művész
![Rada Bálint Rada Bálint](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/008/058/rada-balint-474-279-155983.jpg)
Rada Bálint
Színművész.
Öt éves korában került be a színház világába, amikor Földessy Margit stúdiójának foglalkozásain vett részt egészen egyetemi tanulmányainak kezdetéig. 2008-ban tette le az érettségit a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A sikeres felvételivizsgát követően, a Zsámbéki Gábor…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Öt éves korában került be a színház világába, amikor Földessy Margit stúdiójának foglalkozásain vett részt egészen egyetemi tanulmányainak kezdetéig. 2008-ban tette le az érettségit a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A sikeres felvételivizsgát követően, a Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor vezette színészosztály tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2013-ban ösztöndíjasa volt a londoni National Theaternek. Tagja volt a Momentán Társulatnak, és egyik alapítótagja a -011 alkotócsoportnak. 2014 óta a Centrál Színház állandó művésze.
A Színház és Filmművészeti Egyetem színművész szakán hallgató.(2009 - 2014)
Díjai: Plomba-díj: a Centrál Színház társulatának díja 2015
Színházi munkái:
Antigoné: színész, Művészetek Völgye 2010 - Kapolcs
Futótűz: színész, FÜGE Produkció
Kutyaszorítóbban: színész, Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Meller-hadnagy: színész, Katona József Színház
Mi újság, múlt század?: színész, IBS Színpad
Minden lében három kanál: színész, IBS Színpad
Rendőrség: színész, Örkény István Színház
Boris Vian: Tajtékos napok (Chick)
Widder Kristóf: Selyma...! (Kamarás, Iván)
Szophoklész: Philoktétész (Neoptolemosz)
Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Jasa)
Martin McDonagh: Leenane szépe (Ray Dooley)
Molière: Képzelt beteg (Cléante)
David Lindsay-Abaire: Jó emberek (Stevie)
Kiss Márton, Baráthy György, Darvas Ferenc: Broadway felett az ég
Michael Frayn: Függöny fel! - Garry - Roger Lillicap (Centrál Színház)
David Lindsay-Abaire: Jó emberek - Stevie (Centrál Színház)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Claudio, firenzei nemes (Centrál Színház)
László Miklós: Illatszertár - Árpád (Centrál Színház)
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields: Ma este megbukunk - Dénes-Perkins (Centrál Színház)
Paul Portner: Hajmeresztő - Tony Withcomb (Centrál Színház)
David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek - Kenny (Centrál Színház)
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő (Centrál Színház)
Jeremy Kareken - David Murrell - Gordon Farrell John D’Agata és Jim Fingal könyve alapján: Mi történt Vegasban - Jim Fingal (Centrál Színház)
Filmjei:
Franciska vasárnapjai (1997)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
Le a fejjel! (2005)
Originál Láger (2006, rövidfilm)
Haction – Szemrebbenés nélkül rész (2014, tv-sorozat)
The Leaving (2015, rövidfilm)
![011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/580/011-csoport-kutyaszoritobban-titanium-222-131-39705.jpg)
011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![A fura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/685/a-fura-222-131-87272.jpg)
A fura
B32 Galéria és Kultúrtér- Színész
![A fura - Bemutató](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/684/a-fura-bemutato-222-131-87267.jpg)
A fura - Bemutató
B32 Galéria és Kultúrtér- Színész
![A Képzelt Beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/606/a-kepzelt-beteg-222-131-52005.jpg)
A Képzelt Beteg
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Cléante
![A kígyóasszony](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kígyóasszony
SZFE- Színész
Broadway felett a ég
Móricz Zsigmond Színház- Jókai Mór, Lónyay Wéber Raymund, ügyelő hangja, Hamlet
Broadway felett az ég
Centrál Színház- Színész
Broadway felett az ég
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Budapest Pride - Momentán Társulat: Fiúk Ketten](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/008/budapest-pride-momentan-tarsulat-fiuk-ketten-222-131-95318.jpg)
Budapest Pride - Momentán Társulat: Fiúk Ketten
Momentán Társulat- Egyéb
![Fiúk Ketten](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/072/fiuk-ketten-222-131-102650.jpg)
Fiúk Ketten
Momentán Társulat- Színész
![Függöny fel! .](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/247/fuggony-fel-222-131-30127.jpg)
Függöny fel! .
Centrál Színház- Garry - Roger Lillicap
![Függöny fel! -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/165/fuggony-fel-222-131-66228.jpg)
Függöny fel! -
Centrál Színház- Lloyd - Rendező
![Függöny fel! ..](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/329/fuggony-fel-222-131-130360.jpg)
Függöny fel! ..
Centrál Színház- Garry - Roger Lillicap
![Futótűz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/644/futotuz-222-131-29224.jpg)
Futótűz
SZFE- Színész
![Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/588/hajmereszto-222-131-107132.jpg)
Hajmeresztő
Centrál Színház- Tony Withcomb
![Illatszertár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/729/illatszertar-222-131-145937.jpg)
Illatszertár
Centrál Színház- Árpád
![Illatszertár.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/616/illatszertar-222-131-94423.jpg)
Illatszertár.
Centrál Színház- Árpád
![Jó emberek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/561/jo-emberek-222-131-144182.jpg)
Jó emberek
Centrál Színház- Stevie
![Jó emberek.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/580/jo-emberek-222-131-61584.jpg)
Jó emberek.
Centrál Színház- Stevie
![Kabaré](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kabaré
SZFE- Egyéb
![Képzelt beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/549/kepzelt-beteg-222-131-64473.jpg)
Képzelt beteg
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Cléante
![Képzelt beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/968/kepzelt-beteg-222-131-61463.jpg)
Képzelt beteg
Budaörsi Latinovits Színház- Cléante
![Kutyaszorítóbban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/523/kutyaszoritobban-222-131-29306.jpg)
Kutyaszorítóbban
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Leenane szépe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/798/leenane-szepe-222-131-94426.jpg)
Leenane szépe
Centrál Színház- Ray Dooley
![Ma este megbukunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/331/ma-este-megbukunk-222-131-142327.jpg)
Ma este megbukunk
Centrál Színház- Dénes - Perkins
![Ma este megbukunk .](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/446/ma-este-megbukunk-222-131-94418.jpg)
Ma este megbukunk .
Centrál Színház- Színész
![Ma este megbukunk..](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/332/ma-este-megbukunk-222-131-130344.jpg)
Ma este megbukunk..
Centrál Színház- Színész
![Meggyeskert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/279/meggyeskert-222-131-42335.jpg)
Meggyeskert
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Jasa, fiatal inas
![Mi történt Vegasban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/572/mi-tortent-vegasban-222-131-144115.jpg)
Mi történt Vegasban
Centrál Színház- Jim Fingal
![My Fair Lady .](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/044/my-fair-lady-222-131-94412.jpg)
My Fair Lady .
Centrál Színház- Freddy Eynsford-Hill
![Peer Gynt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/704/peer-gynt-222-131-40603.jpg)
Peer Gynt
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Peer Gynt](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Peer Gynt
SZFE- Színész
![Philoktétész](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Philoktétész
SZFE- Neoptolemosz
![Sok hűhó semmiért - Keszthely](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/786/sok-huho-semmiert-keszthely-222-131-136785.jpg)
Sok hűhó semmiért - Keszthely
Centrál Színház- Színész
![Sok hűhó semmiért..](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/271/sok-huho-semmiert-222-131-125987.jpg)
Sok hűhó semmiért..
Centrál Színház- Claudio, firenzei nemes ifjú
![Tajtékos napok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/483/tajtekos-napok-222-131-77283.jpg)
Tajtékos napok
SZFE- Chick
![Tökéletlenek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/094/tokeletlenek-222-131-128502.jpg)
Tökéletlenek
Centrál Színház- Kenny
![William Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT - vígjáték két részben - a Centrál Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/830/william-shakespeare-sok-huho-semmiert-vigjatek-ket-reszben-a-central-szinhaz-eloadasa-222-131-77758.jpg)
William Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT - vígjáték két részben - a Centrál Színház előadása
Kölcsey Központ- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!