művész

Réti Adrienn
2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: Forgács Péter) nemzetközi sikereket ért el az osztály, több díjat és európai meghívást is kaptak. Fontos vizsgaelőadása volt a Koldusopera és a Nyaralók. 2005–2011 között a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: Forgács Péter) nemzetközi sikereket ért el az osztály, több díjat és európai meghívást is kaptak. Fontos vizsgaelőadása volt a Koldusopera és a Nyaralók. 2005–2011 között a Bárka Színház, 2011–2015 között a Vígszínház tagja volt. 2015-től szabadúszó. Junior Prima Díjat kapott.
Fontosabb szerepei:
- A zöld kilences, Szendrői Marianne, Vígszínház
- A hetvenkedő katona, Milf Ramóna, Pesti Színház
- Holdvilág és utasa, Éva, Kecskeméti Katona József Színház
- Istentelen ifjúság, Éva, Bárka Színház
- Kicsi nyuszi hopp hopp, Dzsina, Manna Produkció
- Punk Rock, Lilly Cahill, Pesti Színház
Filmjei
- Bogaras szülők (2018–)
- 40 perc színész (magyar kisjátékfilm, 2015)
- Jóban rosszban (2014–2018)[4]
- Munkaügyek (2014)
- Megdönteni Hajnal Tímeát – Réka (2014)
- Chili vagy Mango (TV film) színész (magyar vígjátéksorozat, 2013)
- Társas játék (TV film) színész (magyar filmsorozat, 2011)
- Casino (TV film) színész (magyar filmsorozat, 2011)
- Poligamy színész (magyar romantikus vígjáték, 2009)
- Mozaik színész (magyar kisjátékfilm, 2009)
- A macska szerepe a francia irodalomban (magyar kisjátékfilm, 2006)[5]
Díj:
Junior Prima Díj (2013)

*A vezér / Mentőcsónak Egység – FÜGE
Kultúrbrigád- Színész

A folyón túl Itália
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb

A hetvenkedő katona
Vígszínház Nonprofit Kft.- MILF RAMÓNA, Csúcsdombi Csilla szolgálónője

A kutya életbe, avagy Az ágy közös, a párna munkacímű színdarab
Magvető Café- Színész

A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.- Széchényi Trixi

A Mester és Margarita
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hella
A VEZÉR
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész

A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.- Szendrői Marianne, grófkisasszony és szüfrazsett

ANYA SZÜLETIK!
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Szereplő

BEBÚJÓS
Vörösmarty Színház- Színész

Bebújós (16+)
Pécsi Nemzeti Színház- Színész

CSALÁDI JÁTSZMÁK
Vörösmarty Színház- Carrie harmincas

Családi játszmák
Belvárosi Színház- Színész

Családi Játszmák
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- CARRIE harmincas

Családi játszmák
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Carrie harmincas

Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.- Marion

E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész

Éjféli mesék
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész

Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Polzelli

Fahrenheit 451
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész

Ha majd egyszer mindenki visszajön...
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

Horváth János Antal: Anya csak egy
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- BEA

Igazság -Utolsó előadások!
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész

Istentelen ifjúság
Veszprémi Petőfi Színház- Éva

Istentelen ifjúság - utolsó előadás!!!
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Éva

Képzelt beteg_
Vígszínház Nonprofit Kft.- ANGELIKA, Argan leánya

Két úr szolgája
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

Kicsi nyiszi hopp-hopp
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- DZSINA

Kicsi nyuszi hopp hopp
Gárdonyi Géza Színház- Dzsina

Kicsi nyuszi hopp hopp
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész

Kicsi nyuszi hopp hopp
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész

Kicsi nyuszi hopp hopp - a MANNA vendégjátéka
Katona József Színház- Dzsina

Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.- Lucy

KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)
SZFE- Polly, Peachumné

Lumpáciusz Vagabundusz
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hepiend, a leánya. Nánika, Manci

Magyar Dal napja 2014
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

MAKRANCOS KATA
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Bianca, Baptista kisebbik lánya

Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.- Bianca, Baptista kisebbik lánya

Márai Sándor: Zendülők
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Szolgálólány

Mikve
Vígszínház Nonprofit Kft.- MIKI

Mikve_
Vígszínház Nonprofit Kft.- MIKI

NYARALÓK (M. Gorkij)
SZFE- Julia

Össztánc
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

Párkák
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész

PIAF PIAF
Bárka Színház Nonprofit Kft.- X Kisasszony

Punk Rock
Vígszínház Nonprofit Kft.- Lilly Cahill

SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- CARRIE harmincas

SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása
Általános- Játssza

Túl a Maszat - hegyen
Vígszínház Nonprofit Kft.- MASZAT JANKA

Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.- MASZAT JANKA
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!