művész
![Nagy András Nagy András](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/663/nagy-andras-474-279-180237.jpg)
Nagy András
Színművész.
Még érettségi előtt sikerrel felvételizett a Kassai Thália Színházba, ahol 1991-től, mint kezdő színész dolgozott. 1993-ban tanulmányait Pozsonyban, a Színművészeti Főiskolán folytatta. Másodévesen, Budapesten a Színművészeti Főiskolán Kazimir Károly, Gosztonyi János, Szirtes Tamás és Stollár Katalin tanítványaként töltött el egy szemesztert. Negyedévesen Egerbe szerződött, a Gárdonyi…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Még érettségi előtt sikerrel felvételizett a Kassai Thália Színházba, ahol 1991-től, mint kezdő színész dolgozott. 1993-ban tanulmányait Pozsonyban, a Színművészeti Főiskolán folytatta. Másodévesen, Budapesten a Színművészeti Főiskolán Kazimir Károly, Gosztonyi János, Szirtes Tamás és Stollár Katalin tanítványaként töltött el egy szemesztert. Negyedévesen Egerbe szerződött, a Gárdonyi Géza Színházba. Az anyaszínháza mellett a budapesti székhelyű Vertigo Szlovák Színház alapító tagja. Évek óta foglalkozik fiatalokkal is: az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet irodalmi színpadának egyik vezetője. A különböző művészeti fesztiválokon rendszeresen szép sikereket ér el tanítványaival. 2006-tól az Eszterházy Károly Főiskola keretein belül induló „bábszínész” szakon színészmesterséget tanít.
Szerepeiből az egri Gárdonyi Géza Színházban:
Eugene O'Neill: Utazás az éjszakába (Edmund Tyrone) - 2015/2016
Görgey Gábor: Görgey (Andrássy Norbert) - 2014/2015
William Shakespeare: Rómeo és Júlia (Mercutio, a herceg rokona, Romeo barátja) - 2014/2015
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (FÉRJEI, VII-VIII-IX) - 2014/2015
Gárdonyi Géza: Annuska (Balogh Miklós, földbirtokos) - 2013/2014
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Kurrah) - 2013/2014
Paul Portner: Hajmeresztő (Edward Lawrence, régiségkereskedő) - 2013/2014
Kocsis István: A fény éjszakája (Bolyai János) - 2013/2014
Csiky Gergely: Buborékok (Rábay Miklós, osztálytanácsos) - 2012/2013
Bernard Shaw: Szent Johanna (Jean Dunois, az Orléans-i Fattyú) - 2012/2013
Murray Schisgal: Szerelem, Ó! (Harry) - 2012/2013
Csíksomlyói passió (Pilátus, Gábriel, Kevélység) - 2011/2012
Háy Gyula: Mohács (Tomori, kalocsai érsek) - 2011/2012
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli (Szappan, partjelző) - 2011/2012
Szakcsi Lakatos Béla - Csemer Géza: Cigánykerék (Bert, rendező) - 2009/2010
Erich Kästner: Május 35 (Szereplő) - 2009/2010
Márton László: A törött nádszál (Jósika István, Erdély kancellárja) - 2009/2010
Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy (Doktor) - 2009/2010
Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly (Eddy) - 2009/2010
Michael Frayn: Vadméz (Dr. Trileckij) - 2008/2009
Márton László: Az állhatatlan (Jósika István, kancellár) - 2008/2009
William Shakespeare: A velencei kalmár (Lorenzo, Jessica szerelmese) - 2008/2009
Arnold Wesker: A konyha (Jackie) - 2007/2008
Márton László: A nagyratörő (Jósika István, Kovacsóczy titkára, Zsigmond bizalmasa) - 2007/2008
Jókai Mór: Az aranyember (Kadisa, mérnökkari tiszt) - 2007/2008
Willy Russell: Vértestvérek (Mickey) - 2007/2008
Jules Gabriel Verne: 80 nap alatt a föld körül (Phileas Fogg) - 2006/2007
William Shakespeare: A tél meséje (Nemesúr, Leontes udvarából) - 2006/2007
Bacsó Péter: Te rongyos élet (Rendőr ) - 2006/2007
Lionel Bart: Oliver (Noah Claypole, koporsókészítő segédje) - 2006/2007
Johann Wolfgang Goethe: Faust (Wagner, Költő) - 2005/2006
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Kolnay) - 2005/2006
Tennessee Williams: A tetovált rózsa (Jack Hunter) - 2005/2006
Békés Pál - Melis László: Dezsavü (Szereplő) - 2004/2005
Edward Albee: Nem félünk a farkastól (Nick) - 2004/2005
Molière: Tudós nők (Vadius, tudós) - 2004/2005
Vajda Katalin - Fábri Péter - Gerendás Péter: Legyetek jók, ha tudtok (Bíboros) - 2004/2005
Molière: Gömböc Úr (Rendőr, Patikus) - 2003/2004
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Tuzenbach Nikolaj Lvovics, báró, főhadnagy) - 2003/2004
Frederick Loewe - Alan Jay Lenrner: My fair lady (Kárpáthy Zoltán prof., szakállas magyar, Henry Higgins volt tanítványa ) - 2003/2004
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Luigi del Soro, vándormuzsikus ) - 2003/2004
Kőrösi Zoltán: Galambok (Galambos Öcsi) - 2002/2003
Garner Julian: Ébredés (Johannes) - 2002/2003
Ray Cooney: Klikk! (Gevin Smith) - 2002/2003
Arthur Miller: Az ügynök halála (Happy) - 2002/2003
További szerepeiből:
Vertigo Szlovák Színház: Július Barč-Ivan: Ketten (Dvaja), (Mauro), (R.: Štefan Korenči), Július Barč-Ivan: Anya (Matka), (Jano), (R.: Štefan Korenči), Peter Karvas: Hátsó bejárat (Karvas) (R.: Dér András), svald Zahradnik: Menedék (Azyl), (Lukás), (R.: Dér András), Alexander Gel’man: Pad (Lavicka) (a férfi), (R.: Dér András)
Soproni Petőfi Színház: A. Miller: Az ügynök halála (Happy), (R.: Erdőss Pál)
Zsákszínház, Fülek: Martin McDonald: Lonesome West-Elveszett erkölcsök (Clement, Clim), (R: Nagy András)
![A brémai muzsikusok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/738/a-bremai-muzsikusok-222-131-226962.jpg)
A brémai muzsikusok
Gárdonyi Géza Színház- BRAHMS, Siegfried gazdája; HOFFMANN
A dzsungel könyve
Pécsi Nemzeti Színház- Gyerek Maugli
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/719/a-dzsungel-konyve-222-131-227014.jpg)
A dzsungel könyve
Gárdonyi Géza Színház- Buldeó
![A dzsungel könyve.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/922/a-dzsungel-konyve-222-131-33815.jpg)
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Gyerek Maugli
![A dzsungel könyve.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/692/a-dzsungel-konyve-222-131-35313.jpg)
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Gyerek Maugli
![A fény éjszakája](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A fény éjszakája
Gárdonyi Géza Színház- Bolyai János
![A FÉNY ÉJSZAKÁJA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/644/a-feny-ejszakaja-222-131-42043.jpg)
A FÉNY ÉJSZAKÁJA
Klebelsberg Kultúrkúria- Bolyai János
![A fény éjszakája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/667/a-feny-ejszakaja-222-131-44201.jpg)
A fény éjszakája
Nemzeti Színház- BOLYAI JÁNOS
![A fizikusok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/829/a-fizikusok-222-131-182783.jpg)
A fizikusok
Gárdonyi Géza Színház- Möbius, Páciens
![A fizikusok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/143/a-fizikusok-222-131-184047.jpg)
A fizikusok
Gárdonyi Géza Színház- Möbius, Páciens
![A kaméliás hölgy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/314/a-kamelias-holgy-222-131-14691.jpg)
A kaméliás hölgy
Gárdonyi Géza Színház- Doktor
![A kis herceg](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kis herceg
Gárdonyi Géza Színház- Pilóta
![A nagyratörő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/011/620/a-nagyratoro-222-131-9566.jpg)
A nagyratörő
Gárdonyi Géza Színház- Jósika István, Kovacsóczy titkára, Zsigmond bizalmasa
![A törött nádszál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/288/a-torott-nadszal-222-131-13486.jpg)
A törött nádszál
Gárdonyi Géza Színház- Jósika István, Erdély kancellárja
![A velencei kalmár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/590/a-velencei-kalmar-222-131-8206.jpg)
A velencei kalmár
Gárdonyi Géza Színház- Lorenzo
![A velencei kalmár A POSZT Thália-díjas előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/350/a-velencei-kalmar-a-poszt-thalia-dijas-eloadasa-222-131-12708.jpg)
A velencei kalmár A POSZT Thália-díjas előadása
Thália Színház- Lorenzo
Ádám almái
Pécsi Nemzeti Színház- Christopher
![Annuska](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Annuska
Gárdonyi Géza Színház- Balogh Miklós, földbirtokos
![Az állhatatlan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/146/az-allhatatlan-222-131-8238.jpg)
Az állhatatlan
Gárdonyi Géza Színház- Jósika István, kancellár
![Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/822/az-egerfogo-222-131-149779.jpg)
Az egérfogó
Gárdonyi Géza Színház- GILES RALSTON
Az Egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka: Görgey
Új Színház- Andrássy Norbert
![Az öreg hölgy látogatása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az öreg hölgy látogatása
Gárdonyi Géza Színház- FÉRJEI, VII-VIII-IX
![Az öreg hölgy látogatása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/671/az-oreg-holgy-latogatasa-222-131-63361.jpg)
Az öreg hölgy látogatása
Nemzeti Színház- FÉRJEI, VII-VIII-IX
![Bifidus essensis](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bifidus essensis
Gárdonyi Géza Színház- Eddy
![Bifidus essensis](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bifidus essensis
Gárdonyi Géza Színház- Eddy
![Buborékok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Buborékok
Gárdonyi Géza Színház- Rábay Miklós, osztálytanácsos
![Bűvös virág - Madách 200](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/262/buvos-virag-madach-200-222-131-210296.jpg)
Bűvös virág - Madách 200
Gárdonyi Géza Színház- ARANY JÁNOS
![Bűvös virág - Madách 200](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/276/buvos-virag-madach-200-222-131-207138.jpg)
Bűvös virág - Madách 200
Gárdonyi Géza Színház- ARANY JÁNOS, MÓZES
![Csíksomlyói passió](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csíksomlyói passió
Gárdonyi Géza Színház- Kevélység
![Csíksomlyói Passió](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csíksomlyói Passió
Gárdonyi Géza Színház- Kevélység
![Csínom Palkó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/326/csinom-palko-222-131-129891.jpg)
Csínom Palkó
Gárdonyi Géza Színház- FÖRGETEG, bandavezér
![Csongor és Tünde](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csongor és Tünde
Gárdonyi Géza Színház- Kurrah
![Csongor és Tünde](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csongor és Tünde
Gárdonyi Géza Színház- Kurrah
![Gárdonyi Géza: Annuska](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/947/gardonyi-geza-annuska-222-131-61042.jpg)
Gárdonyi Géza: Annuska
Klebelsberg Kultúrkúria- Balogh Miklós, földbirtokos
![Görgey](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Görgey
Gárdonyi Géza Színház- Andrássy Norbert
![Görgey Gábor: Görgey](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Görgey Gábor: Görgey
Klebelsberg Kultúrkúria- Andrássy Norbert
![HAJMERESZTŐ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/472/hajmereszto-222-131-45095.jpg)
HAJMERESZTŐ
Klebelsberg Kultúrkúria- Edward Lawrence, régiségkereskedő
![Hajmeresztő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hajmeresztő
Gárdonyi Géza Színház- Edward Lawrence, régiségkereskedő
![Hamlet](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hamlet
Gárdonyi Géza Színház- HAMLET, az előbbi király fia, a mostaninak unokaöccse
![Héthavas gyermekei](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Héthavas gyermekei
Gárdonyi Géza Színház- Ajnád, kis-gyula
![Janika](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/702/janika-222-131-226958.jpg)
Janika
Gárdonyi Géza Színház- Balla János, színpadi szerző
![János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/840/janos-vitez-222-131-8747.jpg)
János vitéz
Nemzeti Színház zRt.- Huszárok, leányok, udvaroncok, udvarhölgyek
![Kocsis István: A fény éjszakája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/254/kocsis-istvan-a-feny-ejszakaja-222-131-42716.jpg)
Kocsis István: A fény éjszakája
Klebelsberg Kultúrkúria- Bolyai János
![Liliomfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/327/liliomfi-222-131-146478.jpg)
Liliomfi
Gárdonyi Géza Színház- Liliomfi, vándorszínész
![Május 35.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/712/majus-35-222-131-14710.jpg)
Május 35.
Gárdonyi Géza Színház- Színész
![Mohács](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/592/mohacs-222-131-28308.jpg)
Mohács
Gárdonyi Géza Színház- Tomori, kalocsai érsek
![Montmartre-i ibolya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/718/montmartre-i-ibolya-222-131-180241.jpg)
Montmartre-i ibolya
Gárdonyi Géza Színház- Florimond Hervé (zeneszerző)
![Neil Simon: Pletykák - az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/671/neil-simon-pletykak-az-egri-gardonyi-geza-szinhaz-vendegjateka-222-131-188463.jpg)
Neil Simon: Pletykák - az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka
József Attila Színház- Lenny Ganz
![Páratlan páros 2 - Klikk!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/900/paratlan-paros-2-klikk-222-131-190218.jpg)
Páratlan páros 2 - Klikk!
Gárdonyi Géza Színház- John Smith
![Páratlan páros 2 - Klikk!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/907/paratlan-paros-2-klikk-222-131-186155.jpg)
Páratlan páros 2 - Klikk!
Gárdonyi Géza Színház- John Smith
![Páskándi G.: Vendégség](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/120/paskandi-g-vendegseg-222-131-77081.jpg)
Páskándi G.: Vendégség
Klebelsberg Kultúrkúria- Socino, vándor teológus
![Páskándi25! - Vendégség](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/774/paskandi25-vendegseg-222-131-148802.jpg)
Páskándi25! - Vendégség
Pesti Vigadó- Socino, vándor teológus
![Pletykák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/141/pletykak-222-131-179015.jpg)
Pletykák
Gárdonyi Géza Színház- Lenny Ganz
![Rómeó és Júlia](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Rómeó és Júlia
Gárdonyi Géza Színház- Mercutio, fiatal nemes, a Herceg rokona, Rómeó barátja
![Sóska, sültkrumpli](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/631/soska-sultkrumpli-222-131-25880.jpg)
Sóska, sültkrumpli
Gárdonyi Géza Színház- Szappan, partjelző
![Szent Johanna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/356/szent-johanna-222-131-39222.jpg)
Szent Johanna
Gárdonyi Géza Színház- Jean Dunois, az Orléans-i Fattyú
![Szerelem, ó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/355/szerelem-o-222-131-36911.jpg)
Szerelem, ó
Gárdonyi Géza Színház- Harry
![Szerelem, ó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/927/szerelem-o-222-131-39693.jpg)
Szerelem, ó
Szarvasi Vízi Színház- Harry
![Utazás az éjszakába](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Utazás az éjszakába
Gárdonyi Géza Színház- Edmund Tyrone
![Vendégség](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vendégség
Gárdonyi Géza Színház- Socino, vándor teológus
![VSZF 2015. (Eger) Az öreg hölgy látogatása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/759/vszf-2015-eger-az-oreg-holgy-latogatasa-222-131-67008.jpg)
VSZF 2015. (Eger) Az öreg hölgy látogatása
Thália Színház- Hetedik, nyolcadik és kilencedik férje
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!