művész
![Ibrahim Imre Ibrahim Imre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/018/773/ibrahim-imre-474-279-230087.jpg)
Ibrahim Imre
Producer, Tréner, Színész.
Legtöbben a Tv2 reality műsorából, a Power of Love döntőse azaz férfi győzteseként ismerik.
Imre valóban már egészen gyermekkora óta készül a filmes és a színpadi szereplésre egyaránt. Erre a hivatásra csak szigorú tanulmányai után kapott lehetőséget. Tanulmányait több Budapesti egyetemen is végezte…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Producer, Tréner, Színész.
Legtöbben a Tv2 reality műsorából, a Power of Love döntőse azaz férfi győzteseként ismerik.
Imre valóban már egészen gyermekkora óta készül a filmes és a színpadi szereplésre egyaránt. Erre a hivatásra csak szigorú tanulmányai után kapott lehetőséget. Tanulmányait több Budapesti egyetemen is végezte köztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Ezután a Honvédelmi Minisztérium kurátoraként jeleskedett. Imre egy komoly, felelősségteljes egyben egy humoros, nyitott személyiség.
2022-ben kezdte színházi képzését, ahol Lukács Kálmán színészmesterség oktató-Rendező felfedezte kivételes improvizációs készségét és színészi tehetségét. Ez idő alatt kapta meg első színházi szerepét. Az Indul a Bakterház című vígjátékban a Piócás embert alakította, ahol a közönség nagy kedvence volt a produkcióban.
Jelenleg a MIAMI Színház Társulat Producere, Trénere és Színésze.
Imre számára a legfontosabb a magas szintű minőség, a kiváló arculat, valamint a felhőtlen hangulat.
![A Kaktusz Virága](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/341/a-kaktusz-viraga-222-131-238932.jpg)
A Kaktusz Virága
Miami Színház- Színész
![MESEAUTÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/342/meseauto-222-131-238931.jpg)
MESEAUTÓ
Miami Színház- Színész
![MESEAUTÓ - Minden idők legemlékezetesebb Vígjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/192/meseauto-minden-idok-legemlekezetesebb-vigjateka-222-131-238930.jpg)
MESEAUTÓ - Minden idők legemlékezetesebb Vígjátéka
Miami Színház- Színész
![SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR - SZÍNHÁZBAN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/164/718/szinjatszo-tabor-szinhazban-222-131-241190.jpg)
SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR - SZÍNHÁZBAN
Miami Színház- Producer, meditációs tréner, színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!