művész

Major Melinda
Színművész, szinkronszínész, modell és műsorvezető.
Általános iskolába Tégláson járt, majd később Gubás Gabival és Botos Évával járt együtt a debreceni drámatagozatos gimnáziumba. Későbbi pályatársai a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételiztek – Melinda csak elkísérte őket. Ám a tanárok úgy gondolták, hogy nagy tehetség lakozik benne, ezért biztatták.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, szinkronszínész, modell és műsorvezető.
Általános iskolába Tégláson járt, majd később Gubás Gabival és Botos Évával járt együtt a debreceni drámatagozatos gimnáziumba. Későbbi pályatársai a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételiztek – Melinda csak elkísérte őket. Ám a tanárok úgy gondolták, hogy nagy tehetség lakozik benne, ezért biztatták. Ha már ott van, akkor próbálja meg ő is, hiszen nincs mit veszítenie, csakis nyerhet rajta. Első nekifutásra felvették. 1996-ban diplomáztak.
1998-ban a Miskolci Nemzeti Színházhoz szegődött. Még ugyanebben az évben Bolygó Kultusz Motel tagja lett. A társulati tagságot egy év múlva szabadúszásra váltotta, majd 2002-ben a Nemzeti Színház tagja lett, ahol 2008-ig játszott. Számos színpadi szerep fűződik a nevéhez, amelyben zseniálisan lenyűgöző színészi tehetségről tett tanúbizonyságot. Különösen közel állt hozzá a Sárga liliom renitens Rád Marija, akinek karakterébe - Mohácsi János rendező jóvoltából - a rögtönzésre is lehetősége nyílt, azaz félig-meddig maga írhatta meg a szerepet. 2011 és 2017 között a tatabányai Jászai Mari Színház tagja volt.
Színházi szerepeiből:
József Attila Színház:
William Shakespeare - Katalin: A makrancos hölgy (2000. december 16.)
Ken Ludwig - Maggie: Botrány az Operában (2001. március 10.)
Gyulai Várszínház:
Katona József: Bánk bán (dráma) (2001. május 7.)
Nemzeti Színház.
William Shakespeare - Miranda: A vihar (2002. március 23.)
Henrik Ibsen - Ingrid: Peer Gynt (2002. október 18.)
Weöres Sándor: A holdbeli csónakos (2003. október 17.)
Karinthy Frigyes - Lendvainé: Holnap reggel (2003. október 18.)
Shakespeare: III. Richard (2004. november 4.)
Ödön von Horváth - Nagyságos Asszony: Mesél a bécsi erdő (2007. február 8.)
Szomory Dezső - Maltinszky Manci: Hermelin (2007. április 20.)
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök (2007. október 29.)
Rejtő Jenő, Hamvai-Darvas B.-Varró - Ursina Petrovna: Vesztegzár a Grand Hotelben (2008. április 6.)
Bolygó Kultusz Motel.
Marc von Henning: Elfelejtett álom
Prepaliczay Major Róza - A helység kalapácsa avagy színészbüfé
Eugène Ionesco - Mrs. Martin: A kopasz énekesnő
Ariano Suassuna - Bohóc: A kutya testamentuma
Steven Berkoff: Nyafogók
Thália Színház:
Lázár Ervin: A hétfejű tündér
Szkéné Színház:
Eugene Ionesco - Mrs. Martin : A kopasz énekesnő
Filmek, sorozatok:
Offenbachs Geheimnis (1996) (TV) .... Sophia, Gräfin de Morny
Komédiások .... Sára (1 epizód, 2000)
A mi szerelmünk (2000) .... Emmi
Millenniumi mesék .... Rozália (1 epizód, 2000)
A Hídember (2002) .... Countess Batthyányi
Chacho Rom (2002) .... Alíz
Állítsátok meg Terézanyut! (2004) .... Pirkó Viki
Tűzvonalban (1 epizód, 2008)
Barátok közt (2013–2015) .... Szepesi Anikó
Jóban Rosszban (2018– ).... Dr. Molnár Dorina

A tribádok éjszakája
Nemzeti Színház- Siri von Essen-Strindberg

Acélmagnóliák - Jászai Mari Színház, Népház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Truvy Jones, a fodrász üzlet tulajdonosa

Antré-estek: A gyanú éjszakája
Jászai Mari Színház, Népház- Színész

Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)
Jászai Mari Színház, Népház- Színész

Arthur Miller: Az ügynök halála
Jászai Mari Színház, Népház- A nő

Az öldöklés istene - Jászai Mari Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

Édes Anna
Vörösmarty Színház- Moviszterné

Egressy Zoltán: Portugál
Jászai Mari Színház, Népház- Feleség

Georges Feydeau: A hülyéje
Jászai Mari Színház, Népház- Lucienne, a felesége

Háy János: Házasságon innen és túl
Jászai Mari Színház, Népház- Nő (Kriszta)

Henrik Ibsen: Nóra
Jászai Mari Színház, Népház- Lindéné

Hermelin
Nemzeti Színház zRt.- Maltinszky Manci

Hermelin
Nemzeti Színház- Maltinszky Manci

Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Jászai Mari Színház, Népház- Moviszterné

Mesél a bécsi erdő
Nemzeti Színház zRt.- Nagyságos asszony

Moliere: Tartuffe
Jászai Mari Színház, Népház- Elmira, Orgon felesége

Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház- Viola kisasszony

Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház- Viola kisasszony

Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház- Viola kisasszony

Móricz Zsigmond: Rokonok
Jászai Mari Színház, Népház- Magdaléna

MOST Fesztivál - Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája
Jászai Mari Színház, Népház- Siri von Essen-Strindberg

Nóra
Nemzeti Színház- Lindéné

Nóra - Tatabánya VSZF 2012
Thália Színház- Lindéné

Nóra_2- Tatabánya - VSZF2012
Thália Színház- Lindéné

Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája
Jászai Mari Színház, Népház- Színész
Peter Schaffer: Black Comedy
Jászai Mari Színház, Népház- Clea

Robert Harling: Acélmagnóliák
Jászai Mari Színház, Népház- Truvy Jones, a fodrász üzlet tulajdonosa

Robert Thomas: Nyolc nő
Jászai Mari Színház, Népház- Pierrette

Spiró György: Az imposztor
Jászai Mari Színház, Népház- Kamińska

Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház zRt.- Ursina Petrovna, teozófusnő és aggszűz

VSZF 2013 (Tatabánya) Édes Anna
Thália Színház- Moviszterné

VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok
Thália Színház- Magdaléna

VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe
Thália Színház- Elmira, Orgon felesége

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)
Thália Színház- Kamińska

Yasmina Reza: Az öldöklés istene
Jászai Mari Színház, Népház- Annette Reille
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!