művész
![Müller Péter Müller Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/005/413/muller-peter-474-279-89711.jpg)
Müller Péter
Író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
A hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.
Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
A hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.
Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.
1955-ben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként, a Madách Színházban. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg. Napjainkig művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát. Házas, feleségével 1956-ban ismerték meg egymást.
Két gyermeke van: Müller Juli színésznő, és nevelt fia, Müller Péter Sziámi.
Színházi munkái:
Drámák
Márta, tragédia., Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Szemenszedett igazság, bűnügyi komédia, Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Dávid király, Müller Péter: A lélek színpada I. Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Lugosi, A vámpír árnyékában. Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Vihar kapujában, Müller Péter: A lélek színpada I., Budapest, Magyar Könyvklub, (2002)
Két marék aprópénz
Dr. Valaki
A halál fekete angyala, egyfelvonásos
Szeressük egymást gyerekek!
Csillagos ház
Zenés darabok
Búcsúelőadás, (1981)
Szomorú vasárnap, (1983)
Dr. Hertz, (1987)
Mária evangéliuma, (1990)
Isten pénze, Dickens, Karácsonyi éneke alapján, (1994)
Beszterce ostroma, Mikszáth Kálmán műve alapján
Művei:
Regény:
A madárember, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, (1977)
Részeg józanok - Világcirkusz, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2004)
Dráma kötetek:
Búcsúelőadás, Magvető Kiadó, Budapest, (1981).
A lélek színpada, Jonathan Miller Kiadó, Budapest, (2005)
Spirituális művei:
Titkos tanítások, Jonathan Miller Kft., (2003)
Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2004) Életmű sorozat
Jóskönyv - Ji-King mindennapi használatra, Alexandra Kiadó, (2006)
Szeretetkönyv, Alexandra Kiadó, (2007)
Benső mosoly I.-II., Édesvíz Kiadó, (2007)
Kígyó és kereszt, Édesvíz Kiadó, (2007)
Titkos tanítások, Alexandra Kiadó, (2007)
Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó, (2008)
Boldogság, Édesvíz Kiadó, (2008)
Örömkönyv, Alexandra Kiadó, (2008)
Varázskő - Akármi történik a kő megment téged!, Alexandra Kiadó, (2008)
Gondviselés, Alexandra Kiadó, (2009)
Isten bohócai, Alexandra Kiadó (2010)
Hangoskönyvek:
Élőszóval-Az Örömkönyv legszebb részei a szerző előadásában. (CD), Alexandra Kiadó, (2008).
Müller Péter a mesterkurzuson. (Gyűjteményes DVD 1.), Affarone Kft, 2008., EAN 5999557320004.
Filmek:
A tudatos élet, ismeretterjesztő film, szereplő.
Tér, idő, tudat: dimenziók hálója. (TV film), szereplő.
Művészetek üzenete: az ihlettől a manifesztációig, (TV film), szereplő.
Mária evangéliuma, (TV film), író.
Az érző élet, (TV film), szereplő.
Díjak:
Filmkritikusok díja, (1979)
Onasszisz díj, Lugosi című drámájáért, (1997)
a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, (1997)
József Attila-díj, (1998)
Zugló díszpolgára (2013)
Kossuth-díj (2019)
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/771/ferfielet-noi-sors-muller-peter-eloadasa-222-131-44988.jpg)
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Író
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/772/ferfielet-noi-sors-muller-peter-eloadasa-222-131-44987.jpg)
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Író
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/776/ferfielet-noi-sors-muller-peter-eloadasa-222-131-44989.jpg)
"Férfiélet, női sors" - Müller Péter előadása
Általános- Író
![5 évesek lettünk! - Születésnapi Gála](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
5 évesek lettünk! - Születésnapi Gála
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![A lélek mágikus hatalma - Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/091/a-lelek-magikus-hatalma-muller-peter-eloadasa-222-131-125681.jpg)
A lélek mágikus hatalma - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![A peleskei nótárius](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/492/a-peleskei-notarius-222-131-25977.jpg)
A peleskei nótárius
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![A vihar kapujában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/583/a-vihar-kapujaban-222-131-199299.jpg)
A vihar kapujában
SZFE- Író
![A vihar kapujában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/043/a-vihar-kapujaban-222-131-236395.jpg)
A vihar kapujában
Ferencvárosi Pinceszínház- Ryunosuke Akutagawa regénye nyomán írta
![Az arab éjszaka](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az arab éjszaka
Weöres Sándor Színház- Zene/effektek
![Az élet művészete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/251/az-elet-muveszete-222-131-42881.jpg)
Az élet művészete
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színész
![Az élet művészete - Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/428/az-elet-muveszete-muller-peter-eloadasa-222-131-34806.jpg)
Az élet művészete - Müller Péter előadása
Általános- Színész
![Az élet titkairól - Müller Péter beszélget Gauri Shankar Gupta úrral](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/757/az-elet-titkairol-muller-peter-beszelget-gauri-shankar-gupta-urral-222-131-35296.jpg)
Az élet titkairól - Müller Péter beszélget Gauri Shankar Gupta úrral
Általános- Színész
![Chicago](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/493/chicago-222-131-26960.jpg)
Chicago
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Cs.A.K. egy nő konferencia Müller Péter előadásával](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/617/csak-egy-no-konferencia-muller-peter-eloadasaval-222-131-94194.jpg)
Cs.A.K. egy nő konferencia Müller Péter előadásával
Lovarda- Író
![Egészségnapok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/532/egeszsegnapok-222-131-30384.jpg)
Egészségnapok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![Egy szelíd férfi és egy vad nő - Müller Péter és Malek Andrea](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egy szelíd férfi és egy vad nő - Müller Péter és Malek Andrea
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színész
![Félúton a Fórum felé](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Félúton a Fórum felé
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Férfiélet - Női sors Müller Péter prózai színpadi előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/115/ferfielet-noi-sors-muller-peter-prozai-szinpadi-eloadasa-222-131-45566.jpg)
Férfiélet - Női sors Müller Péter prózai színpadi előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Író
![Férfiélet, női sors](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/437/ferfielet-noi-sors-222-131-74598.jpg)
Férfiélet, női sors
Általános- Író
![Férfiélet, Női sors - Müller Péter estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/396/ferfielet-noi-sors-muller-peter-estje-222-131-45730.jpg)
Férfiélet, Női sors - Müller Péter estje
Kölcsey Központ- Egyéb
![GÁLA '11](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/630/gala-11-222-131-27161.jpg)
GÁLA '11
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Halhatatlan szerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/436/halhatatlan-szerelem-222-131-74600.jpg)
Halhatatlan szerelem
Általános- Író
![HTMSZSZ'17 Müller Péter: Szemenszedett igazság - Csíkszereda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/765/htmszsz17-muller-peter-szemenszedett-igazsag-csikszereda-222-131-91014.jpg)
HTMSZSZ'17 Müller Péter: Szemenszedett igazság - Csíkszereda
Thália Színház- Író
![Illatszertár](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Illatszertár
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/037/isten-penze-222-131-246708.jpg)
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Szerző
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/189/isten-penze-222-131-246704.jpg)
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Szerző
![Isten pénze-családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/147/isten-penze-csaladi-musical-222-131-248752.jpg)
Isten pénze-családi musical
Tóth József Színház- Szerző
![Jótékonysági Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/029/jotekonysagi-gala-222-131-24284.jpg)
Jótékonysági Gála
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/500/kabare-222-131-25978.jpg)
Kabaré
Weöres Sándor Színház- Zenekarvezető
![Könnyű préda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/867/konnyu-preda-222-131-24955.jpg)
Könnyű préda
Weöres Sándor Színház- Zene (zongora)
![Lélek színpada Müller Péter estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/387/lelek-szinpada-muller-peter-estje-222-131-42869.jpg)
Lélek színpada Müller Péter estje
MADÁCH SZÍNHÁZ- Író
![Lelki fröccs - Müller Péter: Az élet művészete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/276/lelki-froccs-muller-peter-az-elet-muveszete-222-131-151588.jpg)
Lelki fröccs - Müller Péter: Az élet művészete
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Lelki Fröccs: Müller Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/913/lelki-froccs-muller-peter-222-131-217699.jpg)
Lelki Fröccs: Müller Péter
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Egyéb
![Mágnás Miska (](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/891/magnas-miska-cudar-vilag-222-131-47275.jpg)
Mágnás Miska ("cudar világ")
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zenei vezető
![Máli néni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/207/mali-neni-222-131-43706.jpg)
Máli néni
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Mária Evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/157/maria-evangeliuma-222-131-233799.jpg)
Mária Evangéliuma
Hírös Agóra- Szerző
![Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/222/maria-evangeliuma-222-131-30099.jpg)
Mária evangéliuma
Broadway Ticket Hungary Kft..- Író
![MÁRIA EVANGÉLIUMA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/495/maria-evangeliuma-222-131-187876.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- Librettó
![Mária evangéliuma - rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/995/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-191489.jpg)
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- Librettó
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/931/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-226281.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Librettó
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/693/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-187686.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Librettó
![Mindennapi életünk pszichológiája 1.előadás: Müller Péter és Kánya Kata](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/909/mindennapi-eletunk-pszichologiaja-1eloadas-muller-peter-es-kanya-kata-222-131-29573.jpg)
Mindennapi életünk pszichológiája 1.előadás: Müller Péter és Kánya Kata
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész
![Müller Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/494/muller-peter-arc-es-alarc-az-igaz-ember-es-a-hazug-222-131-103770.jpg)
Müller Péter "Arc és álarc" /az igaz ember és a hazug/
Általános- Előadó
![Müller Péter -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/822/muller-peter-a-kepzelet-hatalma-hit-es-tudas-222-131-97520.jpg)
Müller Péter - "A képzelet hatalma" /hit és tudás/
Általános- Író
![Müller Péter - A bennünk élő bohóc](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/113/muller-peter-a-bennunk-elo-bohoc-222-131-148200.jpg)
Müller Péter - A bennünk élő bohóc
Általános 2- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter - A képzelet hatalma](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Müller Péter - A képzelet hatalma
Kálmán Imre Művelődési Központ- József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter - A lélek halhatatlan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/897/muller-peter-a-lelek-halhatatlan-222-131-95129.jpg)
Müller Péter - A lélek halhatatlan
Általános- Író
![Müller Péter - Anyám titkos könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/014/muller-peter-anyam-titkos-konyve-222-131-172538.jpg)
Müller Péter - Anyám titkos könyve
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter - Aranyfonál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/626/muller-peter-aranyfonal-222-131-84989.jpg)
Müller Péter - Aranyfonál
Általános- Író
![Müller Péter - Az élet művészete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/195/muller-peter-az-elet-muveszete-222-131-76985.jpg)
Müller Péter - Az élet művészete
Általános- Író
![Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/915/muller-peter-beszelgessunk-mai-eletunkrol-222-131-215021.jpg)
Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb
![Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/708/muller-peter-beszelgessunk-mai-eletunkrol-222-131-195783.jpg)
Müller Péter - Beszélgessünk mai életünkről!
Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter - Férfiélet, női sors](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/264/muller-peter-ferfielet-noi-sors-222-131-42927.jpg)
Müller Péter - Férfiélet, női sors
Általános- Színész
![Müller Péter - Szeretet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/630/muller-peter-szeretet-222-131-27398.jpg)
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Színész
![Müller Péter - Szeretet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/631/muller-peter-szeretet-222-131-27397.jpg)
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Színész
![Müller Péter - Szeretet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/632/muller-peter-szeretet-222-131-27399.jpg)
Müller Péter - Szeretet
GAG Management Kft.- Színész
![Müller Péter előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/203/muller-peter-eloadas-222-131-94582.jpg)
Müller Péter előadás
Lovarda- Író
![Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/941/muller-peter-eloadasa-222-131-29726.jpg)
Müller Péter előadása
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![MÜLLER PÉTER ELŐADÁSA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/933/muller-peter-eloadasa-222-131-31042.jpg)
MÜLLER PÉTER ELŐADÁSA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Színész
![Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/748/muller-peter-eloadasa-222-131-179742.jpg)
Müller Péter előadása
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter előadása - A lélek halhatatlan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/455/muller-peter-eloadasa-a-lelek-halhatatlan-222-131-98513.jpg)
Müller Péter előadása - A lélek halhatatlan
Általános- Író
![Műller Péter előadása Beszéljünk a mai életünkről!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/127/muller-peter-eloadasa-beszeljunk-a-mai-eletunkrol-222-131-198307.jpg)
Műller Péter előadása Beszéljünk a mai életünkről!
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter előadása: Férfiélet női sors](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/878/muller-peter-eloadasa-ferfielet-noi-sors-222-131-91456.jpg)
Müller Péter előadása: Férfiélet női sors
Váci Mihály Kulturális Központ- Író
![Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/656/muller-peter-es-fabry-sandor-most-nem-o-kerdez-222-131-23108.jpg)
Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'
GAG Management Kft.- Színész
![Müller Péter est:](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/725/muller-peter-est-beszelgessunk-mai-eletunkrol-222-131-211267.jpg)
Müller Péter est: "Beszélgessünk mai életünkről"
MOMkult- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter est: Exkluzív lélekemelés, Arc és Álarc](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/989/muller-peter-est-exkluziv-lelekemeles-arc-es-alarc-222-131-106056.jpg)
Müller Péter est: Exkluzív lélekemelés, Arc és Álarc
Duna Palota- Müller Péter József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter est: Részeg józanok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/049/muller-peter-est-reszeg-jozanok-222-131-97868.jpeg)
Müller Péter est: Részeg józanok
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Író
![Müller Péter estek / Bérlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/507/muller-peter-estek-berlet-222-131-74602.jpg)
Müller Péter estek / Bérlet
Általános- Író
![Müller Péter – Az élet művészete - péntekK13](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/770/muller-peter-az-elet-muveszete-pentekk13-222-131-71122.jpg)
Müller Péter – Az élet művészete - péntekK13
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Író
![Müller Péter- A nő!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/076/muller-peter-a-no-222-131-144658.jpg)
Müller Péter- A nő!
Borbáth Rendezvényszervezés- Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró
![Müller Péter- Beszéljünk mai életünkről](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/913/muller-peter-beszeljunk-mai-eletunkrol-222-131-223461.jpg)
Müller Péter- Beszéljünk mai életünkről
Borbáth Rendezvényszervezés- Kossuth- és József Attila-díjas író
![Müller Péter- Képzelet hatalma /beszélgetés hitről, tudásról.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/593/muller-peter-kepzelet-hatalma-beszelgetes-hitrol-tudasrol-222-131-97277.jpg)
Müller Péter- Képzelet hatalma /beszélgetés hitről, tudásról.
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Író
![MÜLLER PÉTER- VALLOMÁS A SZERELEMRŐL](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
MÜLLER PÉTER- VALLOMÁS A SZERELEMRŐL
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Író
![Müller Péter- Vallomás a szerelemről](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Müller Péter- Vallomás a szerelemről
Borbáth Rendezvényszervezés- Író
![Müller Péter-](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/494/muller-peter-anyam-titkos-konyve-222-131-183505.jpg)
Müller Péter-"Anyám titkos könyve"
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth-díjas író
![Müller Péter-Az élet értelme](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/767/muller-peter-az-elet-ertelme-222-131-150797.jpg)
Müller Péter-Az élet értelme
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter-Beszélgessünk a szeretetről, barátságról.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/084/muller-peter-beszelgessunk-a-szeretetrol-baratsagrol-222-131-200039.jpg)
Müller Péter-Beszélgessünk a szeretetről, barátságról.
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter-est: Lélekemelés, a nő misztériuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/778/muller-peter-est-lelekemeles-a-no-miszteriuma-222-131-148612.jpg)
Müller Péter-est: Lélekemelés, a nő misztériuma
MOMkult- Egyéb
![MÜLLER PÉTER:](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/740/muller-peter-a-sorsformalas-magiaja-222-131-61166.jpg)
MÜLLER PÉTER: " A sorsformálás mágiája"
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Előadó
![Müller Péter: A sorsformálás mágiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/706/muller-peter-a-sorsformalas-magiaja-222-131-89709.jpg)
Müller Péter: A sorsformálás mágiája
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Író
![Müller Péter: Anyám titkos könyve előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/687/muller-peter-anyam-titkos-konyve-eloadasa-222-131-195670.jpg)
Müller Péter: Anyám titkos könyve előadása
MOMkult- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter: Aranyfonal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/805/muller-peter-aranyfonal-222-131-84514.jpg)
Müller Péter: Aranyfonal
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Író
![Müller Péter: Aranyfonál, a lélek halhatatlan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/835/muller-peter-aranyfonal-a-lelek-halhatatlan-222-131-153790.jpg)
Müller Péter: Aranyfonál, a lélek halhatatlan
Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter: az Élet Értelme](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/505/muller-peter-az-elet-ertelme-222-131-149261.jpg)
Müller Péter: az Élet Értelme
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Kossuth és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Müller Péter: Az öröm](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/001/muller-peter-az-orom-222-131-37917.jpg)
Müller Péter: Az öröm
Általános- Színész
![Müller Péter: Az öröm](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/695/muller-peter-az-orom-222-131-37922.jpg)
Müller Péter: Az öröm
Általános- Színész
![Müller Péter: Az Öröm](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/201/muller-peter-az-orom-222-131-38780.jpg)
Müller Péter: Az Öröm
Általános- Színész
![Müller Péter: Az Öröm](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/202/muller-peter-az-orom-222-131-8363.jpg)
Müller Péter: Az Öröm
Általános- Színész
![MÜLLER PÉTER: Férfiélet, női sors](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/353/muller-peter-ferfielet-noi-sors-222-131-44649.jpg)
MÜLLER PÉTER: Férfiélet, női sors
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Színész
![Müller Péter: Játék az életünk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/235/muller-peter-jatek-az-eletunk-222-131-218696.jpg)
Müller Péter: Játék az életünk
Hírös Agóra- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.
![Müller Péter: Szeretet - előadói est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/535/muller-peter-szeretet-eloadoi-est-222-131-30467.jpg)
Müller Péter: Szeretet - előadói est
Általános- Színész
![Müller Péter: Szeretet / beszélgetés szeretetről, szerelemről...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/474/muller-peter-szeretet-beszelgetes-szeretetrol-szerelemrol-222-131-28979.jpg)
Müller Péter: Szeretet / beszélgetés szeretetről, szerelemről...
GAG Management Kft.- Színész
![Müller Péter: Szeretetkönyv](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/375/muller-peter-szeretetkonyv-222-131-35097.jpg)
Müller Péter: Szeretetkönyv
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Író
![SZEPES MÁRIA AKADÉMIA / Mágia, Tarot, Asztrológia, Meditáció c. nyitó rendezvényi nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/037/szepes-maria-akademia-magia-tarot-asztrologia-meditacio-c-nyito-rendezvenyi-nap-222-131-104572.jpg)
SZEPES MÁRIA AKADÉMIA / Mágia, Tarot, Asztrológia, Meditáció c. nyitó rendezvényi nap
Általános 2- Müller Péter József Attila-díjas író
![Szeretet- beszélgetés szeretetről, szerelemről, szeretkezésről. Müller Péter estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/176/szeretet-beszelgetes-szeretetrol-szerelemrol-szeretkezesrol-muller-peter-estje-222-131-31181.jpg)
Szeretet- beszélgetés szeretetről, szerelemről, szeretkezésről. Müller Péter estje
Kölcsey Központ- Színész
![Szeretetkönyv](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/897/szeretetkonyv-222-131-35676.jpg)
Szeretetkönyv
Veszprémi Petőfi Színház- Író
![Szeretetkönyv -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/067/szeretetkonyv-a-te-szemeddel-beszeljunk-rola-222-131-67454.jpg)
Szeretetkönyv - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Író
![Szigorúan ellenőrzött vonatok.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/291/szigoruan-ellenorzott-vonatok-222-131-34871.jpg)
Szigorúan ellenőrzött vonatok.
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/579/tolcsvay-muller-muller-maria-evangeliuma-222-131-193018.jpg)
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Librettó
![Tóték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/697/totek-222-131-43585.jpg)
Tóték
Weöres Sándor Színház- Zenei vezető
![ÚJJÁSZÜLETÉS - beszélgetés Müller Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/943/ujjaszuletes-beszelgetes-muller-peter-halhatatlan-szerelem-cimu-uj-konyverol-222-131-63293.jpg)
ÚJJÁSZÜLETÉS - beszélgetés Müller Péter "Halhatatlan szerelem" című új könyvéről
Kölcsey Központ- Író
![Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/530/vallomasok-a-szerelemrol-muller-peter-eloadasa-222-131-130132.jpg)
Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/862/vallomasok-a-szerelemrol-muller-peter-eloadasa-222-131-127545.jpg)
Vallomások a szerelemről - Müller Péter előadása
Általános- író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Vallomások a Szerelemről, Müller Péter előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/635/vallomasok-a-szerelemrol-muller-peter-eloadasa-222-131-153765.jpg)
Vallomások a Szerelemről, Müller Péter előadása
Általános- Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
![Zűrzavaros éjszaka](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zűrzavaros éjszaka
Weöres Sándor Színház- Zenei munkatárs
![zzIsten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/565/zzisten-penze-222-131-153281.jpeg)
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház- Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján a librettót írta
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!