művész
![Polgár Csaba Polgár Csaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/001/132/polgar-csaba-474-279-165912.jpg)
Polgár Csaba
Színművész, rendező.
2001-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnáziumban.[2] Érettségi után az Új Színház stúdiójában tanult két éven keresztül. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ascher Tamás és Novák Eszter vezette zenés színész osztályába. A 2007-es diplomaszerzést követően az Örkény Színházban kap szerződést, melynek…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, rendező.
2001-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnáziumban.[2] Érettségi után az Új Színház stúdiójában tanult két éven keresztül. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ascher Tamás és Novák Eszter vezette zenés színész osztályába. A 2007-es diplomaszerzést követően az Örkény Színházban kap szerződést, melynek azóta is tagja. Az egyetem elvégzése után egykori osztálytársaival megalapítja a HOPPart Társulatot.
Díjak:
Junior Prima Díj (2011)
Pártolói Díj (2012)
Legjobb férfi főszereplő díja - POSZT 2013. - a Peer Gynt című előadásban Peer Gynt szerepéért
Elle Young Talent-díj (2013)
Pünkösti Andor-díj (2014)
Színházi szerepek:
Bernstein-Laurents-Sondheim: West side story - Action 2007.
Henrik Ibsen: Peer Gynt - Peer Gynt (Örkény Színház) 2012.
Heinrich Mann: A Kék Angyal - Lohmann (Örkény Színház) 2013.
Georges Feydeau: A hülyéje – Rédillon 2008.
Rendezései:
Merlin avagy Isten, Haza, Család - az Örkény István Színház és a HOPPart Társulat közös produkciója
Korijolánusz (HOPPart Társulat)
Julius Caesar (Volkstheater, München)
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj (Örkény Színház)
Shakespeare: Hamlet ( Badishes Staatstheater, Karlsruhe)
Emlékezés a régi szép időkre (Örkény Stúdió)
Molnár Ferenc: A hattyú (Örkény Színház)
A lélek legszebb éjszakája (Örkény Stúdió)
Szerepei az Örkény Színházban:
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Császár Pál, 2006.
Kárpáti Péter: Búvárszínház - Bandi ( Nagy Endre), 2007
Nyugat 2008-1908 2008.
Moliére: A mizantróp - Philinte, 2008.
Georges Feydeau: A hülyéje - Rédillon, 2008.
Julian Crouch - Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve - Hennike, 2009.
Virrasztó éji felleg, 2009.
Heinrich von Kleist: Homburg herceg - Hohenzollern gróf, 2009.
Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Emanuele Giri, Goodwill, 2009
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Kasimir, 2009.
Kaurismäki: Bohémélet, 2010.
Bergmann: Dúl-fúl, és elnémul - Johan Egerman, Petrus Landahl, 2010.
Jelinek: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét - Előmunkás, 2012.
Ibsen: Peer Gynt - Peer, 2012.
Heinrich Mann: A kék angyal - Lohmann, diák, 2013.
Moliére - Mohácsi testvérek: A képzelt beteg - Cléante Coulommiers, 2013.
Arthur Miller: Pillantás a hídról - Rodolpho 2011.
János király - Falconbridge Fülöp, a fattyú 2011.
Stuart Mária - Leicester 2014.
Liliomfi - Liliomfi 2012.
Mikó Csaba: Apátlanok - Laci 2016.
A Bernhardi-ügy -Dr. Adler, kórboncnok 2015.
Mesél a bécsi erdő - Alfréd
IV. Henrik I-II. - ifj. Henry Percy, Morton, Paplanos Dolly
Az átváltozás - Gregor Samsa, Karl, Fiú, K. utazó
Két néni, ha megindul - Charles Aznavour imitátor
Hamlet - Hamlet
Anyám tyúkja (1.)
Anyám tyúkja (2.)
József és testvérei - A fiatal Jákob, Parancsnok Cel várában, Az érett József
A mélyben - Báró
Secondhand
Kertész utcai Shaxpeare-mosó - Mercutio
SZEREPEI A HOPPartban:
SZAKÁCS - K. mama
DEMETRIUS, ZUBOLY - Szent Iván éjjelén
PAPAGENO - Varázsfuvola
MESEIRTÓ - Tovább is van…
HANS GRUBER - Halálkemény
NYÚL - Szörprájzparti
Film- és televíziós szerepei:
Porcukor (Zsolt) - 2010, kisjátékfilm
Komoly dolgok - 2010, játékfilm
069 (Fiú) - 2012, kisjátékfilm
Roadmovie - 2012, kisjátékfilm
Aranyélet (Isti) - 2016, sorozat
Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (Csababá) - 2018, játékfilm
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/203/eljovok-erted-a-kezdet-222-131-19996.jpg)
"Eljövök érted"- a kezdet
HK Produkció- Színész
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/723/virraszto-eji-felleg-222-131-11180.jpg)
"Virrasztó éji felleg"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![A Bernhardi-ügy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/458/a-bernhardi-ugy-222-131-101653.jpg)
A Bernhardi-ügy
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- DR. ADLER, kórboncnok
![A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/737/a-bernhardi-ugy-varosmajor-222-131-93105.jpg)
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- DR. ADLER, kórboncnok
![A hattyú](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A hattyú
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![A helyzet ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/748/a-helyzet-ura-222-131-234698.jpg)
A helyzet ura
Eötvös10 Művelődési Ház- Rendező
![A hülyéje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/617/a-hulyeje-222-131-8983.jpg)
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rédillon
![A hülyéje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/593/a-hulyeje-222-131-11504.jpg)
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rédillon
![A hülyéje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/847/a-hulyeje-222-131-39382.jpg)
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rédillon
![A Kék Angyal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/277/a-kek-angyal-222-131-42338.jpg)
A Kék Angyal
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Lohmann, diák, Edith, Helsig ügyész felesége, Helga, széplány
![A Kék Angyal.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A Kék Angyal.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![A képzelt beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/663/a-kepzelt-beteg-222-131-47196.jpg)
A képzelt beteg
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Cléante Coulommiers, Mimolette imádója
![A képzelt beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/049/a-kepzelt-beteg-222-131-56622.jpg)
A képzelt beteg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Cléante Coulommiers, Mimolette imádója
![A lélek legszebb éjszakája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/089/a-lelek-legszebb-ejszakaja-222-131-128175.jpg)
A lélek legszebb éjszakája
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/764/a-lelek-legszebb-ejszakaja-222-131-227231.jpg)
A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![A lélek legszebb éjszakája - Örkény Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/965/a-lelek-legszebb-ejszakaja-orkeny-szinhaz-222-131-189869.jpg)
A lélek legszebb éjszakája - Örkény Színház
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![A mélyben (Éjjeli menedékhely)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/261/a-melyben-ejjeli-menedekhely-222-131-140515.jpg)
A mélyben (Éjjeli menedékhely)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Báró
![A mizantróp](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/503/a-mizantrop-222-131-9012.jpg)
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Philinte
![A nagy Romulus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/021/a-nagy-romulus-222-131-85687.jpg)
A nagy Romulus
Budaörsi Latinovits Színház- Rendező
![Anyám tyúkja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/564/anyam-tyukja-222-131-64649.jpg)
Anyám tyúkja
Pécsi Nemzeti Színház- Színész
![Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/730/anyam-tyukja-1-varosmajor-222-131-91673.jpg)
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![ANYÁM TYÚKJA (2.)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/595/anyam-tyukja-2-222-131-174847.jpg)
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
![Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/731/anyam-tyukja-2-varosmajor-222-131-91674.jpg)
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Apátlanok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/411/apatlanok-222-131-101650.jpg)
Apátlanok
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- LACI
![Aranyozás-költők Arany Jánosról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/622/aranyozas-koltok-arany-janosrol-222-131-104228.jpg)
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/373/arturo-ui-feltartoztathato-felemelkedese-222-131-16813.jpg)
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Arturo Ui...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/845/arturo-ui-222-131-14322.jpg)
Arturo Ui...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Emanuele Giri, gengszter, Gaffles, egy úr a városházáról
![Az ezred lánya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/247/az-ezred-lanya-222-131-211852.jpg)
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház- Rendező
![Az ezred lánya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/438/az-ezred-lanya-222-131-182542.jpg)
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház- Rendező
![Az üvegcipő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/337/az-uvegcipo-222-131-9990.jpg)
Az üvegcipő
Kálmán Imre Művelődési Központ- Császár Pál
![Az üvegcipő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/006/440/az-uvegcipo-222-131-9002.jpg)
Az üvegcipő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Császár Pál
![Beszélő levelek - November](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/690/beszelo-levelek-november-222-131-85146.jpg)
Beszélő levelek - November
Műhely Produkció- Színész
![Bohémélet](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bohémélet
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Pincér, Piperkőc férfi, Autóbontós, Rendőr, Csapos, Papagáj, Pisilő férfi
![Chicago](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/867/chicago-222-131-19945.jpg)
Chicago
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Chicago](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/665/chicago-222-131-23649.jpg)
Chicago
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Chicago](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/706/chicago-222-131-20496.jpg)
Chicago
SZIKRA cool•tour•house- Színész
![Csoda, hogy élünk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/697/csoda-hogy-elunk-222-131-61160.jpg)
Csoda, hogy élünk
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- BENCE – Ádám és Sára fia
![Dúl-fúl, és elnémul](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Dúl-fúl, és elnémul
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Johan Egerman, docens, 40 éves / Petrus Landahl, kézimunkatanár, 32 éves
![Egyirányú út](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egyirányú út
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Alkotó
![Eljövök érted - a kezdet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/290/eljovok-erted-a-kezdet-222-131-19551.jpg)
Eljövök érted - a kezdet
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Előszoba -beszélgetés A lélek legszebb éjszakája kapcsán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/444/eloszoba-beszelgetes-a-lelek-legszebb-ejszakaja-kapcsan-222-131-135775.jpg)
Előszoba -beszélgetés A lélek legszebb éjszakája kapcsán
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- A lélek legszebb éjszakája rendezője
![FÜGE - Szakkör - KDF: Hogyishívják](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/674/fuge-szakkor-kdf-hogyishivjak-222-131-27789.jpg)
FÜGE - Szakkör - KDF: Hogyishívják
MU Színház- Színész
![FÜGE és a Szakkör: Egyirányú út](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/675/fuge-es-a-szakkor-egyiranyu-ut-222-131-27791.jpg)
FÜGE és a Szakkör: Egyirányú út
MU Színház- Színész
![Georges Feydeau: A hülyéje Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/024/georges-feydeau-a-hulyeje-macsai-pal-rendezese-orkeny-szinhaz-eloadasa-222-131-11725.jpg)
Georges Feydeau: A hülyéje Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rédillon
![Halálkemény](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/947/halalkemeny-222-131-9903.jpg)
Halálkemény
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![Halálkemény - a mi dájhárdunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/339/halalkemeny-a-mi-dajhardunk-222-131-20226.jpg)
Halálkemény - a mi dájhárdunk
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Halálkemény Hoppart Társulat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/204/halalkemeny-hoppart-tarsulat-222-131-18880.jpg)
Halálkemény Hoppart Társulat
Eötvös10 Művelődési Ház- Színész
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/072/hamlet-222-131-65142.jpg)
Hamlet
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Hamlet, Dánia hercege
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/473/hamlet-222-131-101657.jpg)
Hamlet
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Hamlet, Dánia hercege
![Homburg herceg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/149/homburg-herceg-222-131-14304.jpg)
Homburg herceg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- HOHENZOLLERN GRÓF, a választófejedelem kíséretéből
![HOPPart - Neuköllner Oper (Berlin): Válasszunk párt!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/391/hoppart-neukollner-oper-berlin-valasszunk-part-222-131-44768.jpg)
HOPPart - Neuköllner Oper (Berlin): Válasszunk párt!
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Rendező
![HOPPart Társulat: Korijolánusz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/061/hoppart-tarsulat-korijolanusz-222-131-20775.jpg)
HOPPart Társulat: Korijolánusz
MU Színház- Rendező
![HOPPart:](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/519/hoppart-eljovok-erted-a-kezdet-222-131-22954.jpg)
HOPPart: "Eljövök érted"- a kezdet
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Szereplő
![IV. Henrik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/656/iv-henrik-222-131-128104.jpg)
IV. Henrik
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![János király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/244/janos-kiraly-222-131-22146.jpg)
János király
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- FALCONBRIDGE FÜLÖP, a FATTYÚ
![János király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/911/janos-kiraly-222-131-23790.jpg)
János király
Gyulai Várszínház- FALCONBRIDGE FÜLÖP, a FATTYÚ
![JÁNOS KIRÁLY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/210/janos-kiraly-222-131-31397.jpg)
JÁNOS KIRÁLY
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Falconbridge Fülöp, a fattyú
![Jelenetek a bábuk életéből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/896/jelenetek-a-babuk-eletebol-222-131-187743.jpg)
Jelenetek a bábuk életéből
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- PETER EGERMANN
![JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/055/jelenetek-a-babuk-eletebol-222-131-187753.jpg)
JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Peter Egermann
![Jógyerekek képeskönyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/929/jogyerekek-kepeskonyve-222-131-15186.jpg)
Jógyerekek képeskönyve
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Hennike
![Jógyerekek képeskönyve.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/233/jogyerekek-kepeskonyve-222-131-10831.jpg)
Jógyerekek képeskönyve.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Hennike
![József és testvérei](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/609/jozsef-es-testverei-222-131-101660.jpg)
József és testvérei
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Kasimir és Karoline](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/025/kasimir-es-karoline-222-131-42942.jpg)
Kasimir és Karoline
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Kasimir
![Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/885/kertesz-utcai-shaxpeare-moso-sz-222-131-176343.jpeg)
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- MERCUTIO
![Két néni, ha megindul](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/237/ket-neni-ha-megindul-222-131-174865.jpg)
Két néni, ha megindul
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Charles Aznavour imitátor
![Két néni, ha megindul.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/327/ket-neni-ha-megindul-222-131-42939.jpg)
Két néni, ha megindul.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Charles Aznavour hasonmása
![Kihagyhatatlan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/140/kihagyhatatlan-222-131-16892.jpg)
Kihagyhatatlan
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Korijolánusz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/910/korijolanusz-222-131-23800.jpg)
Korijolánusz
Gyulai Várszínház- Rendező
![KOTTAVETŐ, avagy fejjel a hangfalnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/334/kottaveto-avagy-fejjel-a-hangfalnak-222-131-37443.jpg)
KOTTAVETŐ, avagy fejjel a hangfalnak
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Rendező
![Liliomfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/399/liliomfi-222-131-34869.jpg)
Liliomfi
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Liliomfi
![Liliomfi - VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/741/liliomfi-varosmajor-222-131-91589.jpg)
Liliomfi - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Liliomfi
![Mark Ravenhill:Product/A termék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/670/mark-ravenhillproducta-termek-222-131-27337.jpg)
Mark Ravenhill:Product/A termék
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![MERLIN - Előbemutató](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
MERLIN - Előbemutató
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Merlin, avagy...](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Merlin, avagy...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/238/mese-az-igazsagtetelrol-avagy-a-het-szamuraj-222-131-63967.jpg)
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Mesél a bécsi erdő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/011/mesel-a-becsi-erdo-222-131-101662.jpg)
Mesél a bécsi erdő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ALFRÉD
![Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/739/mesel-a-becsi-erdo-varosmajor-222-131-91676.jpg)
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ALFRÉD
![Mi történt, miután Nóra ...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/560/mi-tortent-miutan-nora-222-131-28894.jpg)
Mi történt, miután Nóra ...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ELŐMUNKÁS
![MOST Fesztivál - Az örökség](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/125/most-fesztival-az-orokseg-222-131-152175.jpg)
MOST Fesztivál - Az örökség
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
![Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/629/nyilt-proba-jelenetek-a-babuk-eletebol-222-131-183921.jpg)
Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- PETER EGERMANN
![Nyílt próba Zűrzavar 2045](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/660/nyilt-proba-zurzavar-2045-222-131-153061.jpg)
Nyílt próba Zűrzavar 2045
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Nyílt próba: Solness](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/662/nyilt-proba-solness-222-131-197820.jpg)
Nyílt próba: Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Ragnar Brovik, a fia, műszaki rajzoló
![Nyugat 2008-1908](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/013/733/nyugat-2008-1908-222-131-9034.jpg)
Nyugat 2008-1908
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Olvasópróba-demó: Solness](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Olvasópróba-demó: Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- RAGNAR BROVIK, A FIA, MŰSZAKI RAJZOLÓ
![Olvasópróba-demó: The Black Rider](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/873/olvasoproba-demo-the-black-rider-222-131-197823.jpg)
Olvasópróba-demó: The Black Rider
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Olvasópróba-demó: Zűrzavar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/676/olvasoproba-demo-zurzavar-222-131-153064.jpg)
Olvasópróba-demó: Zűrzavar
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Örkény István: Macskajáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/074/orkeny-istvan-macskajatek-222-131-11924.jpg)
Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész
![Örkény István: Macskajáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/077/orkeny-istvan-macskajatek-222-131-11913.jpg)
Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész
![Örkény István: Macskajáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/079/orkeny-istvan-macskajatek-222-131-11926.jpg)
Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész
![Peer Gynt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/922/peer-gynt-222-131-34182.jpg)
Peer Gynt
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Peer Gynt
![Peer Gynt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/835/peer-gynt-222-131-39807.jpg)
Peer Gynt
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Peer Gynt
![Pillantás a hídról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/334/pillantas-a-hidrol-222-131-25626.jpg)
Pillantás a hídról
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rodolpho
![Product / A Termék](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Product / A Termék
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![Razvaljajeva Anasztázia / Seleljo Erzsébet / Polgár Csaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/490/razvaljajeva-anasztazia-seleljo-erzsebet-polgar-csaba-222-131-234286.jpg)
Razvaljajeva Anasztázia / Seleljo Erzsébet / Polgár Csaba
ISON- Egyéb
![Secondhand (szovjetűdök)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/955/secondhand-szovjetudok-222-131-128160.jpg)
Secondhand (szovjetűdök)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Shakespeare: Hamlet BTF](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Shakespeare: Hamlet BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Színész
![Solness](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/616/solness-222-131-204331.jpg)
Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Ragnar Brovik
![Stuart Mária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/914/stuart-maria-222-131-56632.jpg)
Stuart Mária
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Leicester, Erzsébet kegyence
![Szörprájzparti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/649/szorprajzparti-222-131-33245.jpg)
Szörprájzparti
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Szörprájzparti](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szörprájzparti
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
![Szörprájzparti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/436/szorprajzparti-222-131-22980.jpg)
Szörprájzparti
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
![Szörprájzparti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/588/szorprajzparti-222-131-38802.jpg)
Szörprájzparti
HK Produkció- Házigazda
![SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/770/szorprajzparti-hoppart-tarsulat-karpati-peter-222-131-22056.jpg)
SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
![Szörprájzparti Pécs](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szörprájzparti Pécs
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![TÁP Színház: A helyzet ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/969/tap-szinhaz-a-helyzet-ura-222-131-211527.jpg)
TÁP Színház: A helyzet ura
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Rendező
![THE BLACK RIDER](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/525/the-black-rider-222-131-238751.jpg)
THE BLACK RIDER
Csiky Gergely Színház- Rendező
![Tovább is van...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/707/tovabb-is-van-222-131-8748.jpg)
Tovább is van...
Nemzeti Színház zRt.- Meseirtó
![Varázsfuvola](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Varázsfuvola
Nemzeti Színház zRt.- Színész
![Vízkereszt...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/009/008/vizkereszt-222-131-9081.jpg)
Vízkereszt...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- KAPITÁNY, Viola megmentője
![Zűrzavar 2045](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/682/zurzavar-2045-222-131-170992.jpg)
Zűrzavar 2045
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!