művész
Balázs Fecó
Énekes, billentyűs, dalszerző.
Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1973-ban felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Énekes, billentyűs, dalszerző.
Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1973-ban felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé.
Díjak, kitüntetések:
Az év billentyűse (1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984)
EMeRTon-díj (1987)
Interpop Fesztivál zeneszerzői díja (1988)
Huszka Jenő Életműdíj (1997)
EMeRTon-díj (1998)
Liszt Ferenc-díj (1998)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2001)
Fonogram díj (2008)
Artisjus Életmű-díj (2010)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011)
Börze Award – Életmű-díj (2011)
Budavár díszpolgára (2014)
Kossuth-díj (2016)
Emberi Méltóságért-díj (2020)
Sitke díszpolgára /posztumusz/ (2021)
Agárdi Popstrand - KORÁL, KERESZTES ILDIKÓ, MDC
Agárdi Popstrand- Zenész, énekes
Balázs Fecó - Évszakok
GAG Management Kft.- Zene
Balázs Fecó "Érints meg mégegyszer" exkluzív nagykoncert
GAG Management Kft.- Énekes, zenész
Balázs Fecó koncert
Veszprémi Petőfi Színház- Zenész, énekes
Balázs Fecó koncert Évszakok Vendég Malek Andrea és Szűcs Antal Gábor
Veszprémi Petőfi Színház- Énekes
Érints meg! - Balázs Fecó koncertje
GAG Management Kft.- Énekes
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Énekes
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
Jótündér Jótékonysági Koncert az összefogás nevében „A szeretet mindenek felett!”
C&M Hungary Kft.- Színész
Korál - Évszakok
Broadway Ticket Hungary Kft..- Zenész, énekes
Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
Összefogás a hidegkúti mentőállomásért
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos - Óévbúcsúztató koncert
Müpa- Zenész, énekes
Szerelmes történet: Angyalföldi ballada
József Attila Színház- Zeneszerző
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!