művész
Láng Annamária
A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul.
1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik.
1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban.
…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul.
1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik.
1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban.
1999-ben színész I. minősítést kap.
DÍJAK:
- Diákzsűri küldíndíja - Julika (Liliom), Országos Stúdiószínház Fesztivál, 2001.
- SÚGÓ díja - "Legjobb Harminc év Alatti Színésznő" - Nyina (Siráj), POSzT, 2004.
- "Az évad Legjobb Színésznője" - Nyina (Siráj), Budapest Főváros díja, 2004
- "Legjobb Női Főszereplő" - Nyina (Siráj), 12. rijekai Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál, 2005
FILM:
Nyugalom (2008)
Hazámhazám (2007)
FEKETEország (2006) (TV film)
Lora (2006)
Semleges hely (2006)
Sztornó (2006)
A vírus (2005)
Citromfej (2000)
Nexxt (2000)
Boldog lovak (1996)
Anton Pavlovics Csehov: Siráj (TV film)
SZÍNHÁZ:
After the end (Zsákutca) / Merlin
Aimée és Jaguár / Krétakör Színház
Augusztus Oklahomában / Vígszínház
Baal / Kamra
Bánk-bán színész / Krétakör Színház
Bernarda Alba háza / Katona József Színház
Előtte-utána / Katona József Színház
Emberforduló - 368 nap / Szkéné Színház
Feketeország / Krétakör Színház
Hazámhazám / Krétakör Színház
A hideg gyermek / Krétakör Színház
Kasimir és Karoline / Krétakör Színház
Leonce és Léna / Krétakör Produkció
Liliom / Krétakör Színház
Made In China / Krétakör Produkció
A második ének / Krétakör Színház
Megszállottak / Krétakör Színház
NEXXT színész / Krétakör Színház
A Nibelung-lakópark / Krétakör Színház
Peer Gynt / Krétakör Színház
Pestiesti / Krétakör Produkció
Screaming Mamas / Új Színház
Siráj / Krétakör Színház Szerelem vagy amit akartok / Merlin
Találd ki magad! / Nemzeti Színház
"Vad / Hajtás" / Bácskai Júlia Pszichoszínháza
A vágy / Thália Színház
W - munkáscirkusz / Krétakör Színház
Zsigerek / Millenáris
A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA
Magyar Színház- Színész
A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Színész
A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis
Katona József Színház- Színész
A velencei kalmár 18+
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Portia
After the End / Zsákutca
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
Augusztus Oklahomában
Vígszínház Nonprofit Kft.- Ivy Weston
Augusztus Oklahomában
Vígszínház- Ivy Weston
Demencia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dóra, nővér
Dollár Papa Gyermekei: a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)
Trafó Kortárs Művészetek Háza- LINDÉNÉ
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...
Katona József Színház- Színész
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház- Cejtel
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V
Rózsavölgyi Szalon- Egyéb
Kalocsa
Vígszínház- Lili
Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
Láng Annamária - Nagy Fruzsina :SYD
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- ének
Láng Annamária - Nagy Fruzsina: SYD
MU Színház- Színész
Láng Annamária: Made in China
MU Színház- Színész
Made in China
Jurányi Produkciós Inkubátorház- színész
Made in China
Vígszínház- próza
Made in China (Krétakör produkció)
Nyugati Teátrum- próza
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Portia
Molnár T. Eszter, Totth Benedek: Holtvágány
Általános 2- Színész
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Váradi Annamária
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
Nehéz istennek lenni
Gyulai Várszínház- Színész
Nick Carter
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zene, effekt
Period
Vígszínház- Színész
Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Váradi Annamária
Szaturnusz Gyűrűje.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
SZATURNUSZ GYŰRŰJE.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Tom Jones
Vígszínház- Jenny Jones; Mrs. Waters
Vackor nyomában
MADÁCH SZÍNHÁZ- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!