művész
![Molnár Áron Molnár Áron](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/273/molnar-aron-474-279-160342.jpg)
Molnár Áron
Színművész
4 éves korában családjával Magyarországra költöztek. Több lakhely után Veszprémben telepedtek le, ahol az általános iskolát végezte. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahol osztálytársa volt két későbbi főiskolás társa: Farkas Dénes és Mohai Tamás. 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész
4 éves korában családjával Magyarországra költöztek. Több lakhely után Veszprémben telepedtek le, ahol az általános iskolát végezte. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahol osztálytársa volt két későbbi főiskolás társa: Farkas Dénes és Mohai Tamás. 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályában. A 2009/2010-es évadban a Vígszínházban töltötte a gyakorlatát, első szerepét még harmadévesen kapta Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. 2010 és 2015 között a társulat tagja volt. 2015-től szabadúszó.
Díjai:
Junior Prima díj (2013)
Pécsi Országos Színházi Találkozó – A legjobb 30 év alatti színész (2014)
Soós Imre-díj (2015)
Színházi szerepei:
A dzsungel könyve: Sír Kán
Hegedűs a háztetőn: Jásszl, kalapos
Játék a kastélyban: Ádám
Az ünnep: Lars
Túl a Maszat-hegyen: MUHI ANDRIS
Makrancos Kata: Grumio, Petruchio személyi szolgája
A lovakat lelövik, ugye?: Kovács Jani
Jóembert keresünk: Harmadik Isten
A padlás: ÜTEG, a detektív másik balkeze
Az álomkommandó: Hoffmann Tamás, Robi szerepében
Popfesztivál 40: POKOL ANGYALA
A revizor: Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi ingatlanos
A Mester és Margarita: Hontalan Iván / Lévi Máté
Két úr szolgája: Silvio, a fia
Koldusopera: Ede
Film- és televíziószerepei
Öltöző (2008)
Csalfa Karma (2011)
Drága besúgott barátaim (2012)
Aranyélet (2015)
Memo (2016)
A Viszkis (2017)
A mi kis falunk (2017–2020)
Tóth János (2018–2019)
X – A rendszerből törölve (2018)
BÚÉK (2018)
Egy másik életben (2019)
Seveled (2019)
Nino bárkája (2019)
Mellékhatás (2020)
Toxikoma (2020)
![A hetvenkedő katona](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/761/a-hetvenkedo-katona-222-131-38563.jpg)
A hetvenkedő katona
Vígszínház Nonprofit Kft.- CSELÉNYI, Ostromváry szolgája
![A lovakat lelövik, ugye?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/673/a-lovakat-lelovik-ugye-222-131-31014.jpg)
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kovács Jani
![A Mester és Margarita](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/287/a-mester-es-margarita-222-131-58648.jpg)
A Mester és Margarita
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hontalan Iván / Lévi Máté
![A revizor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/195/a-revizor-222-131-59182.jpg)
A revizor
Vígszínház Nonprofit Kft.- Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos
![A zöld kilences](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/756/a-zold-kilences-222-131-42738.jpg)
A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hírlapíró /Jassz/Segéd
![Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/818/arvak-222-131-174016.jpg)
Árvák
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Az álomkommandó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/194/az-alomkommando-222-131-59183.jpg)
Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hoffmann Tamás Robi szerepében
![Az álomkommandó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/665/az-alomkommando-222-131-12594.jpg)
Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Hoffmann Tamás, Robi szerepében
![Az ügynök halála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/668/az-ugynok-halala-222-131-174849.jpg)
Az ügynök halála
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Biff
![Az ügynök halála-VÁROSMAJOR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/736/az-ugynok-halala-varosmajor-222-131-91552.png)
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Biff
![Az ünnep](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/850/az-unnep-222-131-59184.jpg)
Az ünnep
Vígszínház Nonprofit Kft.- Lars
![Becsapódás - Loupe Színházi Társulás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/705/becsapodas-loupe-szinhazi-tarsulas-222-131-210052.png)
Becsapódás - Loupe Színházi Társulás
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Denis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/829/denis-kelly-arvak-222-131-167606.jpg)
Denis Kelly: Árvák
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/960/dennis-kelly-arvak-222-131-236584.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Lengyel Tamás- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/662/dennis-kelly-arvak-222-131-221809.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Klebelsberg Kultúrkúria- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/921/dennis-kelly-arvak-222-131-226736.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Lengyel Tamás- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/186/dennis-kelly-arvak-222-131-186993.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Városmajori Szabadtéri Színpad- Egyéb
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/940/dennis-kelly-arvak-222-131-226728.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Lengyel Tamás- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/290/dennis-kelly-arvak-222-131-195347.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Lengyel Tamás- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/409/dennis-kelly-arvak-222-131-199157.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Lengyel Tamás- Színész
![Dennis Kelly: Árvák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/774/dennis-kelly-arvak-222-131-233434.jpg)
Dennis Kelly: Árvák
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
![Dennis Kelly: Árvák (16)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/081/dennis-kelly-arvak-16-222-131-172811.jpg)
Dennis Kelly: Árvák (16)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Dolcsaja vita](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/130/dolcsaja-vita-222-131-35035.jpg)
Dolcsaja vita
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színpadra alkalmazta
![Dolcsaja Vita](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/022/dolcsaja-vita-222-131-18720.jpg)
Dolcsaja Vita
Belvárosi Színház- Oleg
![Dolcsaja vita](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/676/dolcsaja-vita-222-131-23303.jpg)
Dolcsaja vita
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Oleg/
![FRIDA - musical két részben - A Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat előadása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
FRIDA - musical két részben - A Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat előadása
Kölcsey Központ- Dieguito
![Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/558/frida-dinyes-duda-hegyi-duda-eva-tarsulat-222-131-162335.jpg)
Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat
Kultúrbrigád- Dieguito
![Hegedűs a háztetőn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/671/hegedus-a-hazteton-222-131-25580.jpg)
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.- Jásszl, kalapos
![Heinrich von Kleist: AMPHITRYON vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/236/heinrich-von-kleist-amphitryon-vigjatek-222-131-112077.jpg)
Heinrich von Kleist: AMPHITRYON vígjáték
Általános- SOSIAS, a szolgája
![Horváth János Antal: Becsapódás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/447/horvath-janos-antal-becsapodas-222-131-230684.jpg)
Horváth János Antal: Becsapódás
Klebelsberg Kultúrkúria- Színész
![Horváth János Antal: Becsapódás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/979/horvath-janos-antal-becsapodas-222-131-226808.png)
Horváth János Antal: Becsapódás
Lengyel Tamás- Színész
![Horváth János Antal: Becsapódás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/684/horvath-janos-antal-becsapodas-222-131-207396.jpg)
Horváth János Antal: Becsapódás
Lengyel Tamás- Színész
![Iván, a rettenet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/935/ivan-a-rettenet-222-131-99245.jpg)
Iván, a rettenet
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Jakin Snittov filmrendező
![Jóembert keresünk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/837/joembert-keresunk-222-131-39775.jpg)
Jóembert keresünk
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Harmadik Isten
![Jóembert keresünk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/757/joembert-keresunk-222-131-91831.jpg)
Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
![Két úr szolgája](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Két úr szolgája
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/320/kolcsonlakas-222-131-98439.jpg)
Kölcsönlakás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Alistair Spenlow
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/181/kolcsonlakas-222-131-102561.jpg)
Kölcsönlakás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Alistair Spenlow
![KÖLCSÖNLAKÁS](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
KÖLCSÖNLAKÁS
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Alistair Spenlow
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/744/kolcsonlakas-222-131-136550.jpg)
Kölcsönlakás
SZÍNPART- Alistair Spenlow
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/283/kolcsonlakas-222-131-97626.jpg)
Kölcsönlakás
Móricz Zsigmond Színház- Alistair Spenlow
![KÖLCSÖNLAKÁS - Játékszín](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/299/kolcsonlakas-jatekszin-222-131-93940.jpg)
KÖLCSÖNLAKÁS - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Alistair Spenlow
![KÖLCSÖNLAKÁS - vígjáték két részben - A Játékszín előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/116/kolcsonlakas-vigjatek-ket-reszben-a-jatekszin-eloadasa-222-131-92906.jpg)
KÖLCSÖNLAKÁS - vígjáték két részben - A Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Alistair Spenlow
![Koldusopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/289/koldusopera-222-131-64777.jpg)
Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.- Gengszterek, rendőrök, matrózok, hamis tanúk, koldusok, kurvák
![Lady Budapest](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/502/lady-budapest-222-131-126125.jpg)
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Csepege
![Lenni vagy nem lenni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/672/lenni-vagy-nem-lenni-222-131-25674.jpg)
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház Nonprofit Kft.- Andrzej Stasnik, repülőhadnagy
![Lumpáciusz Vagabundusz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/196/lumpaciusz-vagabundusz-222-131-59189.jpg)
Lumpáciusz Vagabundusz
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hilárisz, a fia. Veres és Szélcsapy
![Majdnem 20](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Majdnem 20
Móricz Zsigmond Színház- Létrehozzák-játsszák
![Majdnem 20 / Tasnádi István / az Ördögkatlan előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/559/majdnem-20-tasnadi-istvan-az-ordogkatlan-eloadasa-222-131-162836.jpg)
Majdnem 20 / Tasnádi István / az Ördögkatlan előadása
Kultúrbrigád- Színész
![MAKRANCOS KATA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/205/makrancos-kata-222-131-31396.jpg)
MAKRANCOS KATA
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Grumio, Petruchio személyi szolgája
![Makrancos Kata](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/676/makrancos-kata-222-131-91810.jpg)
Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.- Grumio, Petruchio személyi szolgája
![Popfesztivál 40](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/979/popfesztival-40-222-131-7585.jpg)
Popfesztivál 40
Vígszínház Nonprofit Kft.- POKOL ANGYALA
![Rakott szesz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/504/rakott-szesz-222-131-23172.jpg)
Rakott szesz
SZIKRA cool•tour•house- Kicsi Gazsinak a nagyobbik fia
![Rómeó és Júlia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/678/romeo-es-julia-222-131-25614.jpg)
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Tybalt, Lady Capulet unokaöccse
![Rómeó és Júlia - színmű](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/516/romeo-es-julia-szinmu-222-131-23725.jpg)
Rómeó és Júlia - színmű
Vígszínház- Tybalt, Lady Capulet unokaöccse
![Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/886/sean-ocasey-horvath-janos-antal-a-kezdetvege-222-131-235197.jpg)
Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE
Lengyel Tamás- Színész
![Tasnádi István: Majdnem 20](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/503/tasnadi-istvan-majdnem-20-222-131-97644.jpg)
Tasnádi István: Majdnem 20
Kultúrbrigád- Egyéb
![Túl a Maszat - hegyen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/154/tul-a-maszat-hegyen-222-131-99067.jpg)
Túl a Maszat - hegyen
Vígszínház Nonprofit Kft.- MUHI ANDRIS
![Túl a Maszat-hegyen_](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/659/tul-a-maszat-hegyen_-222-131-91745.jpg)
Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.- MUHI ANDRIS
![Várkonyi 100 - dokumentumszínház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Várkonyi 100 - dokumentumszínház
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
![Vígegyetem - Jóembert keresünk](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vígegyetem - Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.- Harmadik Isten
![zzFRIDA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/792/zzfrida-222-131-130306.jpg)
zzFRIDA
Budapesti Operettszínház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!