művész

Réti Barnabás
Színész, rendező.
Született: Szeged, 1982. március 29.
Életrajza:
2000-2003 között a Shakespeare Színművészeti Akadémia tanulója volt, Málnay Levente osztályában.
2001-ben lett Karikó Teréz Liszt-díjas magánénekes növendéke a Szegedi Nemzeti Színháznál.
2004-ben végzett a New York Filmakadémián filmszínész szakon, az Egyesült Államokban.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező.
Született: Szeged, 1982. március 29.
Életrajza:
2000-2003 között a Shakespeare Színművészeti Akadémia tanulója volt, Málnay Levente osztályában.
2001-ben lett Karikó Teréz Liszt-díjas magánénekes növendéke a Szegedi Nemzeti Színháznál.
2004-ben végzett a New York Filmakadémián filmszínész szakon, az Egyesült Államokban. Már akadémiai hallgatóként kapott kisebb szerepeket külföldi játékfilmekben (Peter Greenaway és Szabó István munkáiban), majd szabadúszóként több színházban megfordult. Alapítója volt több független színházi társulatnak, melyek keretein belül rendezőként is kipróbálhatta magát.
A szélesebb körű ismertséget a Barátok közt c. napi sorozatban játszott szerepe hozta meg számára.
Filmszerepei:
Tulse Luper Suitcases 3: The Antwerp (nagyjátékfilm, 2002, Red Fox, epizódszerep)
Csodálatos Júlia (nagyjátékfilm, 2003, Lord Charles barátja, epizódszerep)
Barátok közt (napi TV-sorozat, 2006-2008-, Szeibert Erik, főszerep)
Painkiller Jane (TV-sorozat, 2007, "Reflections" című epizód, Agent, mellékszerep)
La Rafle (nagyjátékfilm, 2009, Monsieur Goldstein, epizódszerep)
Katedrális (TV-sorozat, 2009, Pál testvér, mellékszerep)
Menedék (kisjátékfilm, 2009, Ádám, főszereplő)
Szégyen (tévéfilm, 2009, epizódszereplő)
Színpadi szerepei:
Petőfi és mások: A HELYSÉG KALAPÁCSA (Petőfi Sándor, Gózon Gyula Kamaraszínház/Kolibri Színház, Bp.), r.: Czeizel Gábor
Stephen King: TORTÚRA (Paul Sheldon, Bakelit MAC, Budapest), r.: Iványi Árpád
MOSOLY ORFEUM-zenés kabaré (Péter, Igazgató, Rendőr, Szkéné R-Klub, Budapest)
Marcus Lloyd: HALÁLBIZTOS (Michael Boyd, Negyednégy Színház, R.S.9. Színház, Budapest)
Tennessee Williams: ÜVEGFIGURÁK (Tom, Negyednégy Színház, Aranytíz Teátrum, Szegedi Ifjúsági Ház, Radu Stanca Nemzeti Színház - Nagyszeben, Románia)
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA (Titokzatos orosz/Lord Winchester, Szegedi Nemzeti Színház), r.: Horváth Péter
PADLÁSMESÉK - Variációk musicalre (Raoul, Fáraó, Szellem, Musical Twenty Társulat, Kolibri Színház, Tatro Teatro - Nyitra, Szlovákia), r.: Sivók Irén
Rendezései:
Marcus Lloyd: HALÁLBIZTOS (Negyednégy Színház - R.S.9. Színház, Budapest)
Tennessee Williams: ÜVEGFIGURÁK (Negyednégy Színház - Aranytíz Teátrum, Budapest; Szegedi Ifjúsági Ház, Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben, Románia)

A lidérc
Spinoza Színház- Gróf Ragályi János

Agnes, Isten báránya
Spinoza Színház- Fordító

Az élet küszöbén
RS9 Színház- Színész

CALIGULA
RS9 Színház- Caligula

Chatszoba 2020
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Robert, forgatókönyvíró

CINI bérlet 2021/2022 I. előadás - Fat Pig
Karinthy Színház- Carter

Egy különleges nap
Karinthy Színház- Ettore Scola, Ruggero Maccari, Maurizio Costanzo forgatókönyve, és Gigliola Fantoni színpadi műve alapján színpadra alkalmazta

Egy különleges nap
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.- Színész

Egy különleges nap
6szín- Gabriele

Egy különleges nap
Hatszín Teátrum- Gabriele

Egy különleges nap
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Gabriele

Ettore Scola: Egy különleges nap
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Gabriele

Fat Pig
Karinthy Színház- Fordító

Fat Pig
Karinthy Színház- Fordító

Fat Pig - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház- Fordító
Játék a kastélyban - Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház
József Attila Színház- Ádám Albert

John Pielmeier: Agnes, Isten báránya
Általános- Fordító

Neil Labute: Fat pig
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Carter

Neil LaBute: Fat Pig
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Színész
Nyugdíjas Bérlet: Egy különleges nap
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Gabriele

Prima Donna, a Balaton csillaga
Karinthy Színház- Sziszi

RómeóNÉ és Júlia URA
Gyulai Várszínház- Színész

Tortúra (kamara előadás)
Karinthy Színház- Paul Sheldon
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!