művész
![Varga Oszkár Varga Oszkár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/005/892/varga-oszkar-474-279-248768.jpg)
Varga Oszkár
Hegedű- és brácsaművész.
4 éves korában kezdett el hegedülni. 1999 az ex-Jugoszláv háborúk miatt családjával Budapestre költöztek, ahol Tóth Erikánál, majd Szászné Réger Judit-nál folytatta tanulmányait. 2004-ben felvételt nyert a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába Lendvai György osztalyaba, ahonnan 2009-ben, mint korosztályának egyik kiemelkedő diákja érettségizett le. Maximum…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Hegedű- és brácsaművész.
4 éves korában kezdett el hegedülni. 1999 az ex-Jugoszláv háborúk miatt családjával Budapestre költöztek, ahol Tóth Erikánál, majd Szászné Réger Judit-nál folytatta tanulmányait. 2004-ben felvételt nyert a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába Lendvai György osztalyaba, ahonnan 2009-ben, mint korosztályának egyik kiemelkedő diákja érettségizett le. Maximum pontszámmal vették fel a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Közben rendszeresen járt mesterkurzusokra, Kaposvárra Kelemen Barnabáshoz, Olaszországba Dejan Bogdanovich-hoz és Franciaországba Alexander és Albert Markov-hoz.Albert Markov meghívására 1 évet töltött New Yorkban, ahol a Long Island Conservatory teljes ösztöndíjas hallgatója volt. Emellett játszott Maxim Rysanovnak és Ivry Gitlisnek. Zenekari debütálása 2009-ben volt a Zuglói Filharmóniával Csajkovszkíj Hegedűversenyével. Többször szerepelt a Kaposfest-en, olyan művészekkel együttműködve, mint Kocsis Zoltán, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Alina Ibragimova és Alexander Rudin többek között. 2013-ban Jeruzsálemben képviselte a Zeneakadémiát egy hetes programban.
Jövőbeli programjai közé tartozik egy 5 városos turné, mint koncertmestere a 25 éves Német- Francia ifjúsági zenekarnak és szereplés a rendkívül presztízses Lockenhaus-i Fesztiválon. Szólistaként, vagy kamarapartnerként föllépett már New Yorkban, Bostonban, Jeruzsálemben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Szerbiában, Horvátországban valamint Magyarország jelentős koncerttermeiben. Varga Oszkár jelenleg a Liszt Ferenc akadémia hallgatója Kelemen Barnabás és Kokas Katalin osztályában.
![3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN - Három estés komolyzenei koncertsorozat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/521/3-2-1-zene-a-hatartalanban-harom-estes-komolyzenei-koncertsorozat-222-131-199071.jpg)
3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN - Három estés komolyzenei koncertsorozat
Budapesti Történeti Múzeum- Hegedűművész.
![3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN | BÉRLET](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/524/3-2-1-zene-a-hatartalanban-berlet-222-131-199075.jpg)
3, 2, 1 ZENE A HATÁRTALANBAN | BÉRLET
Budapesti Történeti Múzeum- Hegedűművész
![Farkas Mira hárfaestje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/218/farkas-mira-harfaestje-222-131-139494.jpg)
Farkas Mira hárfaestje
Jakobi Koncert Kft.- Hegedűművész
![Jótékonysági Bach koncert Japán megsegítésére](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/926/jotekonysagi-bach-koncert-japan-megsegitesere-222-131-23658.jpg)
Jótékonysági Bach koncert Japán megsegítésére
C&M Hungary Kft.- Színész
![Kaposfest 08.16. 19:00](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/258/kaposfest-0816-1900-222-131-47693.jpg)
Kaposfest 08.16. 19:00
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész
![Kaposfest 08.19. 18:00](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/230/kaposfest-0819-1800-222-131-47699.jpg)
Kaposfest 08.19. 18:00
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész
![Kaposfest 08.19. 21:30](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/352/kaposfest-0819-2130-222-131-47700.jpg)
Kaposfest 08.19. 21:30
KAPOSFEST Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság- Hegedűművész
![Kelemen Kvartett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/587/kelemen-kvartett-222-131-59363.jpg)
Kelemen Kvartett
Gyulai Várszínház- II. hegedű/brácsa
![Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/655/vilde-frang-nicolas-altstaedt-es-a-kelemen-kvartett-222-131-60031.jpg)
Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és a Kelemen Kvartett
Zeneakadémia- Brácsaművész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!