művész
![Gerendás Péter Gerendás Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/006/365/gerendas-peter-474-279-202372.jpg)
Gerendás Péter
Zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.
1976-ban megalakítja saját…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.
1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az L.G.T.-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban.
1987-ben tért vissza, és 88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Ír dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.
1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon.
2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum.
2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Az elmúlt években megjelent lemezei a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006)
2008-ban jelent meg "Bartók országában" címet viselő albuma. 2010 végén került a boltokba legújabb, "Családregény" című lemeze.
Díjai:
1994: Liszt Ferenc-díj
1999: Huszka Jenő-díj (Az év zeneszerzője)
1999: EMeRTon-díj (Az év énekese)
2001: Radnóti Miklós antirasszista díj
2004: Budapestért díj
2008: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2021: Emberi Hang díj
![Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/176/agyigo-szabo-magda-nyugdijas-eloadas-222-131-69776.jpg)
Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Előadja
![Agyigó - Szabó Magda emlékére](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/296/agyigo-szabo-magda-emlekere-222-131-176601.jpg)
Agyigó - Szabó Magda emlékére
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Közreműködö(gitár) a bemutatón.
![Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/031/agyigo-szinpadi-est-szabo-magda-emlekere-222-131-49988.jpg)
Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Gitárművész
![Agyigó, Szabó Magda: az Ember](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Agyigó, Szabó Magda: az Ember
Általános- Előadja
![Aranyborjú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/108/aranyborju-222-131-47079.jpg)
Aranyborjú
MADÁCH SZÍNHÁZ- Utazó
![Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/047/asamblea-mediterranean-vendeg-gerendas-peter-es-somlo-tamas-222-131-40516.jpg)
Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
![AVENTINUS ESTEK - KLUBKONCERT GERENDÁS PÉTERREL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/298/aventinus-estek-klubkoncert-gerendas-peterrel-222-131-166870.jpg)
AVENTINUS ESTEK - KLUBKONCERT GERENDÁS PÉTERREL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Liszt-díjas, Huszka Jenő-díjas, EMerton-díjas előadó, zeneszerző, szövegíró
![Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/256/bacskai-juli-pszichoszinhaza-azert-mert-a-ferjedet-kenyerre-lehet-kenni-nem-kell-folyton-vajnak-222-131-220530.jpg)
Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Főszerepben
![Bíró Eszter 30 - Exkluzív jubileumi koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/247/biro-eszter-30-exkluziv-jubileumi-koncert-222-131-244706.jpg)
Bíró Eszter 30 - Exkluzív jubileumi koncert
Eötvös10 Művelődési Ház- Vendégművész
BOOGIE! - Somló Tamás és barátai
Zsidó Művészeti Napok- Zenész
![Családregény - Gerendás Péter koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/394/csaladregeny-gerendas-peter-koncertje-222-131-24650.jpg)
Családregény - Gerendás Péter koncertje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Zenész
![Családregény - Gerendás Péter koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/236/csaladregeny-gerendas-peter-koncertje-222-131-25409.jpg)
Családregény - Gerendás Péter koncertje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Zenész
![Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/626/egigero-muzsika-a-millenarison-a-mupa-kihelyezett-eloadasa-mesekoncert-222-131-202373.jpg)
Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert
Müpa- Öreg Király/ Old King
![Egy pesti lány](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/183/egy-pesti-lany-222-131-60019.jpg)
Egy pesti lány
Spinoza Színház- Zene
![Egy pesti lány...](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egy pesti lány...
Belvárosi Színház- Zene
![Fehér Karácsony - Gerendás Péter koncertje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fehér Karácsony - Gerendás Péter koncertje
Csili Művelődési Központ- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![Gerendás Családi Zenekar koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/731/gerendas-csaladi-zenekar-koncertje-222-131-61529.jpg)
Gerendás Családi Zenekar koncertje
Holdvilág Kamaraszínház- Zenész
![Gerendás Péter - Bob Dylan magyarul](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/671/gerendas-peter-bob-dylan-magyarul-222-131-91025.jpg)
Gerendás Péter - Bob Dylan magyarul
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Zenész
![Gerendás Péter - Életmű koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/477/gerendas-peter-eletmu-koncert-222-131-214089.jpg)
Gerendás Péter - Életmű koncert
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![Gerendás Péter arcai - koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/647/gerendas-peter-arcai-koncert-222-131-171995.jpg)
Gerendás Péter arcai - koncert
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Zenész, énekes
![Gerendás Péter és ifj.Szakcsi Lakatos Béla duó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/724/gerendas-peter-es-ifjszakcsi-lakatos-bela-duo-222-131-238072.jpg)
Gerendás Péter és ifj.Szakcsi Lakatos Béla duó
Madách Imre Nonprofit Kft.- Liszt díjas zeneszerző, gitáros, énekes
![Gerendás Péter és Moran Magal estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/449/gerendas-peter-es-moran-magal-estje-222-131-32963.jpg)
Gerendás Péter és Moran Magal estje
Zsidó Kulturális Fesztivál- zenész
![Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/747/gerendas-peter-es-szakcsi-lakatos-bela-koncertje-222-131-195895.jpg)
Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje
Csokonai Rendezvényház- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![Gerendás Péter koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/120/gerendas-peter-koncert-222-131-248415.jpg)
Gerendás Péter koncert
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Liszt-díjas, eMeRTon díjas (év énekese), Huszka Jenő díjas (év zeneszerzője) énekes, gitáros előadóművész, zeneszerző,szövegíró
![Gerendás Péter koncert - zenés színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/572/gerendas-peter-koncert-zenes-szinpadi-eloadas-222-131-93872.jpg)
Gerendás Péter koncert - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Zenész
![Gerendás Péter Nőnapi koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/679/gerendas-peter-nonapi-koncert-222-131-206988.jpg)
Gerendás Péter Nőnapi koncert
Csili Művelődési Központ- Egyéb
![Hívásra szól a csönd](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/045/hivasra-szol-a-csond-222-131-176374.jpg)
Hívásra szól a csönd
Csiky Gergely Színház- Közreműködik
![Ikercsillagok - Papp János és Gerendás Péter közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ikercsillagok - Papp János és Gerendás Péter közös estje
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Zeneszerző
![Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/996/imak-es-dalok-jotekonysagi-koncert-ukrajnaert-es-minden-szenvedoert-222-131-186257.jpg)
Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum- Ének és gitár
![Ismert magyar slágerek másként - Gerendás Péter koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/739/ismert-magyar-slagerek-maskent-gerendas-peter-koncertje-222-131-221327.jpg)
Ismert magyar slágerek másként - Gerendás Péter koncertje
Csányi5- Előadó
![Költőnk és Kora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/649/koltonk-es-kora-222-131-42141.jpg)
Költőnk és Kora
Vörösmarty Színház- Színész
![Kövek a zsebben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/577/kovek-a-zsebben-222-131-94463.jpg)
Kövek a zsebben
Centrál Színház- Zene
![Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/794/miert-szeretjuk-a-magyar-irodalmat-berlet-0913-1018-1122-turczi-istvan-es-vendegei-222-131-218123.jpg)
Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![Miért szeretjük a magyar irodalmat? Turczi István és Gerendás Péter - zenés irodalmi délután](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/871/miert-szeretjuk-a-magyar-irodalmat-turczi-istvan-es-gerendas-peter-zenes-irodalmi-delutan-222-131-218125.jpg)
Miért szeretjük a magyar irodalmat? Turczi István és Gerendás Péter - zenés irodalmi délután
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/014/rock-beat-es-jazz-klasszikusok-maskepp-gerendas-peter-koncert-222-131-77786.jpg)
ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert
Általános- Zenész
![SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember
Általános- Gitárművész
![TÁJAK ÍZEK ZENÉK SOROZAT - IZRAEL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/273/tajak-izek-zenek-sorozat-izrael-222-131-146647.jpg)
TÁJAK ÍZEK ZENÉK SOROZAT - IZRAEL
Blega Rendezvényszervezés- Egyéb
![Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/227/tarstalalo-gerendas-peterrel-kanya-kata-beszelget-222-131-32415.jpg)
Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
![ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/212/ujevi-koncert-sztarvendegekkel-budafoki-dohnanyi-zenekar-222-131-26695.jpg)
ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar
Jakobi Koncert Kft.- Színész
![Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/282/ujevi-koncert-sztarvendegekkel-dohnanyi-zenekar-foproba-222-131-16684.jpg)
Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba
Jakobi Koncert Kft.- Színész
![Volt 1x1 Ifipark - Gerendás Péter, LGT emlékzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/412/volt-1x1-ifipark-gerendas-peter-lgt-emlekzenekar-222-131-140633.jpg)
Volt 1x1 Ifipark - Gerendás Péter, LGT emlékzenekar
GAG Management Kft.- Énekes-gitáros előadóművész
![Zene az kell! - Gerendás Péter - Gerendás Hanna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/237/zene-az-kell-gerendas-peter-gerendas-hanna-222-131-169558.jpg)
Zene az kell! - Gerendás Péter - Gerendás Hanna
Csili Művelődési Központ- Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő-díjas, EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
![Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/859/zoran-volt-egy-tanc-vendeg-gerendas-peter-es-kulka-janos-222-131-49755.jpg)
Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János
Zsidó Kulturális Fesztivál- Vendég
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!