művész

Janik László
Színész, rendező, író.
Gimnáziumi tanulmányait a Vörösmarty Mihály gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte 1983-ban. Első színházi szerződése még az évben Veszprémbe szólította, de az elmúlt húsz év alatt tagja volt a Budapesti Nemzeti Színháznak, a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Független Színpadnak is. Színművész képesítését…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező, író.
Gimnáziumi tanulmányait a Vörösmarty Mihály gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte 1983-ban. Első színházi szerződése még az évben Veszprémbe szólította, de az elmúlt húsz év alatt tagja volt a Budapesti Nemzeti Színháznak, a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Független Színpadnak is. Színművész képesítését a Magyar Színész Kamarától, rendezőit a Művelődési Intézettől kapta. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház és a Veres 1 Színház tagja. Tanított több színészképző stúdióban, köztük a Kövér Béla Bábszínházban is. Szegeden a nevéhez kötődik a Dömötör díj megalapítása, a hozzá tartozó első négy gálaműsor szerkesztése, rendezése, és levezetése.
Fontosabb szerepei:
Galgóczi: Vidravas: Rába
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő: Konferansz
Füst Milán: Máli néni: Horváth úr
Birinszki: Bolondok tánca: Horowitz
Ghelderode: Pokoli Pompa: Real-Tremblor
Shakespeare: Macbeth: Lennox
Shekespeare: Vizkereszt…: Nemes Keszeg András
Gogol: A Revizor: Bobcsinszkij
Lévay-Kuncz: Lilibárónő: Becsey
Moliere: Tartuffe: Orgon
Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska: Leopold
Ebb-Kander : Cabaret: Ernst Ludvig
Arthur Miller: Az ügynök halála: Howard Wagner
Brecht: Galilei: Bíboros inkvizítor
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember: 11. esküdt
Bornai: Hókirálynő: Ördög
A. Allegria: Kötélen a Niagara felett: Blondin
A víg özvegy: Zéta Mirkó
Rákos-Bornai: Mumus: Apa, Szvetozár
Pinokkió: Táltos Tücsök
Balázs: Andersen: Ole
Gorkij: Éjjeli menedékhely: Kosztiljov
Egressy Z.: Reviczky: Szerkesztő
H.P.Biggest: A Hab : Emil
Burgest: Mechanikus narancs: Író
Ayckburn: Mr.A: Mr.A:
Feydeau: Bolha a fülben: Histangua
Tim Rice – Elton John: Aida: Zoser
Fazekas – Janik: Lúdas Matyi akkor és most: Mc Matyi
Janik: vilagvege.hu
Gogol: Egy őrült naplója
Egressy: Portugál / Kocsmáros
Rendezések:
Wesker: Szerelmes levelek kék papíron
A. Allegria: Kötélen a Niagara felett
Rémségek kicsiny boltja /musical/
Lansbury-Duncan- Beruh: Godspell /musical/
Mrozek: Emigránsok
Szörényi-Bródy: István a király
Ruzante: Csapodár Madárka
Mátyássy- Janik: Szindbád
Fazekas – Janik: Lúdas Matyi akkor és most: Mc Matyi
Janik: vilagvege.hu
Katona: Bánk Bán /beavató színház/
Vörösmarty: Csongor és Tünde /beavató színház/
Sophokles: Antigone /beavató színház/
Moliere: Tartuffe /beavató színház/
Shakespeare: Hamlett /beavató színház/
Shakespeare: Rómeó és Júlia /beavató színház/
Kardos László: Bűnbánat, főnév
Janik - Varga - Csukás: Keménykalap és krumpliorr családi musical
Film–Tv:
Fogyi (reklám)
Mr Hair (reklám)
Toledo penge (reklám)
Villonnnak nincs lovas szobra (játékfilm)
Família Kft.
Barátok közt
Hacktion
Jóban Rosszban
Tűzvonalban
Kossuthkifli
Fekete krónikák
A tökéletes gyilkos (játékfilm)
A merénylet (tévéfilm)
Megszállottak (tévéfilm)
Írások:
Palvolin - abszurd játék
Osztálytalálkozó - zenés emlékezés
Szindbád - családi musical az Ezeregy éjszaka világában
Egy bohóc nézetei - zenés monodráma, Heinrich Böll azonos című műve alapján és annak felhasználásával
reggel/este - egy depresszió története
vilagvege.hu - monolázadás
Fazekas–Janik - Lúdas Matyi akkor és most
Csukás–Varga–Janik - Keménykalap és krumpliorr, családi musical
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Anconai szerelmesek
Játék a kastélyban
Tóték
Finito
Black Comedy

1 x 3 néha 4
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Piper

1x3 néha 4
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Piper

1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Piper

1x3 néha 4 bohózat
Váci Mihály Kulturális Központ- Piper

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Mr. Lawson

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Kovács Jenő

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Piper

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Kovács Jenő

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Tombol az erény - bohózat 1
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Legrande, felügyelő

22/23 1x3 néha 4 vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Egyéb

A fösvény
Karinthy Színház- Jakab

A meseautó - a Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A meseautó - a Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A Meseautó – zenés vígjáték két részben
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A New York-i páparablás
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- O’Hara bíboros

A padlás
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- LÁMPÁS

A Padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- LÁMPÁS

A padlás
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

A padlás
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- LÁMPÁS

A padlás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- LÁMPÁS

A PADLÁS
Barátság Kulturális Központ- LÁMPÁS

A tévedések komédiája
Szegedi Nemzeti Színház- Égeon, szirakúzai kereskedő

A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS
Bálint Ágnes Kulturális Központ- LÁMPÁS

A Veres 1 Színház bemutatja: Örkény István - Tóték
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Cipriáni professzor / Lőrincke

A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész

A Vigéc
Térszínház- Kádas József, nyugdíjas

A.P. Csehov: SIRÁLY
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Ilja Afanaszjevics Samrajev nyugalmazott hadnagy, Szorin jószágigazgatója

Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Anconai szerelmesek
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Csoportvezető

Anconai Szerelmesek
RaM Colosseum- Csoportvezető

Anconai szerelmesek
Lovarda- Csoportvezető

Anconai szerelmesek
Móricz Zsigmond Színház- Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Premier
Veres 1 Színház- Idegenvezető

Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Csoportvezető

Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Idegenvezető

Az ötödik Sally
Pécsi Nemzeti Színház- Eliot

AZ ÖTÖDIK SALLY - színmű
Ivancsics Nonprofit Kft.- Eliot

Black Comedy
Váci Mihály Kulturális Központ- Színész

Bolha a fülbe
Szegedi Nemzeti Színház- Carlos Homenides de Histangua

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Mr. Lawson

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Frencham fregattkapitány

Csapodár madárka, avagy a csábító pillangó
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Ruzante, paraszt

Déryné hadművelet
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Papa

DOROTTYA
RaM-ArT Színház- Bordács

Dorottya
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bordács

Dorottya.
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Bordács

Dorottya..
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Bordács

Érinthetetlenek
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Salisbury, a kukásember

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Hold, portás, kalauz, strici, stb

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Hold, portás, kalauz, strici, stb.

ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum- Hold, portás, kalauz, strici, stb

Felnőtt színház - 1×3 néha 4
Csili Művelődési Központ- Mr. Piper

Felnőtt színház - A padlás
Csili Művelődési Központ- LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat
Csili Művelődési Központ- Schuppanzigh

Gyöngyhajú lány balladája
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Hold, portás, kalauz, strici, stb.

Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical
TBG Production- Színész

Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA MUSICAL - Színpadon az EXPERIDANCE
Általános- Színész

Gyöngyhajú lány balladája OMEGA musical
Margitszigeti Színház- Hold, Portás, Strici

Heltai Jenő - Naftalin
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Rendező

Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- O’Hara bíboros

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY
Általános- Legrande, felügyelő

Jean de Létraz: Tombol az erény
Hankó István Művészeti Központ- Legrande, felügyelő

Joao Bethencourt: A New York-i páparablás
Veres 1 Színház- O’Hara bíboros

Joao Bethencourt: A new york-i páparablás
Veres 1 Színház- O’Hara bíboros

Liliomfi
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Kányai

Lúdas Matyi akkor és most
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Színész

Meseautó - Veres 1 Színház
József Attila Színház- KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4
Broadway Ticket Hungary Kft..- Piper

Mézesvölgyi Nyár - A padlás
Broadway Ticket Hungary Kft..- LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Csoportvezető

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat
Broadway Ticket Hungary Kft..- Schuppanzigh

Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kovács Jenő

Moliere: A fösvény (Beavató színházi előadás)
Általános- JAKAB, Harpagon szakácsa és kocsisa

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- A burgundi fejedelem
Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- A burgundi fejedelem

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Lakáj

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szegedi Nemzeti Színház- Lakáj

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Lakáj

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Lakáj

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Veres 1 Színház- Lakáj

Móricz Zsigmond: A Zördög
Szegedi Nemzeti Színház- Színész

Mr. A.
Szegedi Nemzeti Színház- Mr. A

Nap, árnyék, boszorkány
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező

Ne most, drágám!
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Mr. Lawson

Ne most, drágám!
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Mr. Lawson

Ne most, drágám!
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Mr. Lawson

Ne most, drágám!
Broadway Ticket Hungary Kft..- Mr. Lawson

Ne most, drágám!
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Mr. Lawson

Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Mr. Lawson

Ne most,Drágám!
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Mr. Lawson

Neil Simon - Női furcsa pár
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Rendező

Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Rendező

Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Rendező

Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Rendező

Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Díszlet-jelmez

New York-i páparablás
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Színész

Nikola Tesla - Végtelen energia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Bacherol/Lenin

NIKOLA TESLA -VÉGTELEN ENERGIA
Szentesi Művelődési Központ- Bachelore/Lenin

NIKOLA TESLA-Végtelen Energia
Csiky Gergely Színház- Bachelore/Lenin

Nikola Tesla: Végtelen energia
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Bacherol/Lenin

Nyikolaj Koljada: A topmodell
Veres 1 Színház- Tamara Ivanovna

Olt Tamás-Rák Zoltán - Déryné hadművelet
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Papa

Orfeusz az alvilágban
Szegedi Nemzeti Színház- Malasz

Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Cipriáni professzor; Lőrincke

Örkény István: Tóték
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Cipriáni Professzor / Lőrincke

Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Cipriáni professzor/Lőrincke

Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Cipriáni professzor/Lőrincke

Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Színész

Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Színész

Örkény István: Tóték - színházi előadás
Váci Mihály Kulturális Központ- Cipriáni professzor/Lőrincke

Ötödik Sally - a 20.évad
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Eliot

Oz, a csodák csodája
Veres 1 Színház- Rendező

Paul Portner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Rendező

Paul Pörtner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Rendező

Paul Portner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Rendező

Paul Portner: Hajmeresztő - Premier
Veres 1 Színház- Rendező

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy
Veres 1 Színház- Színész

Presser - Dusán - Horváth: A Padlás
Hírös Agóra- LÁMPÁS

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás
Gyulai Várszínház- Lámpás, a törpe, zsörtölődő szellem

Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
Általános- LÁMPÁS

Presser-Sztevanovity: A padlás
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- LÁMPÁS

Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!
Belvárosi Színház- Mr. Lawson

Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Piper

Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Hankó István Művészeti Központ- Mr. Lawson

Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész

Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Mr. Lawson

Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Mr. Lawson

Ray Cooney-Tony Hilton: 1×3 NÉHA 4
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Piper

Rövidzárlat
Móricz Zsigmond Színház- Schuppanzigh

Rövidzárlat ( Black Comedy )
Freelusion Kft.- Színész

Sárkányölő Krisztián
Harlekin Bábszínház- Rendező

SÁRKÁNYÖLŐ KRISZTIÁN
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező

Sárkányölő Krisztián V
Harlekin Bábszínház- Rendező

Sárkánytesó
Veres 1 Színház- Színész

Sirály
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- SAMRAJEV, ILJA AFANASZJEVICS, Szorin jószágigazgatója

Sörgyári capriccio
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb

Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Szép nyári nap
Madách Imre Nonprofit Kft.- Kovács Jenő

Szép nyári nap
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Kovács Jenő

Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kovács Jenő

SZÉP NYÁRI NAP
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Kovács Jenő

Szép nyári nap
Tatai Szabadtéri Játékok- Kovács Jenő

Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Kovács Jenő

SZÉP NYÁRI NAP
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Kovács Jenő

Szép nyári nap
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Kovács Jenő

SZÉP NYÁRI NAP
Szegedi Szabadtéri Játékok- Kovács Jenő

Szép nyári nap - A Neoton musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Kovács Jenő

Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Kovács Jenő

Szép nyári nap - Neoton musical
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kovács Jenő

Szép nyári nap - Neoton musical
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész

Szép nyári nap - Neoton-musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kovács Jenő

Szép nyári nap - Neoton-musical - a Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kovács Jenő

Szép nyári nap - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Kovács Jenő

Színésznek lenni...
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Színész

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Idegenvezető

Tombol az erény
Móricz Zsigmond Színház- Legrande, felügyelő

Tombol az erény
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Legrande felügyelő

Tóték
Móricz Zsigmond Színház- Színész

Tóték
Madách Imre Nonprofit Kft.- Színész

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Idegenvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50
Veres 1 Színház- Csoportvezető

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- LÁMPÁS

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- LÁMPÁS

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Lakáj
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!