művész
![ifj. Kucsera Géza ifj. Kucsera Géza](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/006/088/ifj-kucsera-geza-474-279-221913.jpg)
ifj. Kucsera Géza
Zenei vezető.
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.
Szabadkán született.
2000-ben végzett a Budapesti "Kőbányai Zenei Stúdió" szakszofon szakán. 2000-től a Szabadkai Filharmónia tagja és hangszerelője. 2003-ban megnyitja a szaxofon szakot a Szabadkai Zeneiskolában. 2006-ban egyik megalapítója a máig működő Junior Music Studio civil…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zenei vezető.
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.
Szabadkán született.
2000-ben végzett a Budapesti "Kőbányai Zenei Stúdió" szakszofon szakán. 2000-től a Szabadkai Filharmónia tagja és hangszerelője. 2003-ban megnyitja a szaxofon szakot a Szabadkai Zeneiskolában. 2006-ban egyik megalapítója a máig működő Junior Music Studio civil szervezetnek. 2008-ban egyik megalapítója a Szabadkai Zeneiskola jazz szakának. Tagja volt az Újvidéki Big Bandnek, és emellett számos más zenekar alapítója és tagja. 2008-óta Szabadkai Népszínházhoz szerződik. 2013-ban megkapta a Vajdasági Magyar Művészeti díjat. 2016-ban az évad legkonstruktívabb munkatársa a Népszínházban.
Színházi szerepiből a szabadkai Népszínházban:
Mezei-Pálfi-Szőke-Brestyánszki: Záróra (Frankie)
Shakespeare: Macbeth (1. úr)
Szép Ernő: Lila ákác (Leó)
Brestyánszki: Ki tudja, látsz-e még? (Zongorista)
A. Saramonowicz:Tesztoszteron (Kojak)
JELENTŐSEBB SZÍNHÁZI MUNKÁI
A Szabadkai Népszínházban:
Adieu Bandi - zeneszerző
(Egy)mással - zeneszerző
Eastwicki boszorkányok - zeneszerző
(Egy)mással - zeneszerző
Futó por - zeneszerző
A Gézagyerek - zeneszerző
Hyppolit, a lakáj - zenész
Ibusár - zeneszerző.
Szomorú vasárnap - zenei munkatárs, korrepetitor
A tengeren nincsen sár - zene
Vízkereszt vagy bánom is én - zenei vezető, zenész, zeneszerző
Záróra - zenei vezető, korrepetítor, színész
My Fair Lady - zenei vezető
Nóra - zeneszerző
Mágnás Miska - zenei vezető/zenész
Virrasztók - zeneszerző
Übü király - zeneszerző/zenész
Vörös - zeneszerző
Bolondok tánca - zeneszerző, zenész
Kupidó - zeneszerző
Macbeth - zeneszerző, színész
Rablók és gyilkosok - zeneszerző
Münchhausen a Sajtszigeten - zeneszerző
Kemping - zeneszerző, zenész
A vihar - zeneszerző
Oreszteia - zeneszerző
A. Saramonowicz:Tesztoszteron - zenei vezető
M. Tremblay / Parti Nagy L.: Sógornők - zeneszerző
Más színházakban:
Aska és a farkas - zeneszerző. Békés Megyei Jókai Színház
A bajusz - zeneszerző. Harlekin Bábszínház
Lúdas Matyi - zeneszerző. Békés Megyei Jókai Színház
Zenélő ház - zeneszerző. Szabadkai Gyerekszínház
Csipkerózsika - zeneszerző. Szabadkai Gyerekszínház
Hogyan születtek a csúnya szavak - zeneszerző. Szabadkai Gyerekszínház
Csipet kutya kalandjai - zeneszerző. Szabafkai Gyerekszínház
Muzikanti - zeneszerző: Szabadkai Gyerekszínház
Holle anyó - zeneszerző: Szabadkai Gyerekszínház
![(Egy)mással Szabadkai Népszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/005/egymassal-szabadkai-nepszinhaz-222-131-31627.jpg)
(Egy)mással Szabadkai Népszínház
Thália Színház- Zeneszerző
![BALKÁN KOBRA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/366/balkan-kobra-222-131-92801.jpg)
BALKÁN KOBRA
Békéscsabai Jókai Színház- Zene
![Eastwicki boszorkányok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/728/eastwicki-boszorkanyok-222-131-29666.jpg)
Eastwicki boszorkányok
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zenész, zeneszerző
![Fanyar ódium](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/062/fanyar-odium-222-131-40180.jpg)
Fanyar ódium
Csiky Gergely Színház- Színész
![Fekete Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/749/fekete-peter-222-131-166325.jpg)
Fekete Péter
Városmajori Szabadtéri Színpad- Hangszerelés
![Fekete Péter - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/405/fekete-peter-a-szabadkai-nepszinhaz-vendegjateka-222-131-184074.jpg)
Fekete Péter - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka
József Attila Színház- Hangszerelés
![Henrik Ibsen: Nóra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/664/henrik-ibsen-nora-222-131-29331.jpg)
Henrik Ibsen: Nóra
József Attila Színház- Zeneszerző
![HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka
Thália Színház- Zenei munkatárs
![HTMSZSZ'16 Bolondok Tánca (Szabadka)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/384/htmszsz16-bolondok-tanca-szabadka-222-131-77200.jpg)
HTMSZSZ'16 Bolondok Tánca (Szabadka)
Thália Színház- Zene
![Ibsen: Nóra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/049/ibsen-nora-222-131-30227.jpg)
Ibsen: Nóra
Klebelsberg Kultúrkúria- Zeneszerző
![Indul a bakterház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/727/indul-a-bakterhaz-222-131-29670.jpg)
Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Roma
![Ivo Andrich-Zalán Tibor: Aska és a Farkas](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/660/ivo-andrich-zalan-tibor-aska-es-a-farkas-222-131-29323.jpg)
Ivo Andrich-Zalán Tibor: Aska és a Farkas
József Attila Színház- Korrepetitor
![Ki tudja, látsz-e még? (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/889/ki-tudja-latsz-e-meg-szabadkai-nepszinhaz-magyar-tarsulata-222-131-236717.jpg)
Ki tudja, látsz-e még? (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Zongorista
![Lila ákác](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/592/lila-akac-222-131-150768.jpg)
Lila ákác
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Zene
![LILA ÁKÁC - szerelmes história](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/248/lila-akac-szerelmes-historia-222-131-69939.jpg)
LILA ÁKÁC - szerelmes história
Ivancsics Nonprofit Kft.- Zene
![LILA ÁKÁC - szerelmes história](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/848/lila-akac-szerelmes-historia-222-131-69933.jpg)
LILA ÁKÁC - szerelmes história
Ivancsics Nonprofit Kft.- Zene
![Liliom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/240/liliom-222-131-76192.jpg)
Liliom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Zene
![LÚDAS MATYI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/397/ludas-matyi-222-131-166100.jpg)
LÚDAS MATYI
Békéscsabai Jókai Színház- Zenei vezető
![Nem élhetek muzsikaszó nélkül](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/589/nem-elhetek-muzsikaszo-nelkul-222-131-150761.jpg)
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Zene
![Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Szabadkai Népszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/030/nem-elhetek-muzsikaszo-nelkul-szabadkai-nepszinhaz-222-131-221904.jpg)
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Szabadkai Népszínház
József Attila Színház- Zenei vezető
![Somogyi Gyula - Eisemann Mihály - Zágon István: Fekete Péter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/513/somogyi-gyula-eisemann-mihaly-zagon-istvan-fekete-peter-222-131-158511.jpg)
Somogyi Gyula - Eisemann Mihály - Zágon István: Fekete Péter
Gyulai Várszínház- Hangszerelés
![Szabadkai Népszínház&Filharmonikusok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/897/szabadkai-nepszinhazfilharmonikusok-karc-szimfonik-222-131-47309.jpg)
Szabadkai Népszínház&Filharmonikusok "kArc Szimfonik"
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Karmester
![Szép Ernő LILA ÁKÁC szerelmes história öt képben - őszi bérlet 2. előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/206/szep-erno-lila-akac-szerelmes-historia-ot-kepben-oszi-berlet-2-eloadas-222-131-69417.jpg)
Szép Ernő LILA ÁKÁC szerelmes história öt képben - őszi bérlet 2. előadás
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene
![Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/113/szep-erno-lila-akac-szemle-2020-222-131-153479.jpg)
Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Leó, zongorista
![Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/863/szep-erno-lila-akac-szemle-2020-222-131-158483.jpg)
Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zenei munkatárs
![Szomorú vasárnap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/729/szomoru-vasarnap-222-131-29648.jpg)
Szomorú vasárnap
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Korrepetitor és zenei munkatárs
![Tasnádi István: Tapasztalt asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/885/tasnadi-istvan-tapasztalt-asszony-222-131-76183.jpg)
Tasnádi István: Tapasztalt asszony
Jászai Mari Színház, Népház- Zenei munkatárs
![Übü király (Szabadka)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Übü király (Szabadka)
Thália Színház- Zene
![Virrasztók - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/395/virrasztok-szabadkai-nepszinhaz-magyar-tarsulata-222-131-39146.jpg)
Virrasztók - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Katona József Színház- Zeneszerző
![VÖRÖS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/226/voros-222-131-7600.jpg)
VÖRÖS
Katona József Színház- Zene
![Vörös](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/738/voros-222-131-56647.jpg)
Vörös
Katona József Színház- Zene
![Vörös](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/669/voros-222-131-47187.jpg)
Vörös
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Zenei vezető
![Zágon - Nóti - Eisemann: HYPPOLIT, A LAKÁJ](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zágon - Nóti - Eisemann: HYPPOLIT, A LAKÁJ
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Zenei vezető
![Záróra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/050/zarora-222-131-29665.jpg)
Záróra
Thália Színház- Hangszerelés, korrepetálás
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!