művész
![Gilad Karni Gilad Karni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/005/216/gilad-karni-474-279-57074.jpg)
Gilad Karni
Brácsaművész
Tel-Avivban született és tanult, majd felsőbb tanulmányait a Manhattan School of Music-ban
folytatta New Yorkban.
Első helyezést ért el a Lionel Tertis Nemzetközi Brácsaversenyen 1994-ben, egy évvel korábban harmadik helyezést ért el az ARD München Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint 1989-ben a Maurice Vieux…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Brácsaművész
Tel-Avivban született és tanult, majd felsőbb tanulmányait a Manhattan School of Music-ban
folytatta New Yorkban.
Első helyezést ért el a Lionel Tertis Nemzetközi Brácsaversenyen 1994-ben, egy évvel korábban harmadik helyezést ért el az ARD München Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint 1989-ben a Maurice Vieux Nemzetközi Brácsaversenyen.
Kamarazenészként alapítója volt a Huberman vonósnégyesnek, de a Guarneri vonósnégyessel is koncertezett. Zenekari zenészként is működik, a New York-i Filharmonikus Zenekarnál kezdte pályafutását, majd szólamvezető lett a Bambergi Szimfonikusoknál, a Berlini Operánál majd a Le-Zion Szimfonikusoknál.
Ma a zürichi Tonhalle Zenekar szólamvezető brácsistája. Mind zenekarokkal, mind szólistaként bejárta a világot Dél-Amerikától a Távol-Keletig, Európától az Egyesült Államokig.
Számos fesztivál résztvevője, köztük a Dubrovnik Fesztivál, a Neustadt Fesztivál, a Jeruzsálem Kamarazenei Fesztivál, a Davos Zenei Fesztivál, a La Jolla Kamarazenei Fesztivál mellett tavaly fellépett a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon is.
![KAPOSFEST Dave Maric, Dohnányi Ernő, G.F. Haendel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/397/kaposfest-dave-maric-dohnanyi-erno-gf-haendel-222-131-23181.jpg)
KAPOSFEST Dave Maric, Dohnányi Ernő, G.F. Haendel
C&M Hungary Kft.- brácsa
![KAPOSFEST Dmitri Sosztakovic, Szergej Rahmanyinov, W.A. Mozart](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/395/kaposfest-dmitri-sosztakovic-szergej-rahmanyinov-wa-mozart-222-131-23186.jpg)
KAPOSFEST Dmitri Sosztakovic, Szergej Rahmanyinov, W.A. Mozart
C&M Hungary Kft.- brácsa
![KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/410/kaposfest-hector-villa-lobos-pjotr-csajkovszkij-fritz-kreisler-jules-massenet-antonin-dvorak-ed-222-131-23193.jpg)
KAPOSFEST Hector Villa-Lobos, Pjotr Csajkovszkij, Fritz Kreisler, Jules Massenet, Antonin Dvorak, Ed
C&M Hungary Kft.- brácsa
![KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/411/kaposfest-johannes-brahms-2-g-dur-vonosotos-op-111-222-131-23003.jpg)
KAPOSFEST Johannes Brahms: 2. G-dúr vonósötös, op. 111
C&M Hungary Kft.- első brácsa
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!