művész

Nagy Balázs
Színművész.
A Közlekedés Gépészeti Szakközépiskolában végzett, gépjárműüzemi technikus képesítést szerzett. A Gór Nagy Mária Színitanodában ismerkedett meg a színészet alapjaival 1994-1997 között. 1996-1997 között a Madách Kamarában, 1995-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott. 1997-től a Győri Nemzeti Színház tagja, ahova Korcsmáros György szerződtette. 2005-től rendszeresen…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
A Közlekedés Gépészeti Szakközépiskolában végzett, gépjárműüzemi technikus képesítést szerzett. A Gór Nagy Mária Színitanodában ismerkedett meg a színészet alapjaival 1994-1997 között. 1996-1997 között a Madách Kamarában, 1995-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott. 1997-től a Győri Nemzeti Színház tagja, ahova Korcsmáros György szerződtette. 2005-től rendszeresen szerepel a Madách Színház előadásaiban is. A győri Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán és a Pécsi Tudományegyetemen is szerzett egy-egy diplomát. 2020 májusától Dézsi Csaba András, Győr polgármestere a színházért felelős polgármesteri biztosnak nevezte ki.
Díjak, kitüntetések:
Szent István ösztöndíj
Kisfaludy-díj (2012)
Győr Művészetéért díj (2012)
TAPS-díj (2013)
Szent István-díj (2014)
Kardirex-díj (2018)
Színházi munkáiból:
Tanádi István: Szibériai csárdás - Müller Áron, karmester
Huszka Jenő- Bakonyi KÁroly- Martos Ferenc: Bob herceg - György herceg
Fenyő Miklós - Egressy Zoltán: Aréna - Flipper, repülős
Szörényi - Bródy: István, a király - István
Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás - Barrabás, B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
Ábrahám - Löhner-Beda - Grünwald: Bál a Savoyban - Henri de Faublas márki
Boris Pasternak: Doktor Zsivágó - Pása Antipov/Sztrelnyikov
Beatles.hu
Ludwig: Primadonnák - Leo Clark
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Fejenagy
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár - Pilátus
Bakonyi Károly-Szirmai Albert-Gábor Andor: Mágnás Miska - Pixi gróf
Bolba Tamás-Szente Vajk-Galambos Attila: Csoportterápia - Ervin Iván
Anderson-Rice-Ulvaeus: Sakk, a musical - Anatoly Sergievsky
Márton Gyula: Csinibaba - Attila, árva hősünk, énekel
Kacsoh-Heltai-Bakonyi: János vitéz - János vitéz, Kukorica Jancsi
Frank Wildhorn- Leslie Bricusse: Jekyll & Hyde- Simon Stride
Fenyő-Tasnádi: Aranycsapat - Angyal Gyuri
Szomory: Györgyike drága gyermek - Glanz Hugó
Wildhorn-Knighton: A Vörös Pimpernel - Percy Blakeney, Grappin és a Vörös Pimpernel
Shakespeare: Hamlet - Laertes
Larson: Rent - Mark
Kander-Ebb-Masteroff: Kabaré - Clifford Bradshaw
Prez-Idle: Spamalot - Sir Lancelot
Webber: Macskák - Munkustrapp
Webber: Volt egyszer egy csapat - John Kelly
Stoker-Mészáros: Drakula - Jonathan Hanker
Várkonyi-Béres: Egri csillagok - Hegedűs
Kálmán: Csárdáskirálynő - Edvin
Dickens-Müller: Isten pénze - Fiatal Scrooge
Spiró: Koccanás - Srác
Webber: Evita - Magaldi
Kipling-Dés-Geszti: A dzsungel könyve - Sir Kán
Kálmán: Marica grófnő - Zsupán Kálmán
Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária - Ricky
Kander-Ebb-Fosse: Chicago - Billy Flinn
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek - Lucrezio
Fényes-Harmath: Maya - Charlie
Pitchford-Bobbie-Snow: Rongyláb - Willard Hewitt
Hunyady-Makk-Bacsó-Tasnádi: A vöröslámpás ház - Kelepei Jenő
Webber: Volt egyszer egy csapat - John
Schönberg: Miss Saigon - Chris
Bereményi: Az arany ára - Dr. Ridovics
Dés: Valahol Európában - Hosszú
Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn - Percsik
Schönberg: Nyomorultak - Marius
Huszka: Mária főhadnagy - Jancsó Bálint
Jacobs-Cassey: Grease - Danny Zuk
MacDermot: Veronai fiúk - Valentin
Fenyő-Novai: Hotel Menthol - Zsilett
Thomas: Charley nénje - Jack Topplebe
Shakespeare: Othello - Cassio
Bernstein: West Side Story - Riff
MacDermot: Hair - Hud, Bukowski
Hamlish: Kapj el
Filmes és TV-s szerepeiből:
Gólkirályság (2024) ...Újságíró
Csepp barát (2022) ...Kerekesszékes férfi
Jóban rosszban (2014-2020) ...Kollár Mihály
Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001) ...Varga Richárd
Sacra Corona (2001)
Komédiások – Színház az egész... (2000)
Zimmer Feri (1997)
Szomszédok (1995)

2016. Humorfesztivál Primadonnák (Győr)
Thália Színház- Leo Clark

A helység kalapácsa
Győri Nemzeti Színház- Fejenagy

A képzelt beteg
Győri Nemzeti Színház- POURGALOT, Argan orvosa

A padlás
Győri Nemzeti Színház- Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással

A padlás
Győri Nemzeti Színház- Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással

A padlás
Győri Nemzeti Színház- Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással

A Padlás - félig mese félig musical két felvonásban - Zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház
Általános 2- Barrabás, B. Barrabás, a gengszter, Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással

A Pál utcai fiúk
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Kis Pásztor (Vörösinges)

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató
Margitszigeti Színház- Peron (júl. 05.)

ANNA KARENINA
MADÁCH SZÍNHÁZ- VRONSZKIJ

Art Eger Feszt - Csoportterápia - mjuzilekkamedi
Általános 2- Színész

Art Eger Feszt - Csoportterápia
Általános 2- Színész

Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal
Győri Nemzeti Színház- Egyéb

Bál a Savoyban
Győri Nemzeti Színház- Henri de Faublas márki

Beatles.hu
Győri Nemzeti Színház- Színész

Best of Webber
Müpa- Színész

Black Comedy
Váci Mihály Kulturális Központ- Színész

Bob herceg
Győri Nemzeti Színház- György herceg, a fia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Lajos

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Lajos

Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás
Jegycenter Kft.- Színész

Bolondos MusicalPlusz
Általános- Egyéb

Chioggiai csetepaté
Győri Nemzeti Színház- Titta Nane, fiatal halász

Csárdáskirálynő
Veres 1 Színház- Edwin

Csárdáskirálynő
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

Csinibaba
Győri Nemzeti Színház- ATTILA, árva hősünk, énekel

Csoportterápia
Győri Nemzeti Színház- Ervin Iván

Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Lajos

Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Lajos

CSOPORTTERÁPIA
Belvárosi Színház- Lajos

Csoportterápia
Győri Nemzeti Színház- Ervin Iván

Csoportterápia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Ervin Iván

CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben
Általános- Színész

DOG STORY
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Roland

Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános- Callahan Professzor

Doktor Zsivágó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Pása Antipov / Sztrelnyikov

Doktor Zsivágó
Győri Nemzeti Színház- Pása Antipov / Sztrelnyikov

Elisabeth
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje

Evita
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Magaldi

F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Simon Stride

Fel is út, le is út
Vidám Színpad- FERNAND BOIS-D’ENGHIEN a szívtipró

FEL IS ÚT, LE IS ÚT
Vidám Színpad- FERNAND BOIS-D’ENGHIEN a szívtipró

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat
Csili Művelődési Központ- Brindsley Miller

Hatalmas Aphrodité
MADÁCH SZÍNHÁZ- Kar - fiúk

Jézus Krisztus szupersztár
Győri Nemzeti Színház- Pilátus

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR
MADÁCH SZÍNHÁZ- Péter

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.
MADÁCH SZÍNHÁZ- Péter

Katona József avagy...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Déry István

Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén
Szegedi Szabadtéri Játékok- Taxisofőr

MACSKÁK (musical)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Munkustrapp

MACSKÁK (musical)* -pótszékek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Munkustrapp

MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Munkustrapp

Macskák- szabadtéri előadás
Óbudai Kultúrális Központ- Munkustrapp

Mágnás Miska
Győri Nemzeti Színház- Pixi gróf

Mamma Mia!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Sam Carmichael

Meseautó
MADÁCH SZÍNHÁZ- Szűcs János, bankigazgató

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat
Broadway Ticket Hungary Kft..- Brindsley Miller

MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik
Jászai Mari Színház, Népház- Déry István

Nagyvizit
Karinthy Színház- Főorvos

Nagyvizit.
Karinthy Színház- Főorvos

Nők az idegösszeomlás szélén
Móricz Zsigmond Színház- Taxisofőr

Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Taxisofőr

Országos Színházi Évadnyitó Gála
Győri Nemzeti Színház- Fellépő

Pénz az égből
Győri Nemzeti Színház- Slater

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy
Veres 1 Színház- Színész

Poligamy
MADÁCH SZÍNHÁZ- András

Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
Általános- BARRABÁS / RÉVÉSZ

Primadonnák
Móricz Zsigmond Színház- Leo clark

Primadonnák
Győri Nemzeti Színház- Leo Clark

Puskás, a musical
Győri Nemzeti Színház- Vörös elvtárs

Randikutya (DOG STORY)
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Roland

Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Pilátus

Rövidzárlat
Móricz Zsigmond Színház- Brindsley Miller

Rövidzárlat ( Black Comedy )
Freelusion Kft.- Színész

Sakk
Győri Nemzeti Színház- Anatoly Sergievsky

SPAMALOT
MADÁCH SZÍNHÁZ- Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)

Szerelmes Shakespeare
Szegedi Szabadtéri Játékok- Ned / Mercutio

Szerelmes Shakespeare
MADÁCH SZÍNHÁZ- Ned / Mercutio

Szibériai csárdás
Győri Nemzeti Színház- Müller Áron, karmester

Újévi operett- és musicalgála
Győri Nemzeti Színház- Egyéb

Váratlan vendég
MADÁCH SZÍNHÁZ- Julian Farrar
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!