művész
![Gémes Antos Gémes Antos](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/244/gemes-antos-474-279-163865.jpg)
Gémes Antos
Színész.
A Leövey Klára Gimnázium zenetagozatos osztályának diákjaként 1999-ben érettségizett. Középiskolai évei alatt zeneszerzést tanult, de természetesen több hangszeren − zongorán, gitáron, fúvós hangszereken − is játszik. Valójában azonban elsősorban a színház érdekelte, ezért középfokú tanulmányai végezetével több különböző színházi formát kipróbált. Játszott a Kolibri Színház, a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész.
A Leövey Klára Gimnázium zenetagozatos osztályának diákjaként 1999-ben érettségizett. Középiskolai évei alatt zeneszerzést tanult, de természetesen több hangszeren − zongorán, gitáron, fúvós hangszereken − is játszik. Valójában azonban elsősorban a színház érdekelte, ezért középfokú tanulmányai végezetével több különböző színházi formát kipróbált. Játszott a Kolibri Színház, a Mu Színház, a Mozaik Színház, a Szkéné Színház, a Vígszínház előadásaiban és különböző alternatív produkciókban. Éveken át Bohócdoktorként is tevékenykedett, nevezetesen Dr. Monokli szerepében "gyógyított".
A Színház- és Filmművészeti Egyetemre 2004-ben jelentkezett, ahová azonnal felvették, s ahol 2008-ban végzett Bábszínész Szakon, Meczner János tanítványaként. 2008-tól a Magyar Színház társulatának MASZK Ösztöndíjasfiatal művésze.
Színészi munkája mellett régóta zenél. 2009-től a Magyar Színház színészzenekara, a HARMADIK FIGYELMEZTETÉStagja.
Kitüntetései:
Főnix-díj 2009,
Farkas Ratkó-díj 2010.
A Magyar Színházban játszott szerepei:
Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába - Ifj. James Tyrone
Dés–Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Leventeoktató
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek - Krasznavölgyi
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Titta-Nane (Giambattista), fiatal halász
Berg Judit: Rumini - Dundi Bandi
Forgách András: Holdvilág és utasa - Lutphali Suratgar
Korábbi munkái:
Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója - Belső Én
Tasnádi István: Közellenség - Günther, HInz, Lovász II.
William Shakespeare: Romeo és Júlia - Tybalt
Sondheim – Lapine: Vadregény – Into the Woods - Pék
Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin - Puskin
Tamási Áron: Ábel - Ábel
Gombrovicz: Yvonne burgundi hercegnő – Ódry Színpad - Cirill
Bernard-Marie Koltes: A gyapotmezők magányában – Spinoza Ház - A vevő
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány - Dr. Monokli
Az Ágy – Mu Színház - Tánc
Mükénéiek, Gyurkó László: Szerelmem Elektra nyomán) – Mozaik Színház , - Oresztész
Sullivan: A mikádó – Színház- és Filmművészeti Egyetem - Pish-Tush
Danielsson-Alfredson: Picasso kalandjai – Pesti Színház - Több kisebb szerepben
Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom – Színház- és Filmművészeti Egyetem - Bogyó
Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém – Színház- és Filmművészeti Egyetem - Dr. Sas
– (Heinrich von Kleist: Herrmann csatája) – HOPPart Társulat
Vörös István: Ördögszáj – Kovátsműhely - Mérei Viktor asztalosmester
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Szun
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Christian
Mitch Leigh − Joe Darion: La Mancha lovagja - Az inkvizíció századosa
Kiss Csaba: A kaméliás hölgy - Armand
Molnár Ferenc: Liliom - Liliom
Vivien Nielsen: Hullámtörés - Terry, Matróz
Szörényi − Bródy: István, a király - Koppány
HOPPArt Társulat: Korijolánusz,
N. Simon − C. Coleman − D. Fields: Sweet Charity - Oscar Lindquist
Shakespeare: Szentivánéji álom − Budapest Bábszínház - Oberon
Hans Christian Andersen − Zalán Tibor: A rút kiskacsa − Kolibri Színház - Pulyka, kacsahölgy, Vadkacsa
John Ford: Kár, hogy kurva - Bergetto
Nero, a véres költő - Zodicus, Költő és Besúgó
Terje Nordby: Jégszirom - Andreas
Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok – Veszprémi Petőfi Színház - Pázmán Sándor
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár - Sándor Bá
Maurice Hennequin – Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! - Pinglet, Bruno
Lőrinczy Attila: Balta a fejbe - Bitó, első bérgyilkos
Film, televízió
Marslakók (2012),
Indián (2013)
![10 ÉVES A HARMADIK FIGYELMEZTETÉS! Gála koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/505/10-eves-a-harmadik-figyelmeztetes-gala-koncert-222-131-134677.jpg)
10 ÉVES A HARMADIK FIGYELMEZTETÉS! Gála koncert
Pesti Magyar Színház.- Színész
![A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/421/a-kamelias-holgy-romantikus-jatek-222-131-20368.jpg)
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház- Armand
![A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/188/a-kamelias-holgy-az-eotvos-10-szerevezeseben-222-131-22969.jpg)
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház- Armand
![A Képmutogató](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/485/a-kepmutogato-222-131-107497.jpg)
A Képmutogató
Pesti Magyar Színház.- Színész
![A KINCSES SZIGET - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/355/a-kincses-sziget-musical-222-131-163868.jpg)
A KINCSES SZIGET - musical
Pesti Magyar Színház.- Bones/Hands
![A Tündérlaki lányok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/426/a-tunderlaki-lanyok-222-131-37289.jpg)
A Tündérlaki lányok
Veszprémi Petőfi Színház- Pázmán Sándor
![ÁBEL - zenés játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/604/abel-zenes-jatek-222-131-7869.jpg)
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház- Ábel
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/997/anconai-szerelmesek-222-131-13169.jpg)
Anconai szerelmesek
Budaörsi Latinovits Színház- LUCREZIO, egyetemi hallgató
![ANYEGIN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/277/anyegin-222-131-60979.jpg)
ANYEGIN
Magyar Színház- PUSKIN
![Arnold Wesker: A konyha_](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/139/arnold-wesker-a-konyha_an-222-131-68991.jpg)
Arnold Wesker: A konyha_"AN"
Pesti Magyar Színház.- KEVIN
![Arnold Wesker: A KONYHA_AN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/612/arnold-wesker-a-konyha_an-222-131-74362.jpg)
Arnold Wesker: A KONYHA_AN
Pesti Magyar Színház.- Kevin
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló
Pesti Magyar Színház.- Rendező
![Berg Judit: Rumini](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/144/berg-judit-rumini-222-131-68998.jpg)
Berg Judit: Rumini
Pesti Magyar Színház.- DUNDI BANDI – gyáva, de jószívű matróz
![Berg Judit: RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/654/berg-judit-rumini-222-131-82832.jpg)
Berg Judit: RUMINI
Pesti Magyar Színház.- DUNDI BANDI, gyáva, de jószívű matróz
![BERG JUDIT: RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/578/berg-judit-rumini-222-131-27559.jpg)
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház- DUNDI BANDI – gyáva, de jószívű matróz
![Berg Judit: RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/617/berg-judit-rumini-222-131-73609.jpg)
Berg Judit: RUMINI
Pesti Magyar Színház.- DUNDI BANDI, gyáva, de jószívű matróz
![Berg Judit: RUMINI_AN, JT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/360/berg-judit-rumini_an-jt-222-131-76253.jpg)
Berg Judit: RUMINI_AN, JT
Pesti Magyar Színház.- DUNDI BANDI, gyáva, de jószívű matróz
![CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/419/cabiria-ejszakai-sweet-charity-222-131-35412.jpg)
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház- OSCAR LINDQUIST
![Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/626/carlo-goldoni-chioggiai-csetepate_an-222-131-73405.jpg)
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN
Pesti Magyar Színház.- TITTA-NANE (Giambattista), fiatal halász
![Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/357/carlo-goldoni-chioggiai-csetepate_an-jt-222-131-76255.jpg)
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT
Pesti Magyar Színház.- TITTA-NANE (Giambattista), fiatal halász
![CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/707/chioggai-csetepate-pesti-magyar-szinhaz-222-131-76838.jpg)
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Titta-Nane (Giambattista), fiatal halász
![CYRANO DE BERGERAC](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/506/cyrano-de-bergerac-222-131-13600.jpg)
CYRANO DE BERGERAC
Magyar Színház- CHRISTIAN
![Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/963/dobozy-imre-a-tizedes-meg-a-tobbiek-222-131-82833.jpg)
Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
Pesti Magyar Színház.- KRASZNAVÖLGYI
![Eugene O Neill: Utazás az éjszakába](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/334/eugene-o-neill-utazas-az-ejszakaba-222-131-90217.jpg)
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába
Pesti Magyar Színház.- IFJ. JAMES TYRONE
![Eugene O Neill: Utazás az éjszakába_JT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/836/eugene-o-neill-utazas-az-ejszakaba_jt-222-131-90218.jpg)
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába_JT
Pesti Magyar Színház.- IFJ. JAMES TYRONE
![FACÉR PASI NAPLÓJA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/347/facer-pasi-naploja-222-131-37692.jpg)
FACÉR PASI NAPLÓJA
Magyar Színház- BELSŐ ÉN
![Ferenczi és Freud](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/368/ferenczi-es-freud-222-131-100907.jpeg)
Ferenczi és Freud
Spinoza Színház- Ferenczi
![Forgách András: Holdvilág és utasa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/149/forgach-andras-holdvilag-es-utasa-222-131-69321.jpg)
Forgách András: Holdvilág és utasa
Pesti Magyar Színház.- Lutphali Suratgar
![Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/718/gimesi-d-jeli-v-tasnadi-i-veszits-aidofutar-222-131-131040.jpg)
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR
Pesti Magyar Színház.- Sándor Bá
![Goldoni: Chioggiai csetepaté](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Pesti Magyar Színház.- TITTA-NANE (Giambattista), fiatal halász
![Harmadik figyelmeztetés](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/105/harmadik-figyelmeztetes-222-131-141808.jpg)
Harmadik figyelmeztetés
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Egyéb
![HARMADIK FIGYELMEZTETÉS - Koncertshow](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/891/harmadik-figyelmeztetes-koncertshow-222-131-26891.jpg)
HARMADIK FIGYELMEZTETÉS - Koncertshow
Magyar Színház- ének
![HARMADIK FIGYELMEZTETÉS KONCERT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/301/harmadik-figyelmeztetes-koncert-222-131-22918.jpg)
HARMADIK FIGYELMEZTETÉS KONCERT
Magyar Színház- ének
![Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)
Nyugati Teátrum- Színész
![Heltai: A Tündérlaki lányok (vígjáték)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/570/heltai-a-tunderlaki-lanyok-vigjatek-222-131-38021.jpg)
Heltai: A Tündérlaki lányok (vígjáték)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Pázmán Sándor
![HOLDVILÁG ÉS UTASA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/382/holdvilag-es-utasa-222-131-42006.jpg)
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Lutphali Suratgar
![HOLDVILÁG ÉS UTASA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/189/holdvilag-es-utasa-222-131-44439.jpg)
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Lutphali Suratgar
![Horváth János Antal – Horváth Illés – Deres Péter: HOLNAPELŐTT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/445/horvath-janos-antal-horvath-illes-deres-peter-holnapelott-222-131-144474.jpg)
Horváth János Antal – Horváth Illés – Deres Péter: HOLNAPELŐTT
Pesti Magyar Színház.- Színész
![Horváth János Antal: Kicsi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/674/horvath-janos-antal-kicsi-222-131-154154.jpg)
Horváth János Antal: Kicsi
Magvető Café 2- BÁLINT
![HULLÁMTÖRÉS - dráma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/613/hullamtores-drama-222-131-7897.jpg)
HULLÁMTÖRÉS - dráma
Magyar Színház- Terry, Matróz
![JÉGSZIROM](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/388/jegszirom-222-131-40685.jpg)
JÉGSZIROM
Magyar Színház- Andreas
![KÁR, HOGY KURVA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/455/kar-hogy-kurva-222-131-38628.jpg)
KÁR, HOGY KURVA
Magyar Színház- Bergetto
![Korijolánusz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/910/korijolanusz-222-131-23800.jpg)
Korijolánusz
Gyulai Várszínház- Színész
![KÖZELLENSÉG](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/196/kozellenseg-222-131-60987.jpg)
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház- Günther, Hinz, Lovász II.
![Közellenség](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Közellenség
Csiky Gergely Színház- Günther, Hinz, Lovász II.
![KÖZELLENSÉG-](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/791/kozellenseg-222-131-44432.jpg)
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház- Günther, Hinz, Lovász II.
![La Mancha lovagja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/093/la-mancha-lovagja-222-131-20996.jpg)
La Mancha lovagja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Az inkvizíció századosa
![LA MANCHA LOVAGJA - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/616/la-mancha-lovagja-musical-222-131-14035.jpg)
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház- Az inkvizíció századosa
![Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/463/lila-akac-jaszai-mari-szinhaz-tatabanya-magyar-szinhaz-budapest-222-131-27467.jpg)
Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)
Kálmán Imre Művelődési Központ- Zsüzsü, Majmóczy
![LILIOM - külvárosi legenda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/508/liliom-kulvarosi-legenda-222-131-15944.jpg)
LILIOM - külvárosi legenda
Magyar Színház- Liliom
![Liliomfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/482/liliomfi-222-131-213049.jpg)
Liliomfi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Kányai
![LILIOMFI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/557/liliomfi-222-131-167187.jpg)
LILIOMFI
Ivancsics Nonprofit Kft.- Színész
![Liliomfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/840/liliomfi-222-131-171635.jpg)
Liliomfi
Móricz Zsigmond Színház- Kányai
![Liliomfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/586/liliomfi-222-131-182246.jpg)
Liliomfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Kányai
![Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/104/lorinczy-attila-balta-a-fejbe-222-131-107583.png)
Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE
Pesti Magyar Színház.- BITÓ, első bérgyilkos
![M. Hennequin - Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! avagy Botrány a törvényszéken](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/096/854/m-hennequin-pierre-veber-folytassa-cicero-avagy-botrany-a-torvenyszeken-222-131-131041.jpg)
M. Hennequin - Pierre Veber: Folytassa, Ciceró! avagy Botrány a törvényszéken
Pesti Magyar Színház.- Színész
![NERO, A VÉRES KÖLTŐ](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház- Zodicus, költő és besúgó
![Patkányok honfoglalása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/220/patkanyok-honfoglalasa-222-131-153390.jpg)
Patkányok honfoglalása
Stúdió K Színház- Osztályvezető tanár
![Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Pesti Magyar Színház.- ELSŐ ZENÉSZ / SKIPPY
![Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/329/peter-stone-sugar-van-aki-forron-szereti-222-131-83740.jpg)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Pesti Magyar Színház.- ELSŐ ZENÉSZ / SKIPPY
![Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/367/peter-stone-sugar-van-aki-forron-szereti_an-jt-222-131-88188.jpg)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Pesti Magyar Színház.- ELSŐ ZENÉSZ / SKIPPY
![Puskin: Anyegin](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/332/puskin-anyegin-222-131-71147.jpg)
Puskin: Anyegin
Pesti Magyar Színház.- PUSKIN
![ROMEO ÉS JÚLIA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/834/romeo-es-julia-222-131-61011.jpg)
ROMEO ÉS JÚLIA
Magyar Színház- Tybalt
![RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/023/rumini-222-131-28541.jpg)
RUMINI
Magyar Színház- DUNDI BANDI – gyáva, de jószívű matróz
![Rumini](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház- DUNDI BANDI – gyáva, de jószívű matróz
![Szálinger Balázs: Köztársaság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/701/szalinger-balazs-koztarsasag-222-131-97354.jpg)
Szálinger Balázs: Köztársaság
Általános- Marcus
![Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/009/004/szentivaneji-alom-222-131-8075.jpg)
Szentivánéji álom
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Oberon
![SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC
Magyar Színház- Zsüzsü, Majmóczy
![Szép Ernő: Lila ákác](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/871/szep-erno-lila-akac-222-131-26750.jpg)
Szép Ernő: Lila ákác
Jászai Mari Színház, Népház- Zsüzsü, Majmóczy
![Tudós nők](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/609/tudos-nok-222-131-7916.jpg)
Tudós nők
Magyar Színház- TÜSKE, inas JULIÁN, Vadius inasa
![VADREGÉNY - INTO THE WOODS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/209/vadregeny-into-the-woods-222-131-47681.jpg)
VADREGÉNY - INTO THE WOODS
Magyar Színház- Pék
![VALAHOL EURÓPÁBAN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/965/valahol-europaban-222-131-88178.jpg)
VALAHOL EURÓPÁBAN
Pesti Magyar Színház.- Színész
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/926/valahol-europaban-222-131-94637.jpg)
Valahol Európában
Pécsi Nemzeti Színház- LEVENTEOKTATÓ
![VALAHOL EURÓPÁBAN_JT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/046/valahol-europaban_jt-222-131-94001.jpg)
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT
Pesti Magyar Színház.- LEVENTEOKTATÓ
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!