegyelem (2006); Egy bolond százat csinál (2006); Vadászat angolokra (2006); Noé bárkája (2007)
A Grimm-testvérek legszebb meséi (2007); Buhera mátrix (2007); Lora (2007); Bakkermann (2007); Megy a gőzös (2007)
Papírkutyák (2009); Ízig-vérig /televíziós sorozat/ (2019)
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/608/a-ket-jo-badar-stand-up-comedy-buveszet-222-131-74795.jpg)
"A két jó Badár" Stand Up Comedy & Bűvészet
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Humorista
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/515/kis-ember-nagyot-mesel-222-131-227629.jpg)
"Kis ember nagyot mesél "
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Humorista
![.Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/879/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-161139.png)
.Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![10 éves a Dumaszínház gála: Aranyosi,Badár,Bödőcs,Hadházi,KAP,Kőhalmi,Litkai](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
10 éves a Dumaszínház gála: Aranyosi,Badár,Bödőcs,Hadházi,KAP,Kőhalmi,Litkai
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![20 éves a Dumaszínház - Röhögve kibírtuk!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/994/20-eves-a-dumaszinhaz-rohogve-kibirtuk-222-131-220633.jpg)
20 éves a Dumaszínház - Röhögve kibírtuk!
Dumaszínház Kft- Egyéb
![500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/812/500-felesleges-cucc-badar-grylls-tanacsai-turazoknak-badar-sandor-onallo-eloadasa-222-131-63636.jpg)
500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/630/500-felesleges-cucc-badar-grylls-tanacsai-turazoknak-badar-sandor-onallo-eloadasa-222-131-63635.jpg)
500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/106/500-felesleges-cucc-badar-grylls-tanacsai-turazoknak-badar-sandor-onallo-eloadasa-222-131-81033.jpg)
500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló előadása
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/405/500-felesleges-cucc-badar-grylls-tanacsai-turazoknak-badar-sandor-onallo-estje-222-131-68127.jpg)
500 felesleges cucc: Badár Grylls tanácsai túrázóknak - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![A két jó Badár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/516/a-ket-jo-badar-222-131-81703.jpg)
A két jó Badár
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Humorista
![A Showder Klub bemutatja: Tóth Edu és Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A Showder Klub bemutatja: Tóth Edu és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/283/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-kovacs-andras-peter-222-131-116090.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/675/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-142831.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, műsorvezető: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/279/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-hadhazi-laszlo-222-131-98307.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/076/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-elek-peter-222-131-157397.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/287/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-elek-peter-222-131-157847.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Nagy Kitti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/182/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-nagy-kitti-222-131-193137.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Nagy Kitti
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Said Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/841/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-said-daniel-222-131-217996.png)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Said Dániel
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/072/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-szobacsi-gergo-222-131-216728.png)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Szobácsi Gergő
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Török Ádám](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/197/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-musorvezeto-torok-adam-222-131-194917.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, műsorvezető: Török Ádám
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, mv. Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/187/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-mv-fulop-viktor-222-131-188506.jpg)
ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, mv. Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/122/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-kiss-adam-kohalmi-zoltan-222-131-83333.jpg)
ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/387/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-kiss-adam-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-140657.jpg)
ALL STARS - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kiss Ádám, műsorvezető: Ács Fruzsina
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Said Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/836/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-kohalmi-zoltan-musorvezeto-said-daniel-222-131-211183.png)
All stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Said Dániel
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All Stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Said Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/996/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-rasko-eszter-musorvezeto-said-daniel-222-131-196209.jpg)
All Stars - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Said Dániel
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/434/all-stars-aranyosi-peter-hadhazi-laszlo-badar-sandor-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-181097.jpg)
All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Nagy Kitti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/480/all-stars-aranyosi-peter-hadhazi-laszlo-badar-sandor-musorvezeto-nagy-kitti-222-131-208490.png)
All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Nagy Kitti
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Noé Bex](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/016/all-stars-aranyosi-peter-hadhazi-laszlo-badar-sandor-musorvezeto-noe-bex-222-131-211671.png)
All stars - Aranyosi Péter, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Noé Bex
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Aranyosi, Badár, Kap, Kőhalmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/833/all-stars-aranyosi-badar-kap-kohalmi-222-131-91099.jpg)
ALL STARS - Aranyosi, Badár, Kap, Kőhalmi
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ALL STARS - Aranyosi, Badár, KAP, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/971/all-stars-aranyosi-badar-kap-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-140001.jpg)
ALL STARS - Aranyosi, Badár, KAP, műsorvezető: Ács Fruzsina
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Kőhalmi Zoltán](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/493/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-hadhazi-laszlo-kovacs-andras-peter-222-131-125571.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, mv: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/829/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kiss-adam-mv-acs-fruzsina-222-131-149349.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, mv: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, mv: Szabó Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/828/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kiss-adam-mv-szabo-balazs-222-131-149347.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, mv: Szabó Balázs
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/662/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-222-131-123396.jpg)
ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/240/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kohalmi-zoltan-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-149472.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/230/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kohalmi-zoltan-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-151534.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/938/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-kovacs-andras-peter-kohalmi-zoltan-222-131-105784.jpg)
ALL STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/002/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-mogacs-daniel-kohalmi-zoltan-222-131-104765.jpg)
All stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/132/all-stars-badar-sandor-dombovari-istvan-hadhazi-laszlo-kohalmi-zoltan-222-131-95466.jpg)
All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kovács András Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/097/995/all-stars-badar-sandor-dombovari-istvan-kiss-adam-kohalmi-zoltan-222-131-125574.jpg)
All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/784/all-stars-badar-sandor-dombovari-istvan-kovacs-andras-peter-mogacs-daniel-222-131-125611.jpg)
All stars - Badár Sándor, Dombóvári István, Kovács András Péter, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Beliczai Balázs, műsorvezető: Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/198/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-beliczai-balazs-musorvezeto-szobacsi-gergo-222-131-194924.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Beliczai Balázs, műsorvezető: Szobácsi Gergő
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/077/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-janklovics-peter-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-157396.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/290/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-janklovics-peter-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-157845.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/816/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-kiss-adam-mogacs-daniel-222-131-105777.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Kiss Ádám, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/327/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-mogacs-daniel-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-157879.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/134/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-szomszedneni-produkcios-iroda-musorvezeto-elek-peter-222-131-149473.jpg)
All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Kiss Ádám, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/774/all-stars-badar-sandor-kiss-adam-mogacs-daniel-mv-acs-fruzsina-222-131-158421.jpg)
All stars - Badár Sándor, Kiss Ádám, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Badár Sándor, Kiss Ádám, Szomszédnéni P.I., mv: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/228/all-stars-badar-sandor-kiss-adam-szomszedneni-pi-mv-szabo-balazs-mate-222-131-161570.jpg)
ALL STARS - Badár Sándor, Kiss Ádám, Szomszédnéni P.I., mv: Szabó Balázs Máté
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All Stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Beliczai Balázs, mv: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/960/all-stars-badar-sandor-kohalmi-zoltan-beliczai-balazs-mv-szabo-balazs-mate-222-131-170934.jpg)
All Stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Beliczai Balázs, mv: Szabó Balázs Máté
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/855/all-stars-badar-sandor-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-222-131-236417.jpg)
All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/950/all-stars-badar-sandor-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-musorvezeto-elek-peter-222-131-154447.jpg)
All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/733/all-stars-badar-sandor-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-musorvezeto-elek-peter-222-131-156820.jpg)
All stars - Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Badár Sándor, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/307/all-stars-badar-sandor-mogacs-daniel-kohalmi-zoltan-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-185044.jpg)
All stars - Badár Sándor, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Kiss](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/837/all-stars-badar-beliczai-hadhazi-kiss-222-131-91356.jpg)
ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Kiss
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/231/all-stars-badar-beliczai-hadhazi-musorvezeto-musimbe-david-dennis-222-131-137574.jpg)
All stars - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Musimbe Dávid Dennis
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/154/all-stars-badar-beliczai-hadhazi-musorvezeto-szabo-balazs-mate-222-131-133237.jpg)
ALL STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, műsorvezető: Szabó Balázs Máté
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ALL STARS - Badár, Beliczai, Kőhalmi, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/974/all-stars-badar-beliczai-kohalmi-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-139996.jpg)
ALL STARS - Badár, Beliczai, Kőhalmi, műsorvezető: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All Stars - Beliczai Balázs, Badár Sándor, Kovács András Péter, mv: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/663/all-stars-beliczai-balazs-badar-sandor-kovacs-andras-peter-mv-fulop-viktor-222-131-172124.jpg)
All Stars - Beliczai Balázs, Badár Sándor, Kovács András Péter, mv: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/878/all-stars-hadhazi-laszlo-badar-sandor-rasko-eszter-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-177874.jpg)
All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Noé Bex](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/171/all-stars-hadhazi-laszlo-badar-sandor-rasko-eszter-musorvezeto-noe-bex-222-131-222317.png)
All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Ráskó Eszter, műsorvezető: Noé Bex
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/527/all-stars-hadhazi-laszlo-badar-sandor-szomszedneni-produkcios-iroda-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-183690.jpg)
All stars - Hadházi László, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/555/all-stars-hadhazi-laszlo-kiss-adam-badar-sandor-musorvezeto-elek-peter-222-131-179430.jpg)
All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Elek Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All Stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Feiszt Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/995/all-stars-hadhazi-laszlo-kiss-adam-badar-sandor-musorvezeto-feiszt-viktor-222-131-196208.jpg)
All Stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Feiszt Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/203/all-stars-hadhazi-laszlo-kiss-adam-badar-sandor-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-176559.jpg)
All stars - Hadházi László, Kiss Ádám, Badár Sándor, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Beliczai Balázs, mv: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/070/all-stars-kiss-adam-badar-sandor-beliczai-balazs-mv-fulop-viktor-222-131-163225.jpg)
All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Beliczai Balázs, mv: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/982/all-stars-kiss-adam-badar-sandor-mogacs-daniel-mv-acs-fruzsina-222-131-166335.jpg)
All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/017/all-stars-kiss-adam-badar-sandor-mogacs-daniel-mv-fulop-viktor-222-131-169289.jpg)
All stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Mogács Dániel, mv: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kiss Ádám, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Feiszt Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/503/all-stars-kiss-adam-hadhazi-laszlo-badar-sandor-musorvezeto-feiszt-viktor-222-131-200952.jpg)
All stars - Kiss Ádám, Hadházi László, Badár Sándor, műsorvezető: Feiszt Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/886/all-stars-kohalmi-zoltan-badar-sandor-mogacs-daniel-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-178363.jpg)
All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/528/all-stars-kohalmi-zoltan-badar-sandor-mogacs-daniel-musorvezeto-szobacsi-gergo-222-131-183813.jpg)
All stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Mogács Dániel, műsorvezető: Szobácsi Gergő
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All Stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, mv: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/665/all-stars-kohalmi-zoltan-badar-sandor-szomszedneni-produkcios-iroda-mv-acs-fruzsina-222-131-172151.jpg)
All Stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, mv: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kőhalmi Zoltán, Hadházi László, Beliczai Balázs, műsorvezető: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/879/all-stars-kohalmi-zoltan-hadhazi-laszlo-beliczai-balazs-musorvezeto-acs-fruzsina-222-131-180139.jpg)
All stars - Kőhalmi Zoltán, Hadházi László, Beliczai Balázs, műsorvezető: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kovács András Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, mv: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/981/all-stars-kovacs-andras-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-mv-acs-fruzsina-222-131-166336.jpg)
All stars - Kovács András Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, mv: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars - Kovács András Péter,Badár Sándor,Beliczai Balázs,mv: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/061/all-stars-kovacs-andras-peterbadar-sandorbeliczai-balazsmv-szabo-balazs-mate-222-131-163227.jpg)
All stars - Kovács András Péter,Badár Sándor,Beliczai Balázs,mv: Szabó Balázs Máté
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars – Badár Sándor, Beliczai Balázs, Felméri Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/711/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-felmeri-peter-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-152218.jpg)
All stars – Badár Sándor, Beliczai Balázs, Felméri Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars – Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, műsorvezető: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/244/all-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-hadhazi-laszlo-musorvezeto-fulop-viktor-222-131-151552.jpg)
All stars – Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, műsorvezető: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/377/all-stars-aranyosi-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-91104.jpg)
All stars: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![All stars: Badár Sándor, Felméri Péter, Kiss Ádám, Kovács András Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
All stars: Badár Sándor, Felméri Péter, Kiss Ádám, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/783/all-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-kovacs-andras-peter-mogacs-daniel-222-131-125618.jpg)
ALL STARS: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ÁPRILISI BADÁR-ságok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/027/aprilisi-badar-sagok-222-131-63626.jpg)
ÁPRILISI BADÁR-ságok
Kölcsey Központ- Színész
![Aranyosi Péter & Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/834/aranyosi-peter-badar-sandor-222-131-229803.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter & Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/284/aranyosi-peter-badar-sandor-222-131-220623.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter & Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/424/aranyosi-peter-badar-sandor-222-131-214035.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter & Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/462/aranyosi-peter-badar-sandor-222-131-219144.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter & Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/963/aranyosi-peter-badar-sandor-222-131-221806.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter & Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/170/034/aranyosi-peter-badar-sandor-kozos-estje-222-131-250116.png)
Aranyosi Péter & Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter - Badár Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter - Badár Sándor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/194/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-89301.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/404/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-105063.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/790/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-125582.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/971/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-141622.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/606/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-150564.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/824/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-160912.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/182/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-166767.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/925/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-69951.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/323/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-125581.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/990/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-141623.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/246/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-145111.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/856/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-154153.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/554/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-158078.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/496/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-179566.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/897/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-233544.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/857/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-101509.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/023/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-141748.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/020/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-161409.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/841/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-175819.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/866/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-230908.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/082/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-244440.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/313/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-146840.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/025/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-154441.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/743/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-158274.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/463/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-164795.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/468/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-116050.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/585/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-134116.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/375/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-142254.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/999/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-151437.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/159/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-152875.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/607/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-165342.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/981/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-213383.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/705/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-231467.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/842/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-242523.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/081/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-125471.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/895/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-147984.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/030/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-151436.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/433/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-161837.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/608/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-165341.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/306/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-169916.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/715/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-231470.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/955/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-242700.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/155/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-143185.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/797/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-144396.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/938/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-206249.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/877/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-173895.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/621/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-226374.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/631/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-142506.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/238/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-143393.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/801/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-144395.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/889/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-146128.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/168/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-148488.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/573/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-150563.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/690/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-153896.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/019/aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-157385.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/848/aranyosi-peter-es-badar-sandor-kozos-estje-222-131-244186.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/039/aranyosi-peter-es-badar-sandor-kozos-estje-222-131-154463.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/048/aranyosi-peter-es-badar-sandor-kozos-estje-222-131-172950.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/199/aranyosi-peter-es-badar-sandor-kozos-estje-222-131-246698.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/408/aranyosi-peter-es-badar-sandor-kozos-estje-222-131-243445.png)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Aranyosi Péter és Badár Sándor közös műsora](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor közös műsora
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter és Badár Sándor, vendég: Zabolai Margit Eszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/821/aranyosi-peter-es-badar-sandor-vendeg-zabolai-margit-eszter-222-131-86145.jpg)
Aranyosi Péter és Badár Sándor, vendég: Zabolai Margit Eszter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Csenki Attila, műsvez: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Csenki Attila, műsvez: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/818/aranyosi-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-dombovari-istvan-222-131-65735.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Dombóvári István, műsvez: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Litkai Gergely, műsvez: Dombóvári István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Litkai Gergely, műsvez: Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/128/aranyosi-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-loran-barnabas-222-131-21256.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Bellus István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Bellus István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/854/aranyosi-peter-badar-sandor-csenki-attila-hajdu-balazs-222-131-75375.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, műsvez: Dombóvári István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, műsvez: Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Lorán Barnabás, műsorvezető: Felméri Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Lorán Barnabás, műsorvezető: Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Szupkay Viktor, műsvez: Benk Dénes](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Csenki Attila, Szupkay Viktor, műsvez: Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/576/aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-53658.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Rekop György, műsorvezető: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István, Rekop György, műsorvezető: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Hajdú Balázs, műsorvezető: Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/094/aranyosi-peter-badar-sandor-felmeri-peter-hajdu-balazs-musorvezeto-szupkay-viktor-222-131-63549.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Hajdú Balázs, műsorvezető: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Janklovics Péter, műsvez: Dombóvári István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Janklovics Péter, műsvez: Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/455/aranyosi-peter-badar-sandor-felmeri-peter-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-66561.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez. Csenki Attila](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez. Csenki Attila
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kertész Ricsi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kertész Ricsi
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsorvezető: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsorvezető: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni P.I, műsvez: Benk Dénes](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni P.I, műsvez: Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Mogács Dániel, Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/609/aranyosi-peter-badar-sandor-mogacs-daniel-szupkay-viktor-222-131-77434.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Mogács Dániel, Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, műsorvezető: Felméri Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/638/aranyosi-peter-badar-sandor-musorvezeto-felmeri-peter-222-131-56082.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, műsorvezető: Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Aranyosi Péter, Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/810/aranyosi-peter-badar-sandor-rekop-gyorgy-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-21343.jpg)
Aranyosi Péter, Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Aranyosi Péter, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/372/aranyosi-peter-csenki-attila-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-222-131-66449.jpg)
Aranyosi Péter, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/043/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-238253.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/781/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-244090.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/244/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-241771.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/508/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-242055.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/080/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-246465.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/791/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-231925.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/183/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-246673.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/995/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-250055.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/631/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-231923.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/989/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-238018.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/476/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-243482.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje - BEMUTATÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/687/az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-bemutato-222-131-231926.jpg)
Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje - BEMUTATÓ
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/793/badar-sandor-bodocs-tibor-kozos-est-222-131-21289.jpg)
Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös est
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor - Bödőcs Tibor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

![Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/837/badar-sandor-es-a-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-150955.jpg)
Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és a Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor és Beliczai Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és Beliczai Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor és Beliczai Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/858/badar-sandor-es-beliczai-balazs-222-131-133375.jpg)
Badár Sándor és Beliczai Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor és Beliczai Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és Beliczai Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor és Beliczai Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és Beliczai Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/599/badar-sandor-es-dombovari-istvan-222-131-197306.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/796/badar-sandor-es-dombovari-istvan-222-131-197723.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/285/badar-sandor-es-dombovari-istvan-222-131-194229.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/707/badar-sandor-es-dombovari-istvan-222-131-187927.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/576/badar-sandor-es-dombovari-istvan-222-131-197305.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Dombóvári István estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/166/badar-sandor-es-dombovari-istvan-estje-222-131-186840.jpg)
Badár Sándor és Dombóvári István estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/824/badar-sandor-es-fabry-sandor-222-131-101510.png)
Badár Sándor és Fábry Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor és Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/562/badar-sandor-es-fabry-sandor-222-131-69612.jpg)
Badár Sándor és Fábry Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor és Hadházi László közös előadása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és Hadházi László közös előadása
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor és Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/816/badar-sandor-es-kohalmi-zoltan-222-131-191864.jpg)
Badár Sándor és Kőhalmi Zoltán
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Badár Sándor és Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor és Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/246/badar-sandor-onallo-estje-222-131-90436.jpg)
Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor önálló estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/460/badar-sandor-onallo-estje-222-131-70444.jpg)
Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/247/badar-sandor-onallo-estje-222-131-90435.jpg)
Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/201/badar-sandor-onallo-estje-222-131-228933.png)
Badár Sándor önálló estje
Általános- Humorista
![Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/813/badar-sandor-onallo-estje-222-131-91452.jpg)
Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor önálló estje / Vegyétek és egyétek: Fülöp Viktor önálló estje (TV-felvétel)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/260/badar-sandor-onallo-estje-vegyetek-es-egyetek-fulop-viktor-onallo-estje-tv-felvetel-222-131-217500.jpg)
Badár Sándor önálló estje / Vegyétek és egyétek: Fülöp Viktor önálló estje (TV-felvétel)
Dumaszínház Kft- Egyéb
BADÁR SÁNDOR önálló stand-up estje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Humorista
![BADÁR SÁNDOR STAND UP COMEDY MŰSORA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/445/badar-sandor-stand-up-comedy-musora-222-131-146998.jpg)
BADÁR SÁNDOR STAND UP COMEDY MŰSORA
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Egyéb
![Badár Sándor stand up Est Budafoki Pincejárat](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor stand up Est Budafoki Pincejárat
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/406/badar-sandor-beliczai-balazs-bellus-istvan-kovacs-andras-peter-222-131-69970.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Dombóvári István, műsvez: Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/855/badar-sandor-beliczai-balazs-benk-denes-hajdu-balazs-222-131-77635.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/252/badar-sandor-beliczai-balazs-benk-denes-kohalmi-zoltan-222-131-79601.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Felméri Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/820/badar-sandor-beliczai-balazs-hadhazi-laszlo-felmeri-peter-222-131-83353.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/847/badar-sandor-beliczai-balazs-hadhazi-laszlo-szomszedneni-produkcios-iroda-vendeg-acs-fruzsina-222-131-83355.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég: Ács Fruzsina
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/810/badar-sandor-beliczai-balazs-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-83356.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/468/badar-sandor-beliczai-balazs-kovacs-andras-peter-mogacs-daniel-musvez-szupkay-viktor-222-131-55605.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/835/badar-sandor-beliczai-balazs-kovacs-andras-peter-szupkay-viktor-222-131-73010.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kovács András Péter, Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás, Kovács András Péter, műsvez: Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás, Kovács András Péter, műsvez: Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/777/badar-sandor-beliczai-balazs-mogacs-daniel-222-131-92840.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/878/badar-sandor-beliczai-balazs-mogacs-daniel-222-131-92841.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/572/badar-sandor-beliczai-balazs-mogacs-daniel-222-131-101164.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/262/badar-sandor-beliczai-balazs-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-93466.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Beliczai Balázs,Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Beliczai Balázs,Felméri Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsorvezető. Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsorvezető. Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsvez: Felméri Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Bellus István, Benk Dénes, Hadházi László, műsvez: Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Bellus István, Felméri Péter, Szupkay Viktor, műsorvezető Benk Dénes](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Bellus István, Felméri Péter, Szupkay Viktor, műsorvezető Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Benk Dénes, Janklovics Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Benk Dénes, Janklovics Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Bruti, Fráger Balázs, Kiss Ádám](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Bruti, Fráger Balázs, Kiss Ádám
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajós András, műsvez: Lorán Barnabás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajós András, műsvez: Lorán Barnabás
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/819/badar-sandor-csenki-attila-hadhazi-laszlo-janklovics-peter-222-131-72841.jpg)
Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/834/badar-sandor-csenki-attila-hadhazi-laszlo-mogacs-daniel-222-131-75483.jpg)
Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Csenki Attila, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Dombóvári István, Hadházi László, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/152/badar-sandor-dombovari-istvan-mogacs-daniel-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-69723.jpg)
Badár Sándor, Dombóvári István, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Felméri Péter, Fráger Balázs, Hadházi László, Hajdú Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Fráger Balázs, Hadházi László, Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/574/badar-sandor-felmeri-peter-hadhazi-laszlo-222-131-52022.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/151/badar-sandor-felmeri-peter-hadhazi-laszlo-mogacs-daniel-222-131-69724.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/371/badar-sandor-felmeri-peter-hadhazi-laszlo-szupkay-viktor-222-131-66450.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Hadházi László, Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/302/badar-sandor-felmeri-peter-kohalmi-zoltan-222-131-83357.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/649/badar-sandor-felmeri-peter-mogacs-daniel-222-131-138856.jpg)
Badár Sándor, Felméri Péter, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Hadházi László](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hadházi László](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hadházi László közös műsora](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hadházi László közös műsora
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hadházi László, SZupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/234/badar-sandor-hadhazi-laszlo-szupkay-viktor-222-131-53660.jpg)
Badár Sándor, Hadházi László, SZupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/590/badar-sandor-hajdu-balazs-janklovics-peter-mogacs-daniel-222-131-71921.jpg)
Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Tóth Edu](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán, Tóth Edu
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Badár Sándor, Janlovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Szupkay Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Janlovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Szupkay Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, műsorvezető: Dombóvári István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, műsorvezető: Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Szomszédnéni produkciós iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Dombóvári István](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Szomszédnéni produkciós iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Szupkay Viktor, Zsók Levente
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Edu

![Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/231/badar-sandor-kohalmi-zoltan-musorvezeto-hajdu-balazs-222-131-69873.jpg)
Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/069/badar-sandor-kohalmi-zoltan-musorvezeto-hajdu-balazs-222-131-69678.jpg)
Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni P.I., műsorvezető Benk Dénes](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni P.I., műsorvezető Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor, műsvez: Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kovács András Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kovács András Péter
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Badár Sándor, Kovács András Péter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Lorán Barnabás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Lorán Barnabás
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Kovács András Péter, Szente-Veres Adrienn](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Kovács András Péter, Szente-Veres Adrienn
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Badár Sándor, Mogács Dániel](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/985/badar-sandor-mogacs-daniel-222-131-107759.jpg)
Badár Sándor, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/099/badar-sandor-mogacs-daniel-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-93151.jpg)
Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/790/badar-sandor-mogacs-daniel-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-100074.jpg)
Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/421/badar-sandor-mogacs-daniel-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-138056.jpg)
Badár Sándor, Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/472/badar-sandor-szomszedneni-produkcios-iroda-musorvezeto-szobacsi-gergo-222-131-108456.jpg)
Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsorvezető: Szobácsi Gergő
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Tóth Edu](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Tóth Edu
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![BADÁR SÁNDOR:](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/066/badar-sandor-magyarok-menni-bamako-222-131-39755.jpg)
BADÁR SÁNDOR: "Magyarok menni Bamako"
Belvárosi Színház- Színész
![Badár Sándor; Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/707/badar-sandor-duma-swing-kovacs-andras-peter-janklovics-peter-illes-ferenc-222-131-98893.jpg)
Badár Sándor; Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/611/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-158119.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/347/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-125588.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/753/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-77270.jpg)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/859/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-101512.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/544/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-94473.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/263/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-145167.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/553/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-70723.jpg)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/925/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-223539.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/179/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-101511.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/017/badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-humorista-es-badar-tamas-buvesz-kozos-estje-222-131-157392.png)
BADÁR&BADÁR: Bűvészet&Stand-up Comedy - Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Bödőcs Tibor és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/909/bodocs-tibor-es-badar-sandor-222-131-69688.jpg)
Bödőcs Tibor és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Bor Stand-up -Tölts egy estét Badár Sándorral](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/176/bor-stand-up-tolts-egy-estet-badar-sandorral-222-131-95549.jpg)
Bor Stand-up -Tölts egy estét Badár Sándorral
Általános- Egyéb
![Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![COmedy Central Bemutatja: Badár S., Bács M., Bruti, Hajdú B., Pataki B.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
COmedy Central Bemutatja: Badár S., Bács M., Bruti, Hajdú B., Pataki B.
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Comedy Central Bemutatja:Badár Sándor,Bács Miklós,Kuhár Bence,Rekop György,Szobács Gergely,Varga Fer](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Comedy Central Bemutatja:Badár Sándor,Bács Miklós,Kuhár Bence,Rekop György,Szobács Gergely,Varga Fer
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/903/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-196129.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/497/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-198968.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/545/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-199027.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/809/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-203601.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/539/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-200996.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/307/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-197024.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/567/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-199395.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/334/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-198930.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/621/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-199394.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/085/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-204024.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/882/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-207424.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/152/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-204104.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/681/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-195734.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/334/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-200528.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Dombóvári István és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/594/dombovari-istvan-es-badar-sandor-222-131-203337.jpg)
Dombóvári István és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/415/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-55483.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/401/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-164111.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/441/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-70449.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/404/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-181022.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/445/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-70448.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/459/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-70447.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/243/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-79606.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/961/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-82472.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/699/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-88377.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/278/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-222-131-136593.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/604/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-222-131-127759.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/412/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-55479.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/606/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-71865.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/436/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-55572.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/185/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-87629.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/437/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-55571.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/813/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-63646.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/923/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-72405.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/815/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-82210.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/925/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-72404.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/818/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-101516.png)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/999/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-72505.jpg)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/562/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-94480.png)
DUMA JAM - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/409/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-55481.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár, Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/084/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-61769.jpg)
Duma Jam - Aranyosi Péter, Badár, Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam -Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/485/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-68239.jpg)
Duma Jam -Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/155/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-69727.jpg)
Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/546/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-dombovari-istvan-222-131-73201.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Dombóvári István
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/238/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-hadhazi-laszlo-222-131-67748.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/803/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-42691.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/719/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-43776.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/451/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-44777.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/533/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-46850.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/578/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-46849.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/655/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-44935.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/925/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-44154.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/381/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-47733.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/541/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-59208.jpg)
Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/573/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-81271.jpg)
Duma Jam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/211/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-44303.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/718/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-43777.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/350/duma-jam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-35913.jpg)
DUMA JAM: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam: Aranyosi, Badár, KAP](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Duma Jam: Aranyosi, Badár, KAP
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![DUMA JAM: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/197/duma-jam-badar-sandor-hadhazi-laszlo-kovacs-andras-peter-222-131-100749.jpg)
DUMA JAM: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![DUMA JAM: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/448/duma-jam-badar-sandor-hadhazi-laszlo-kovacs-andras-peter-222-131-70046.jpg)
DUMA JAM: Badár Sándor, Hadházi László, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hadházi László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/485/duma-jamaranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-40317.jpg)
Duma Jam:Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DUMA MARATON: Badár Sándor, Benk Dénes, Csenki Attila, Kertész Ricsi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
DUMA MARATON: Badár Sándor, Benk Dénes, Csenki Attila, Kertész Ricsi
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DumaJam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/775/dumajam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-43839.jpg)
DumaJam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![DumaJam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/310/dumajam-aranyosi-peter-badar-sandor-kovacs-andras-peter-222-131-58898.jpg)
DumaJam: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Kovács András Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Dumaszínház late night - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/601/dumaszinhaz-late-night-badar-sandor-beliczai-balazs-kertesz-ricsi-mogacs-daniel-szobacsi-gergo-222-131-74490.jpg)
Dumaszínház late night - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel, Szobácsi Gergő
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Dumaszínház LONDON - DUMAJAM: Aranyosi, Dombi, Badár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/238/dumaszinhaz-london-dumajam-aranyosi-dombi-badar-222-131-82895.jpg)
Dumaszínház LONDON - DUMAJAM: Aranyosi, Dombi, Badár
Hydelight Event and Communication Kft.- Humorista
![Dunai hajós - Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/741/dunai-hajos-badar-sandor-222-131-159599.jpg)
Dunai hajós - Badár Sándor
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![ELŐSZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
ELŐSZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ELŐSZILVESZTER - Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/561/eloszilveszter-miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-97575.jpg)
ELŐSZILVESZTER - Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![ELŐSZILVESZTER - Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
ELŐSZILVESZTER - Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/108/ezek-nem-szazasok-badar-sandor-es-hadhazi-laszlo-kozos-eloadasa-222-131-101525.png)
Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös előadása
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/255/ezek-nem-szazasok-badar-sandor-es-hadhazi-laszlo-kozos-estje-222-131-79610.jpg)
Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/750/ezek-nem-szazasok-badar-sandor-es-hadhazi-laszlo-kozos-estje-222-131-136599.jpg)
Ezek nem százasok - Badár Sándor és Hadházi László közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Ezek nem százasok: Badár Sándor és Hadházi László közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/493/ezek-nem-szazasok-badar-sandor-es-hadhazi-laszlo-kozos-estje-222-131-53626.jpg)
Ezek nem százasok: Badár Sándor és Hadházi László közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Fábry Most](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/332/fabry-most-222-131-31308.jpg)
Fábry Most
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/097/967/fekete-feher-igen-nem-badar-sandor-es-musimbe-david-dennis-kozos-esjte-222-131-125650.jpg)
Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (BEMUTATÓ)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/097/965/fekete-feher-igen-nem-badar-sandor-es-musimbe-david-dennis-kozos-esjte-bemutato-222-131-125651.jpg)
Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (BEMUTATÓ)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (FŐPRÓBA)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös esjte (FŐPRÓBA)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/326/fekete-feher-igen-nem-badar-sandor-es-musimbe-david-dennis-kozos-estje-222-131-145134.jpg)
Fekete-fehér, igen-nem - Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis közös estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![FOUR STARS - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Beliczai Balázs, Janklovics Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/193/four-stars-badar-sandor-balint-ferenc-beliczai-balazs-janklovics-peter-222-131-188526.jpg)
FOUR STARS - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Beliczai Balázs, Janklovics Péter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Felméri Péter, Tóth Szabolcs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/484/four-stars-badar-sandor-balint-ferenc-felmeri-peter-toth-szabolcs-222-131-198901.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Felméri Péter, Tóth Szabolcs
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Csenki Attila](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/520/four-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-benk-denes-csenki-attila-222-131-183789.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Csenki Attila
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Csenki Attila, Ráskó Eszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/223/four-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-csenki-attila-rasko-eszter-222-131-161567.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Csenki Attila, Ráskó Eszter
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Musimbe Dennis](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/051/four-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-hajdu-balazs-musimbe-dennis-222-131-157403.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Musimbe Dennis
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Musimbe Dennis](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/286/four-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-hajdu-balazs-musimbe-dennis-222-131-157848.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Musimbe Dennis
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four Stars - Badár Sándor, Benk Dénes, Beliczai Balázs, Csenki Attila](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/001/four-stars-badar-sandor-benk-denes-beliczai-balazs-csenki-attila-222-131-196212.jpg)
Four Stars - Badár Sándor, Benk Dénes, Beliczai Balázs, Csenki Attila
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Hadházi László, Ráskó Eszter, Szupkay Viktor, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/838/four-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-rasko-eszter-szupkay-viktor-vendeg-fulop-viktor-222-131-149343.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Hadházi László, Ráskó Eszter, Szupkay Viktor, vendég: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár Sándor, Hadházi László, Szobácsi Gergő, Tóth Edu](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/285/four-stars-badar-sandor-hadhazi-laszlo-szobacsi-gergo-toth-edu-222-131-113591.jpg)
Four stars - Badár Sándor, Hadházi László, Szobácsi Gergő, Tóth Edu
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Benk, Szomszédnéni P.I, vendég: Musimbe Dávid Dennis](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/745/four-stars-badar-beliczai-benk-szomszedneni-pi-vendeg-musimbe-david-dennis-222-131-106325.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Benk, Szomszédnéni P.I, vendég: Musimbe Dávid Dennis
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four stars - Badár, Beliczai, Benk, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/236/four-stars-badar-beliczai-benk-szupkay-vendeg-acs-fruzsina-222-131-151535.jpg)
Four stars - Badár, Beliczai, Benk, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/261/four-stars-badar-beliczai-csenki-janklovics-vendeg-acs-fruzsina-222-131-148831.jpg)
Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/840/four-stars-badar-beliczai-csenki-janklovics-vendeg-fulop-viktor-222-131-149350.jpg)
Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/407/four-stars-badar-beliczai-csenki-janklovics-vendeg-musimbe-david-dennis-222-131-145536.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Dombi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Dombi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Szupkay, vendég: Zabolai Margit Eszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/890/four-stars-badar-beliczai-hadhazi-szupkay-vendeg-zabolai-margit-eszter-222-131-91568.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hadházi, Szupkay, vendég: Zabolai Margit Eszter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hajdú, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/111/four-stars-badar-beliczai-hajdu-szomszedneni-vendeg-szabo-balazs-mate-222-131-133981.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Hajdú, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/260/four-stars-badar-beliczai-janklovics-mogacs-vendeg-acs-fruzsina-222-131-148830.jpg)
Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina
Dumaszínház Kft- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/162/four-stars-badar-beliczai-janklovics-szobacsi-vendeg-acs-fruzsina-222-131-133988.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/427/four-stars-badar-beliczai-janklovics-szomszedneni-vendeg-fulop-viktor-222-131-148716.jpg)
Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/097/996/four-stars-badar-beliczai-janklovics-szupkay-vendeg-fulop-viktor-222-131-126619.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Szabó Balázs Máté](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/497/four-stars-badar-beliczai-janklovics-szupkay-vendeg-szabo-balazs-mate-222-131-126621.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Szabó Balázs Máté
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Beliczai, Kormos, Szomszédnéni, vendég: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/686/four-stars-badar-beliczai-kormos-szomszedneni-vendeg-elek-peter-222-131-106332.jpg)
FOUR STARS - Badár, Beliczai, Kormos, Szomszédnéni, vendég: Elek Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/440/four-stars-badar-benk-csenki-mogacs-vendeg-elek-peter-222-131-132199.jpg)
FOUR STARS - Badár, Benk, Csenki, Mogács, vendég: Elek Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Mogács, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/161/four-stars-badar-benk-felmeri-mogacs-vendeg-fulop-viktor-222-131-133987.jpg)
FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Mogács, vendég: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/406/four-stars-badar-benk-felmeri-szomszedneni-vendeg-lakatos-laszlo-222-131-145535.jpg)
FOUR STARS - Badár, Benk, Felméri, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four stars - Badár, Benk, Hajdú, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/131/four-stars-badar-benk-hajdu-szupkay-vendeg-fulop-viktor-222-131-148834.jpg)
Four stars - Badár, Benk, Hajdú, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Csenki, Kőhalmi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/896/four-stars-badar-csenki-kohalmi-mogacs-vendeg-fulop-viktor-222-131-106002.jpg)
FOUR STARS - Badár, Csenki, Kőhalmi, Mogács, vendég: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Csenki, Mogács, Szomszédnéni P.I., vendég: Elek Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/731/four-stars-badar-csenki-mogacs-szomszedneni-pi-vendeg-elek-peter-222-131-145542.jpg)
FOUR STARS - Badár, Csenki, Mogács, Szomszédnéni P.I., vendég: Elek Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four stars - Badár, Felméri, Kiss, Musimbe, vendég: Fülöp Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/979/four-stars-badar-felmeri-kiss-musimbe-vendeg-fulop-viktor-222-131-140284.jpg)
Four stars - Badár, Felméri, Kiss, Musimbe, vendég: Fülöp Viktor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Felméri, Kormos, Szomszédnéni P.I., vendég Valtner Miklós](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/350/four-stars-badar-felmeri-kormos-szomszedneni-pi-vendeg-valtner-miklos-222-131-106326.jpg)
FOUR STARS - Badár, Felméri, Kormos, Szomszédnéni P.I., vendég Valtner Miklós
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![FOUR STARS - Badár, Hajdú, Ráskó, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/728/four-stars-badar-hajdu-rasko-szupkay-vendeg-acs-fruzsina-222-131-145539.jpg)
FOUR STARS - Badár, Hajdú, Ráskó, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Four Stars - Bellus István, Benk Dénes, Szupkay Viktor, Badár Sándor, vendég: Lovász László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/203/four-stars-bellus-istvan-benk-denes-szupkay-viktor-badar-sandor-vendeg-lovasz-laszlo-222-131-194923.jpg)
Four Stars - Bellus István, Benk Dénes, Szupkay Viktor, Badár Sándor, vendég: Lovász László
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four Stars - Benk Dénes, Beliczai Balázs, Badár Sándor, Janklovics Péter, mv.: Szobácsi Gergő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/666/four-stars-benk-denes-beliczai-balazs-badar-sandor-janklovics-peter-mv-szobacsi-gergo-222-131-172157.jpg)
Four Stars - Benk Dénes, Beliczai Balázs, Badár Sándor, Janklovics Péter, mv.: Szobácsi Gergő
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Hadházi László, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Lovász László, vendég: Csenki Attila](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/957/four-stars-hadhazi-laszlo-badar-sandor-hajdu-balazs-lovasz-laszlo-vendeg-csenki-attila-222-131-208496.png)
Four stars - Hadházi László, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Lovász László, vendég: Csenki Attila
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Hadházi László, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/441/four-stars-hadhazi-laszlo-badar-sandor-szomszedneni-produkcios-iroda-szupkay-viktor-222-131-215800.png)
Four stars - Hadházi László, Badár Sándor, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Hajdú Balázs, Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Szabolcs, mv.: Fehér Boldizsár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/317/four-stars-hajdu-balazs-badar-sandor-kiss-adam-toth-szabolcs-mv-feher-boldizsar-222-131-185045.jpg)
Four stars - Hajdú Balázs, Badár Sándor, Kiss Ádám, Tóth Szabolcs, mv.: Fehér Boldizsár
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Janklovics Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/189/four-stars-janklovics-peter-badar-sandor-beliczai-balazs-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-180818.jpg)
Four stars - Janklovics Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Benk Dénes, Kertész Ricsi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/053/four-stars-kiss-adam-badar-sandor-benk-denes-kertesz-ricsi-222-131-157399.jpg)
Four stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Benk Dénes, Kertész Ricsi
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Benk Dénes, Kertész Ricsi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/285/four-stars-kiss-adam-badar-sandor-benk-denes-kertesz-ricsi-222-131-157849.jpg)
Four stars - Kiss Ádám, Badár Sándor, Benk Dénes, Kertész Ricsi
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Four stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, vendég: Lovász László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/526/four-stars-kohalmi-zoltan-badar-sandor-beliczai-balazs-bellus-istvan-vendeg-lovasz-laszlo-222-131-200951.jpg)
Four stars - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Bellus István, vendég: Lovász László
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Hadházi László és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/965/hadhazi-laszlo-es-badar-sandor-222-131-191860.jpg)
Hadházi László és Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Jó éjszakát Mád Badár Sándorral a Mádi Borházban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/184/jo-ejszakat-mad-badar-sandorral-a-madi-borhazban-222-131-95563.jpg)
Jó éjszakát Mád Badár Sándorral a Mádi Borházban
Általános- Egyéb
![Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/103/kicsi-bamako-a-new-orleansban-badar-sandor-onallo-estje-222-131-21290.jpg)
Kicsi Bamako a New Orleansban - Badár Sándor önálló estje
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Kis szenteste - Badár Sándor önálló estje, közreműködik Hajdú Balázs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kis szenteste - Badár Sándor önálló estje, közreműködik Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Kiss Ádám és Badár Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kiss Ádám és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Felméri Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/860/kohalmi-zoltan-badar-sandor-felmeri-peter-222-131-87185.jpg)
Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Felméri Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/693/kohalmi-zoltan-badar-sandor-musorvezeto-hajdu-balazs-222-131-98806.jpg)
Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Kovács András Péter, Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/176/kovacs-andras-peter-badar-sandor-222-131-61980.jpg)
Kovács András Péter, Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Magyarok Menni Bamako](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/911/magyarok-menni-bamako-222-131-38930.jpg)
Magyarok Menni Bamako
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Színész
![Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/112/magyarok-menni-bamako-badar-sandor-onallo-estje-222-131-146837.jpg)
Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/959/magyarok-menni-bamako-badar-sandor-onallo-estje-222-131-58900.jpg)
Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/342/magyarok-menni-bamako-badar-sandor-onallo-estje-222-131-125630.jpg)
Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/175/magyarok-menni-bamako-badar-sandor-onallo-estje-222-131-86248.jpg)
Magyarok menni Bamako - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/632/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-142498.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/244/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-143396.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/331/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-125674.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/303/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-143390.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/766/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-150763.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/464/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-167180.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/326/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-143443.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/620/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-167200.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/246/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-141979.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/034/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-152532.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/657/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-167464.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/998/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-142964.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/775/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-144246.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/941/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-105781.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/499/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-142247.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/154/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-143178.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/777/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-144244.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/297/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-145140.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/384/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-153368.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/419/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-126589.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/622/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-142497.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/035/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-149817.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/430/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-153388.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/034/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-159934.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/508/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-162149.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/611/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-89465.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/925/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-141536.jpg)
MIÉRT PONT ALASZKA? - Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/295/miert-pont-alaszka-badar-sandor-onallo-estje-222-131-160322.jpg)
Miért pont Alaszka? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/777/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-186192.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/257/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-193310.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/449/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-200994.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/647/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-203316.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/910/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-205724.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/505/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-209009.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/807/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-211162.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/056/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-221998.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/801/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-226591.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/105/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-186836.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/632/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-189209.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/005/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-194502.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/701/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-197535.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/650/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-203314.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/282/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-206365.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/910/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-209768.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/813/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-211163.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/848/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-226625.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/750/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-180961.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/670/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-189208.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/548/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-199028.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/443/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-206544.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/952/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-209836.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/084/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-218469.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/323/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-220650.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/341/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-222496.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/008/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-233701.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/069/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-176728.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/185/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-185038.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/185/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-186837.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/799/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-189585.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/955/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-197924.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/782/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-207289.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/029/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-209921.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/212/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-218519.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/348/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-220688.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/651/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-223013.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/648/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-228046.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/619/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-234468.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/100/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-180959.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/526/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-187413.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/956/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-197996.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/610/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-201178.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/987/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-203867.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/860/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-207346.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/227/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-210235.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/283/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-219138.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/617/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-221158.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/872/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-223423.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/694/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-234618.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/412/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-181032.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/528/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-189979.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista.
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/820/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-191248.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/434/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-197021.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/435/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-202759.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/366/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-219137.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/633/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-221167.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/900/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-236509.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/204/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-180960.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/507/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-197082.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/034/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-200108.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/544/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-203315.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/100/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-208187.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/396/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-210515.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/646/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-221191.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/521/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-229364.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/722/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-231508.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/923/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-236539.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/146/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-182915.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/767/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-186191.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/659/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-205426.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/335/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-208639.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/403/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-210514.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/964/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-220056.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/129/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-232181.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje (TV-felvétel)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/616/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-tv-felvetel-222-131-232973.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje (TV-felvétel)
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje - BEMUTATÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/550/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-bemutato-222-131-175573.jpg)
Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje - BEMUTATÓ
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Miért pont Ázsia? : Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/558/miert-pont-azsia-badar-sandor-onallo-estje-222-131-195493.jpg)
Miért pont Ázsia? : Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Napijegy 2011.07.23.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/738/napijegy-20110723-222-131-24546.jpg)
Napijegy 2011.07.23.
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Nőnapi Best OF Party](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/490/nonapi-best-of-party-222-131-231230.jpg)
Nőnapi Best OF Party
Általános- előadó
![Showder Klub (Bellus, Aranyosi, KAP, Badár)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/104/showder-klub-bellus-aranyosi-kap-badar-222-131-63603.jpg)
Showder Klub (Bellus, Aranyosi, KAP, Badár)
PrimeTime- Humorista
![Showder Klub (Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Badár Sándor, Badár Sándor, Badár Tamás)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/299/showder-klub-kohalmi-zoltan-mogacs-daniel-badar-sandor-badar-sandor-badar-tamas-222-131-75994.jpg)
Showder Klub (Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Badár Sándor, Badár Sándor, Badár Tamás)
PrimeTime- Humorista
![Showder Klub - Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/443/showder-klub-aranyosi-peter-csenki-attila-janklovics-peter-badar-sandor-222-131-148632.jpg)
Showder Klub - Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub - Badár Sándor, Bellus István, Ligeti Dániel, Dombóvári István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/242/showder-klub-badar-sandor-bellus-istvan-ligeti-daniel-dombovari-istvan-222-131-194980.jpg)
Showder Klub - Badár Sándor, Bellus István, Ligeti Dániel, Dombóvári István
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub - Mogács Dániel önálló estje // Magam között vagyok: Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/707/showder-klub-mogacs-daniel-onallo-estje-magam-kozott-vagyok-badar-sandor-onallo-estje-222-131-158395.jpg)
Showder Klub - Mogács Dániel önálló estje // Magam között vagyok: Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub - Szobácsi Gergő, Dombóvári István, Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/545/showder-klub-szobacsi-gergo-dombovari-istvan-badar-sandor-222-131-171723.jpg)
Showder Klub - Szobácsi Gergő, Dombóvári István, Badár Sándor
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub bemutatja: Edu-Hajdú közös est / Badár Sándor önálló est / Elek Péter önálló est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/256/showder-klub-bemutatja-edu-hajdu-kozos-est-badar-sandor-onallo-est-elek-peter-onallo-est-222-131-210400.jpg)
Showder Klub bemutatja: Edu-Hajdú közös est / Badár Sándor önálló est / Elek Péter önálló est
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub bemutatja: Saras tócsákban ugrálni: Edu-Szobácsi közös est / Badár Sándor önálló est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/553/showder-klub-bemutatja-saras-tocsakban-ugralni-edu-szobacsi-kozos-est-badar-sandor-onallo-est-222-131-199386.jpg)
Showder Klub bemutatja: Saras tócsákban ugrálni: Edu-Szobácsi közös est / Badár Sándor önálló est
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Showder Klub felvétel - Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/492/showder-klub-felvetel-benk-denes-kohalmi-zoltan-janklovics-peter-badar-sandor-222-131-143754.jpg)
Showder Klub felvétel - Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![SHOWDER KLUB felvétel - Kőhalmi Zoltán, Hajdú Balázs, Badár Tamás, Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/343/showder-klub-felvetel-kohalmi-zoltan-hajdu-balazs-badar-tamas-badar-sandor-222-131-96989.jpg)
SHOWDER KLUB felvétel - Kőhalmi Zoltán, Hajdú Balázs, Badár Tamás, Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Showder Klub TV felvétel – Badár Sándor special](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/010/showder-klub-tv-felvetel-badar-sandor-special-222-131-46164.jpg)
Showder Klub TV felvétel – Badár Sándor special
PrimeTime- Humorista
![Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/917/szentes-vegallomas-badar-sandor-onallo-estje-222-131-53637.jpg)
Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló műsora](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szentes, végállomás: Badár Sándor önálló műsora
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/579/szenteste-badar-sandor-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-83514.jpg)
Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/653/szenteste-badar-sandor-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-101755.png)
Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/101/szenteste-badar-sandor-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-101757.png)
Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/566/szenteste-badar-sandor-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-94633.png)
Szenteste - Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Szenteste - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/356/szenteste-kohalmi-zoltan-badar-sandor-hajdu-balazs-222-131-91012.jpg)
Szenteste - Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor, Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Szenteste – Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/242/szenteste-badar-sandor-hajdu-balazs-kohalmi-zoltan-222-131-151811.png)
Szenteste – Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kőhalmi Zoltán
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Szenteste: Kőhalmi Zoltán és Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/167/szenteste-kohalmi-zoltan-es-badar-sandor-musorvezeto-hajdu-balazs-222-131-60268.jpg)
Szenteste: Kőhalmi Zoltán és Badár Sándor, műsorvezető: Hajdú Balázs
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Szilveszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/406/szilveszter-222-131-36113.jpg)
Szilveszter
Budaörsi Latinovits Színház- Színész
![SZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/121/szilveszter-aranyosi-peter-es-badar-sandor-222-131-97921.jpg)
SZILVESZTER - Aranyosi Péter és Badár Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![SZILVESZTER - Badár Sándor Best of (Badár Sándor önálló előadása)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/695/szilveszter-badar-sandor-best-of-badar-sandor-onallo-eloadasa-222-131-136392.jpg)
SZILVESZTER - Badár Sándor Best of (Badár Sándor önálló előadása)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![SZILVESZTER - Badár&Badár: Bűvészet&stand-up comedy: Badár Sándor és Badár Tamás közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/564/szilveszter-badarbadar-buveszetstand-up-comedy-badar-sandor-es-badar-tamas-kozos-estje-222-131-102197.png)
SZILVESZTER - Badár&Badár: Bűvészet&stand-up comedy: Badár Sándor és Badár Tamás közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![SZILVESZTER: Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/319/szilveszter-az-elso-60-evem-badar-sandor-onallo-estje-222-131-238927.jpg)
SZILVESZTER: Az első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/104/szoke-andras-es-badar-sandor-stand-up-es-mozi-222-131-172806.jpg)
Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi
Veszprémi Programiroda Kft.- Kétszeres Bonbon díjas és Karinthy-gyűrűs színész, humorista.
![Szőke András&Badár Sándor est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/931/szoke-andrasbadar-sandor-est-222-131-174225.jpg)
Szőke András&Badár Sándor est
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Karinthy-gyűrűs és Bonbon díjas színművész, humorista.
![Tesztbeszéd Badár Sándorral - talkshow, műsorvezető: Lovász László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/787/tesztbeszed-badar-sandorral-talkshow-musorvezeto-lovasz-laszlo-222-131-70646.jpg)
Tesztbeszéd Badár Sándorral - talkshow, műsorvezető: Lovász László
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/766/three-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-mogacs-daniel-222-131-98934.jpg)
THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni P.I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/978/three-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-szomszedneni-pi-222-131-101610.jpg)
THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni P.I.
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/484/three-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-99603.jpg)
THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/588/three-stars-badar-sandor-beliczai-balazs-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-103888.jpg)
THREE STARS - Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![THREE STARS - Badár Sándor, Kormos Anett, Mogács Dániel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/829/three-stars-badar-sandor-kormos-anett-mogacs-daniel-222-131-99010.jpg)
THREE STARS - Badár Sándor, Kormos Anett, Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Three stars – Badár Sándor, Kormos Anett, Szomszédnéni Produkciós Iroda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/369/three-stars-badar-sandor-kormos-anett-szomszedneni-produkcios-iroda-222-131-105011.jpg)
Three stars – Badár Sándor, Kormos Anett, Szomszédnéni Produkciós Iroda
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Tűzföldtől Alaszkáig -Badár Sándor estje// Az újrahasznosított férfi -Csenki Attila estje (TV-felv.)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/860/tuzfoldtol-alaszkaig-badar-sandor-estje-az-ujrahasznositott-ferfi-csenki-attila-estje-tv-felv-222-131-172249.jpg)
Tűzföldtől Alaszkáig -Badár Sándor estje// Az újrahasznosított férfi -Csenki Attila estje (TV-felv.)
Dumaszínház Kft- Egyéb
![Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- szeptember 25.
![Valentin-napi vacsorás előadás: Badár Sándor és Beliczai Balázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/849/valentin-napi-vacsoras-eloadas-badar-sandor-es-beliczai-balazs-222-131-150878.jpg)
Valentin-napi vacsorás előadás: Badár Sándor és Beliczai Balázs
Dumaszínház Kft- Egyéb
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!