művész
Kakasy Dóra
Színművész.
Az általános iskola alatt 7 éven keresztül zongoráztam, és Berczik Sára néninél művészi tornáztam 8 évig. A középiskolában színházi előadásokban kezdtem fellépni, elsőként a Szerb utcai Egyetemi Színpadon. A József Attila Gimnázium Latinovits Zoltánról elnevezett színjátszóköre és Lukácsi Huba (a társulat vezetője) révén ismerkedtem meg a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Az általános iskola alatt 7 éven keresztül zongoráztam, és Berczik Sára néninél művészi tornáztam 8 évig. A középiskolában színházi előadásokban kezdtem fellépni, elsőként a Szerb utcai Egyetemi Színpadon. A József Attila Gimnázium Latinovits Zoltánról elnevezett színjátszóköre és Lukácsi Huba (a társulat vezetője) révén ismerkedtem meg a klasszikus színjátszás alapjaival. A versmondó versenyeken elért sikereim és az eljátszott szerepek keltették fel érdeklődésemet a színészet iránt.
Első próbálkozásom sikertelen volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijén, így az akkori Nemzeti Színház stúdiósa lettem egy évig. Az itt szerzett színpadi gyakorlat sokat segített későbbi pályám során. 1999-ben felvételt nyertem az azóta egyetemmé alakult Vas utcai intézménybe, ahol 3 szakmailag és emberileg is tanulságos évet töltöttem.
2002-ben Fodor Tamás meghívott társulatába, a Stúdió K-ba. Tagként 5 évig játszottam a Mátyás, majd a Ráday utcai műhelyben, vendégként fellépve más színházakban is. 2007-től dolgozom szabadúszóként. A Duende nevű zenekarnak női énekese voltam 2003 és 2004 között.
Díjai: Versünnep - Fődíj (2015)
Színházi szerepei:
2020: Michael Frayn: Függöny fel! - Poppy, assziszstens , Centrál Színház
2019: Dodo Gombar: Ég és nő között....Nő
2019: Marton Mária: Vendetta….Panna (Dunaújváros)
2018: Hamvas Béla–Jaross Viktória: Bormámor....PR Kati
2018: Eric Toledano–Olivier Nakache: Életrevalók
2017: Marton Mária: Vendetta....Panna
2017: Györei Zsolt–Schlachtovszky Csaba: Kuplékirály....Úriasszony, Pincérnő
2017: Sűcs Zoltán: Addikt....Kriszta
2016: Szabó T. Anna–Kovács Adrián–Kakasy Dóra: Szeressem végre magamat
2015: Szepes Mária–Jaross Viktória: Merre tartasz ember?....Feleség
2015: Mark Haddon–Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában....Siobhan
2015: Michael Frayn: Függöny fel!....Poppy
2011: E. V. Rathenböck: Jéggyerek....Katrin
2011: Benedek Elek–Litvai Nelli: Világszép nádszálkisasszony....Nővér, Macska, Hajnal, Haramia
2010: Ady Endre–Halmy György: Az óperenciás tengeren
2010: D. H. Lawrence–Tamási Zoltán: A vadőr....Constance Chatterley
2010: Heltai Jenő: Naftalin.....Milka
2009: Jaross Viktória: MM avagy mindent magamról....Szinderellá, Millenáris
2008: Tamási Zoltán: Hű, de messze van Petuski!....Olga, egy angyal, Stúdió "K"
2008: Jaross Viktória: Café Internazionálé
2008: Sergi Belbel: Mobil....Rosa, Neptun Brigád
2007: Jaross Viktória: L’élek az esőben....Egy Nő, Thália Színház
2006: Mosonyi Alíz: Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború....Pirlipát, játékhercegnő, Stúdió "K"
2006: Jordi Galceran: Dakota....Laura, Városi Színház
2005: Szeredás András–Fodor Tamás: Barbara őrnagy - G. B. Shaw után....Sarah, Stúdió "K"
2005: Tamási Zoltán: Fűrészelés, forgácsok, roncsok....Olga, Stúdió "K"
2004: Forgách András: Halni jó!....Blanka, Stúdió "K"
2004: David Gieselmann: Herr Kolpert....Sarah Dreher, Mu Színház
2004: Danilo Kiš: A görény dala....Nasztaszja, Stúdió "K"
2004: John Osborne–Sediánszky Nóra: Dühöngő....Sylkka, Jászai Mari Színház, Népház
2003: Grimm-testvérek–Mosonyi Alíz: Hamupipőke....Ella, Stúdió "K"
2003: Vörös István: Svejk, a féregirtó, avagy a puska nem sül el....Markéta Samsa, Stúdió "K"
2003: Arisztophanész: Acharnaebelie, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
2003: Jean Racine: Phaedra....Arícia hercegnő, Éjszakai Színház
2003: Balla Zsófia: Rózsa és Ibolya....Olga, a cseh király lánya
2002: Grimm-testvérek–Mosonyi Alíz: Csipkerózsika....Csipkerózsika, Stúdió "K"
2001: Esterházy Péter: Egy nő, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Filmjei:
2020: Segítség! Itthon vagyok!
2019: Mintaapák
2019: Jófiúk
2019: Cseppben az élet
2019: Pilátus
2018: 200 első randi
2018, 2019: A mi kis falunk
2018: Nyitva
2017: Terápia
2015-2016: Jóban Rosszban
2013: Hacktion
2010: Nulladik találkozás
2008-2010: Barátok közt
2008: Márió a varázsló
2007: Csendkút
2007: Utolsó őrjárat
2007: Az elsőszülött
2006: Határvidék
2006: Budakeszi srácok
2006: Indián nyár
2006: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
2006: A zsidónegyed (Ősi fészek – A Király utca)
2005: Gyász
2005: Hidden Corridors
2004: Montecarlo!
2003: Impromptu (drogellenes kampányfilm)
2001: Csocsó, avagy éljen május elseje!
"Az Óperenciás tengeren"
Belvárosi Színház- Színész
A kutya különös esete az éjszakában
Centrál Színház- Siobhan
A nő, ha elmúlt negyven
Általános- színésznő
A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B
Art Színtér- Szobaleány/Páholyosné
A vadőr
Stúdió K Színház- Constance Chatterley
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Lucia
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Lucia
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Lucia
Anconai szerelmesek II. Bemutató
Király Színház- Lucia
Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Az Óperenciás tengeren
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Előadja
Bácskai Juli Pszichoszínház - Kakasy Dóra és Szabó Győző
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Színész
Bácskai Juli Pszichoszínháza - Félreismertelek. És magamat is
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Főszerepben
BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…
Nemzeti Táncszínház- Színművész
BETHLEN
Új Színház- Brandenburgi Katalin, a fejedelem második felesége
Csipkerózsika
Stúdió K Színház- Csipkerózsika, kis királyleányka, Királyfi, õt keresi csak a világon
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Holdvilág Kamaraszínház- Pirlipát, játékhercegnő
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Stúdió K Színház- Pirlipát, játékhercegnő
E.V. Rathenböck: Jéggyermek
Általános- Színész
Ég és nő között
Mozsár Műhely- Nő
Életrevalók
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
Férfisorsok női hangon
Spinoza Színház- Egyik férfi, és a nő
FOLLY SZÍNHÁZ: „A NŐ HA ELMÚLT NEGYVEN"
Általános- Színész
Függöny fel!
Centrál Színház- Poppy - Asszisztens
Függöny fel! .
Centrál Színház- Poppy - Rendezőasszisztens
Függöny fel! ..
Centrál Színház- Poppy - Rendezőasszisztens
Gitta
Spinoza Színház- Kápó
Hű, de messze van Petuski!
Stúdió K Színház- Olga, egy angyal
Janikovszky Éva képzeletszínháza - felnőtteknek
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Színész
Janikovszky Éva: A lemez két oldala
Gyulai Várszínház- A lemez A oldalán hallható
Janikovszky Éva: A lemez két oldala
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont- A lemez A oldalán hallható
Janikovszky-est vaksötétben / avagy a lemez két oldala
Általános- Színész
Káosz
Stúdió K Színház- Játssza
KarantÉNidő - Köszönjük Magyarország!
RS9 Színház- Előadó
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...
Király Színház- Eszter (Kicsilány)
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...
Király Színház- Eszter (Kicsilány)
Képzelt Riport, ja csak a XXI. Századról...
Király Színház- Eszter (Kicsilány)
Kuplékirály
Aranytíz- Szobalány (Maris)
Kuplékirály
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Szobalány (Maris)
Merre tartasz, Ember?
Centrál Színház- FELESÉG
Merre tartasz, Ember?
Hatszín Teátrum- Feleség
Merre tartasz, Ember?
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Előadó
Minden jót, Elling!
RS9 Színház- Gunn, Nóra és Reidun
Minden jót, Elling!
Móricz Zsigmond Színház- Gunn, Nóra és Reidun
MM avagy MINDENT MAGAMRÓL
SZIKRA cool•tour•house- Színész
Molnár Ferenc: A testőr
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
Molnár Ferenc: A testőr
Gyulai Várszínház- Páholyosnő/Szobalány
Molnár Ferenc: A testőr
Art Színtér- Szobaleány/Páholyosné
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér- Szobalány / Páholyosnő
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér- Szobaleány/Páholyosné
Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér
Eötvös10 Művelődési Ház- Szobaleány / Páholyosné
MONOmánia - Szeressem végre magamat
SZFE- Előadja
O. Horváth Sári: HITLER ABBA-t ÉNEKEL
Ferencvárosi Pinceszínház- Gudrun
PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Előadja
RS9 OFF 2019 Ég és nő között
RS9 Színház- Színész
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor
Magyar Színház- Színész
Szputnyik - Baksa Imre rendezésében: Sergi Belbel: Mobil
MU Színház- Rosa
Vendetta
RS9 Színház- Színész
Vendetta
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színész
Vétkesek vagy ártatlanok?
Spinoza Színház- Előadja
Világszép nádszálkisasszony
Thália Színház- Nővér, Macska, Hajnal, Haramia
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!