művész
![Ódor Kristóf Ódor Kristóf](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/007/545/odor-kristof-474-279-131198.jpg)
Ódor Kristóf
Színművész.
Pécsett töltötte gyermekkorát. A Leöwey Klára Gimnáziumban érettségizett. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért egy évet az Új Színház stúdiójában töltött. 2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, zenés színész szakon. 2012-2015 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, majd 2015-2017 között a Budaörsi Latinovits Színház…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Pécsett töltötte gyermekkorát. A Leöwey Klára Gimnáziumban érettségizett. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért egy évet az Új Színház stúdiójában töltött. 2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, zenés színész szakon. 2012-2015 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, majd 2015-2017 között a Budaörsi Latinovits Színház tagja volt. 2017-től a Centrál Színház színésze. 2018-ban műsorvezetőként is kipróbálta magát a FEM3 című csatornán.
Fontosabb színházi szerepei:
Molnár Ferenc: Delila (Berényi) - 2017/2018
Henrik Ibsen: Kísértetek (Osvald Alving, A Fia) - 2017/2018
Joe Dipietro - Jimmy Roberts: Ájlávjú (Szereplő) - 2017/2018
Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál ( Zvjozgyics Herceg) - 2016/2017
Örkény István: Macskajáték (Józsi) - 2016/2017
Thomas Middleton - William Rowley: Maskarák (Alsemero, Nemes, Később Beatrice Férje) - 2016/2017
Alfonso Paso: Hazudj Inkább, Kedvesem! (Rendőr) - 2016/2017
Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus (Isauriai Zénó, Keletrómai Császár) - 2015/2016
Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkió (Róka) - 2015/2016
William Shakespeare: Rómeó És Júlia (Mercutio, A Herceg Rokona, Romeo Barátja) - 2015/2016
Békeffi István - Egri-Halász Imre - Eisemann Mihály: Egy Csók És Más Semmi (Péter) - 2015/2016
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János Vitéz (Kukorica János) - 2015/2016
Stephen Schwartz: Godspell (Júdás) - 2015/2016
Deres Péter - Máthé Zsolt - Nagy Nándor: Robin Hood (Much) - 2014/2015
László Miklós: Illatszertár (Kádár Úr) - 2014/2015
Lehár Ferenc: A Víg Özvegy (Gr. Danilovics Daniló, Követségi Titkár) - 2014/2015
William Shakespeare: Iv. Henrik (Pistol) - 2014/2015
100 Év Orfeum (Kristóf) - 2013/2014
Georg Büchner: Woyzeck (Andres ) - 2013/2014
Musikal Történetek (Szereplő) - 2013/2014
Bródy Sándor: A Tanítónő (Lovászinas) - 2013/2014
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Lili Bárónő (Remeteházi Galambos Frédi) - 2013/2014
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Lili Bárónő (Remeteházi Galambos Frédi) - 2012/2013
„Még Jó, Hogy Vannak Jambusok...” (Szereplő) - 2012/2013
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A Padlás (Herceg) - 2012/2013
Móricz Zsigmond: Úri Muri (Kudora) - 2012/2013
L. Frank Baum: Óz, A Nagy Varázsló (Bad, Bádogember) - 2012/2013
Szőcs Artur - Deres Péter: Mi És Miskolc, Avagy 272307 Lépés A Város Felé (Szereplő) - 2012/2013
Lépésről Lépésre (Don Kerr) - 2011/2012
Az 1/2 kegyelmű, 2012. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Házasságszédelgők, 2011. Merlin
Lépésről lépésre, 2011. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
BÍÍT, 2010. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Cocteau - Kodály - Schubert - Beatles, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
"Lehet-e széllel szemben költeni?" Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Semmi pánik, 2007. Centrál Színház
Szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
KUDORA - Úri muri
HERCEG - A padlás
Mindenütt nő - Kislányok, csajok, nők
BÁDOGEMBER - Óz, a nagy varázsló
Mi és Miskolc
Új szöveg - Megtisztulás helyett
VLAD - PALINKANTZAROI
Határtalan Napok: Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert
Színész eladó!
FRÉDI - Lili bárónő
LOVÁSZ - A tanítónő
ANDRES - Woyzeck
IDOMENEUS - Holdbeli csónakos
Musical történetek
Kilépő - Improszínház
FIÚ - Kokainfutár
A Miskolci Múzsa-díj átadása
DANILOVICS DANILÓ - A víg özvegy
Szerepei a Centrál Színházban:
Alan Jay Lerner: My Fair Lady - Freddy Eynsford-Hill
Jimmy Roberts, Joe Di Pietro: Ájlávjú - Szereplő
Molnár Ferenc: Delila - Vőlegény
Neil Simon: Legénylakás - Vanderhof
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő
Filmes és televíziós szerepei:
Ketten Párizs ellen (2015) - Cirigli Jenő
HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják (2017) - SS katona
Oltári csajok (2017) - Tompos Nándor
200 első randi (2018-2019) - Szabó Tamás
Bogaras szülők (2018) - Sebi
Drága örökösök (2019)
Házasságtörés (2019)
Foglyok (2019) - ÁVO-s
Keresztanyu (2021) - Sárkányrepülő oktató
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/757/puder-nelkul-222-131-42271.jpg)
"Púder nélkül"
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![100 év ORFEUM](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/212/100-ev-orfeum-222-131-52499.jpg)
100 év ORFEUM
Budaörsi Latinovits Színház- Kristóf
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/926/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-maria-evangeliuma-rockopera-222-131-215845.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- József
![21/22 Vadak Ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/705/2122-vadak-ura-the-covenant-222-131-179720.jpg)
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Agyar, a vaddisznóvezér fia
![A fehér kór](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/950/a-feher-kor-222-131-90664.jpg)
A fehér kór
Budaörsi Latinovits Színház- Leprás, orvosprofesszor
![A Holdbeli csónakos](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/889/a-holdbeli-csonakos-222-131-57798.jpg)
A Holdbeli csónakos
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Idomeneus, krétai király
![A nagy Romulus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/021/a-nagy-romulus-222-131-85687.jpg)
A nagy Romulus
Budaörsi Latinovits Színház- Isauriai Zénó, keletrómai császár
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/904/a-padlas-222-131-37104.jpg)
A padlás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Herceg, finomlelkű szellem, 560 éves
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/031/a-padlas-222-131-41666.jpg)
A padlás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Herceg, finomlelkű szellem, 560 éves
![A tanítónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/664/a-tanitono-222-131-47239.jpg)
A tanítónő
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Lovász
![A tanítónő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A tanítónő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Lovász
![A víg özvegy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/772/a-vig-ozvegy-222-131-57790.jpg)
A víg özvegy
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Danilovics Daniló
![Ájlávjú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/868/ajlavju-222-131-102756.jpg)
Ájlávjú
Centrál Színház- Színész
![Álarcosbál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/129/alarcosbal-222-131-94501.jpg)
Álarcosbál
Budaörsi Latinovits Színház- Zvjozgyics herceg
![Álarcosbál - Nyilvános főpróba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/131/alarcosbal-nyilvanos-foproba-222-131-92460.jpg)
Álarcosbál - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Zvjozgyics herceg
![Az 1/2 kegyelmű](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az 1/2 kegyelmű
SZFE- Jepancsin tábornok
![Barokk Randevú - Bach Electro Beat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/211/barokk-randevu-bach-electro-beat-222-131-168113.jpg)
Barokk Randevú - Bach Electro Beat
Gödöllői Királyi Kastély- Előadó
![Beszélő levelek - Február](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/477/beszelo-levelek-februar-222-131-152022.jpg)
Beszélő levelek - Február
Mozsár Műhely- Fellépő
![Bródy Sándor: A tanítónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/890/brody-sandor-a-tanitono-222-131-47273.jpg)
Bródy Sándor: A tanítónő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Lovász
![Capa, a világhírű fotós](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/963/capa-a-vilaghiru-fotos-222-131-191201.jpg)
Capa, a világhírű fotós
Spinoza Színház- Robert Capa
![Cseh Tamás - Váróterem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/634/cseh-tamas-varoterem-222-131-165308.jpg)
Cseh Tamás - Váróterem
Városmajori Szabadtéri Színpad- Színész
![Delila](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/328/delila-222-131-142369.jpg)
Delila
Centrál Színház- Vőlegény
![Delila - Keszthely](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Delila - Keszthely
Centrál Színház- Vőlegény
![Delila .](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/712/delila-222-131-128287.jpg)
Delila .
Centrál Színház- Vőlegény
![Delila ..](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/327/delila-222-131-130352.jpg)
Delila ..
Centrál Színház- Vőlegény
![Edith és Marlene](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/782/edith-es-marlene-222-131-169351.jpg)
Edith és Marlene
Móricz Zsigmond Színház- Marcel / Theo
![Edith és Marlene](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/505/edith-es-marlene-222-131-171202.jpg)
Edith és Marlene
Móricz Zsigmond Színház- Marcel / Theo
![Egressy Zoltán: Álmos utas haragja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/381/egressy-zoltan-almos-utas-haragja-222-131-151398.jpg)
Egressy Zoltán: Álmos utas haragja
Mozsár Műhely- Színész
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/144/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-165473.jpg)
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Péter
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/504/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-69334.jpg)
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Péter
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/676/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-66795.jpg)
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Péter
![ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/594/experidance-cinderella-mese-az-elveszett-cipellorol-es-a-megtalalt-boldogsagrol-222-131-127223.jpg)
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- ALBERT HERCEG
![ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/081/experidance-cinderella-mese-az-elveszett-cipellorol-es-a-megtalalt-boldogsagrol-222-131-147786.jpg)
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- ALBERT HERCEG
![ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/096/082/experidance-cinderella-mese-az-elveszett-cipellorol-es-a-megtalalt-boldogsagrol-222-131-165475.jpg)
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- ALBERT HERCEG
![ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/096/790/experidance-cinderella-mese-az-elveszett-cipellorol-es-a-megtalalt-boldogsagrol-222-131-165474.jpg)
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum- ALBERT HERCEG
![GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/458/getcloser-concerts-cseh-tamas-varoterem-222-131-162001.jpg)
GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![Illatszertár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/019/illatszertar-222-131-59229.jpg)
Illatszertár
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kádár úr
![IV. Henrik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/016/iv-henrik-222-131-55780.jpg)
IV. Henrik
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Pistol
![János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/911/janos-vitez-222-131-74213.jpg)
János vitéz
Budaörsi Latinovits Színház- Kukorica Jancsi
![Ki volt Lakner Bácsi?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/777/ki-volt-lakner-bacsi-222-131-230039.jpg)
Ki volt Lakner Bácsi?
Spinoza Színház- Előadja
![Kísértetek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/937/kisertetek-222-131-107129.jpg)
Kísértetek
Centrál Színház- Színész
![Lépésről lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/114/lepesrol-lepesre-222-131-31448.jpg)
Lépésről lépésre
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Don Kerr
![Lépésről-lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/717/lepesrol-lepesre-222-131-26978.jpg)
Lépésről-lépésre
SZFE- Don Kerr
![Lili Bárónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/221/lili-barono-222-131-41660.jpg)
Lili Bárónő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Frédi
![Lili Bárónő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lili Bárónő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Frédi
![Macskajáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/217/macskajatek-222-131-90467.png)
Macskajáték
Budaörsi Latinovits Színház- Józsi
![Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/982/maria-evangeliuma-222-131-186802.jpg)
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház- József
![MÁRIA EVANGÉLIUMA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/495/maria-evangeliuma-222-131-187876.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- József
![Mária evangéliuma - rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/995/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-191489.jpg)
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- József
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/693/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-187686.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- József
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/931/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-226281.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- József
![Maskarák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/340/maskarak-222-131-85705.jpg)
Maskarák
Budaörsi Latinovits Színház- Alsemero, nemes, később Beatrice férje
![Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/891/mi-es-miskolc-avagy-272307-lepes-a-varos-fele-222-131-33620.jpg)
Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Musical történetek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/754/musical-tortenetek-222-131-42270.jpg)
Musical történetek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![My Fair Lady](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/484/my-fair-lady-222-131-140981.jpg)
My Fair Lady
Centrál Színház- Freddy Eynsford-Hill
![Nikola Tesla - Végtelen energia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/606/nikola-tesla-vegtelen-energia-222-131-160123.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen energia
RaM Colosseum- Nikola Tesla
![NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/508/nikola-tesla-vegtelen-energia-musical-222-131-167216.jpg)
NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Nikola Tesla
![Nikola Tesla - Végtelen energia -TBG Production](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/777/nikola-tesla-vegtelen-energia-tbg-production-222-131-166062.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen energia -TBG Production
Általános 2- Nikola Tesla
![Nikola TESLA - Végtelen energia musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/504/nikola-tesla-vegtelen-energia-musical-222-131-164706.jpg)
Nikola TESLA - Végtelen energia musical
Margitszigeti Színház- Nikola Tesla
![Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/965/nikola-tesla-vegtelen-energia-the-great-musical-show-222-131-182402.jpg)
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show
Általános- Nikola Tesla
![Nyitó előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/718/nyito-eloadas-222-131-37229.jpg)
Nyitó előadás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Óz, a nagy varázsló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/346/oz-a-nagy-varazslo-222-131-37146.jpg)
Óz, a nagy varázsló
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Bádogember (Kansasben Bad)
![Óz, a nagy varázsló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/344/oz-a-nagy-varazslo-222-131-39173.jpg)
Óz, a nagy varázsló
Pécsi Nemzeti Színház- Bádogember (Kansas-ben Bad)
![Pinokkió](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/019/pinokkio-222-131-76822.jpg)
Pinokkió
Budaörsi Latinovits Színház- Róka
![Pinokkió](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Pinokkió
Budaörsi Latinovits Színház- Róka
Pinokkió - Budaörsi Latinovits Színház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Róka
![Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Robin Hood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/421/robin-hood-222-131-61459.jpg)
Robin Hood
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Much
![Robin Hood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/559/robin-hood-222-131-64726.jpg)
Robin Hood
Pécsi Nemzeti Színház- Much
![Rómeó és Júlia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/912/romeo-es-julia-222-131-85672.jpg)
Rómeó és Júlia
Budaörsi Latinovits Színház- Mercutio
![Rózsakert Szabadtéri koncert - Like a Rolling Stone](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/763/rozsakert-szabadteri-koncert-like-a-rolling-stone-222-131-159741.jpg)
Rózsakert Szabadtéri koncert - Like a Rolling Stone
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![S. Schwartz - J. M. Tebelak: Godspell](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
S. Schwartz - J. M. Tebelak: Godspell
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
![Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/937/semmi-panik-a-budapesti-central-szinhaz-vendegjateka-222-131-35069.jpg)
Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Axel Magee
![Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/579/tolcsvay-muller-muller-maria-evangeliuma-222-131-193018.jpg)
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- József
![Úri muri](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Úri muri
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kudora
![Vadak ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/842/vadak-ura-222-131-189700.jpg)
Vadak ura
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Agyar, a vaddisznóvezér fia
![Vadak Ura - The COVENANT családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/201/vadak-ura-the-covenant-csaladi-musical-222-131-186804.jpg)
Vadak Ura - The COVENANT családi musical
Általános- Agyar, a vaddisznóvezér fia
![VADAK URA – The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/106/vadak-ura-the-covenant-222-131-186503.jpg)
VADAK URA – The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Agyar, a vaddisznóvezér fia
![VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/380/vszf-2014-miskolc-a-tanitono-222-131-51120.jpg)
VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő
Thália Színház- Lovász
![Woyzeck](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/218/woyzeck-222-131-43699.jpg)
Woyzeck
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Andres
![Woyzeck](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/672/woyzeck-222-131-47229.jpg)
Woyzeck
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Andres
![X János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/945/x-janos-vitez-222-131-70650.jpg)
X János vitéz
Budaörsi Latinovits Színház- Kukorica János
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!