művész
Jéger Zsombor
Színművész.
Már ötévesen szerepelt a debreceni Csokonai Színház "A dzsungel könyve" című előadásában. Később több gyerekszerepre is hívták. Gimnáziumi érettségijét esti tagozaton szerezte. 2016-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2016-tól az Örkény Színház tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Hegedűn játszik, mellette szinkronizál is.
…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Már ötévesen szerepelt a debreceni Csokonai Színház "A dzsungel könyve" című előadásában. Később több gyerekszerepre is hívták. Gimnáziumi érettségijét esti tagozaton szerezte. 2016-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2016-tól az Örkény Színház tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Hegedűn játszik, mellette szinkronizál is.
SZÍNPADI SZEREPEI:
Waiting for Godot - Boy (Csokonai Színház, Debrecen, 2002.)
A kis herceg - Kis herceg (Csokonai Színház, Debrecen, 2004.)
Shakespeare: Hamlet-Színészkirály (Zsámbék, 2004.)
Molnár: A Pál utcai fiúk - Hegedűs (Csokonai Színház, Debrecen, 2007.)
Peter Pan - Michael (Csokonai Színház, Debrecen, 2012.)
Hauptmann: A bunda - Mitteldorf (Ódry Színpad, 2014.)
Moliere: Don Juan - Gusman (Ódry Színpad, 2014.)
Térey János: NIBELUNG beszéd - Hagen (Ódry Színpad, 2014.)
Borbély Szilárd: Nincstelenek (Ódry Színpad, 2014.)
Bartha Lóránd: Száraz - Szonja (Jurányi Inkubátorház, 2014.)
A vörös tehén - Kálmán (Vígszínház, 2015.)
Adieu Paure Carneval (Ódry Színpad, 2015.)
Euripidész: Andromakhé (Sanyi és Aranka Színház, 2015.)
Genet: Said - Said (Trojka Színházi Társulás, 2015.)
Száll a kakukk fészkére (Orlai Produkciós Iroda, 2015.)
Izsó Zita: Függés - Galambos Máté (Sirály, 2016.)
Máthé Zsolt: Hon a hazában (RS9 Színház, 2016.)
Mundruczó Kornél: Látszatélet - Mészáros Szilveszter (Proton Színház, 2016.)
ARCHÍV SZEREPEI AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN:
Mese az igazságtételről, avagy A hét szamuráj 2015.
Jarry: Übü király, vagy a lengyelek 2014.
Mesél a bécsi erdő - Erich
Az átváltozás - Irodavezető, KIsfiú, Albérlő, Samsa-kórus
2019/2020
Tartuffe - Lőrinc
Anyám tyúkja (2.)
Hamlet
József és testvérei - Szolga, Pásztor, Naftáli, Őr, Rabszolga, Fáraó
A hattyú - Arzén
Secondhand
Patika - Jóvér Jani
A mélyben - Aljoska
Kertész utcai Shaxpeare-mosó - Geri
33 ÁLOM
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
A bunda
SZFE- Mitteldorf, altiszt
A hattyú
Móricz Zsigmond Színház- ARZÉN, a fia
A legyek
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ORESZTÉSZ
A mélyben (Éjjeli menedékhely)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Aljoska
A szecsuáni jó ember
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- A NYOLCTAGÚ CSALÁD, MUNKANÉLKÜLI, MUNKAFELÜGYELŐ, DOHÁNYGYÁRI, SECURITYS
Adieu Paure Carneval
SZFE- Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
Az ajtó.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál
Danubia Zenekar- Színész
DON JUAN
SZFE- GUSMAN
Hat medúza egy tepsiben
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
HAT MEDÚZA EGY TEPSIBEN
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Hon a hazában
RS9 Színház- Színész
IV. Henrik
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
József és testvérei
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GERI
Leláncolt Prométeusz
Trio Kulturális Bt.- Színész
Liliom
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- HOLLUNDER IKREK
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Mesél a bécsi erdő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ERICH
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ERICH
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Látszatélet
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Ruszó Szilveszter
NIBELUNGbeszéd
SZFE- Hagen
Nyílt próba - Az ajtó
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Nyílt próba Zűrzavar 2045
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GYINKE, gyakornok
Nyílt próba: Liliom
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- A HOLLUNDER FIÚ
Olvasópróba demó - AZ AJTÓ
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Olvasópróba-demó: Liliom
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- A HOLLUNDER FIÚ
Olvasópróba-demó: Zűrzavar
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GYINKE, gyakornok
Patika
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Jóvér Jani, írnok
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Bence
Proton Színház / Reisz Gábor: Komolyan röhejes vagyok (HELYSZÍN: Tranzit Art Café)
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Bence
Secondhand (szovjetűdök)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Száll a kakukk fészkére
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
Száll a kakukk fészkére
Belvárosi Színház- Színész
Száll a Kakukk Fészkére
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Színész
Száll a kakukk fészkére
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
Száll a kakukk fészkére
Móricz Zsigmond Színház- Színész
Szaturnusz Gyűrűje.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
SZATURNUSZ GYŰRŰJE.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Színész
Tartuffe - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- LŐRINC, Tartuffe titkára
Übü király, vagy a lengyelek
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Bugrisláv királyfi
Zűrzavar 2045
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GYINKE, gyakornok
[ESCAPE] A Donkihóte-projekt
Városmajori Szabadtéri Színpad- ALKOTÓ
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!