művész
Faludi Judit
Liszt-díjas csellóművész. Gordonkaművész.
1968-ban született Budapesten.
Kilenc évesen kezd csellózni.
A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanul tovább.
1993-ban diplomázik. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszik egészen 1997-ig,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Liszt-díjas csellóművész. Gordonkaművész.
1968-ban született Budapesten.
Kilenc évesen kezd csellózni.
A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanul tovább.
1993-ban diplomázik. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszik egészen 1997-ig, emellett tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak.
1998-ban kezdi meg szóló- és kamarazenei pályafutását és azóta is állandó résztvevője a magyar zenei életnek. Rendszeresen fellép a budapesti Zeneakadémián, az Országház Kupolatermében és a Magyar Rádió Márványtermében.
2005-ben a Magyar Rádió „A hét muzsikusává” választja.
2007 márciusában az Indiában megrendezett Magyar Napok hangversenyeinek szólistája.
2007 novemberében Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában háromezer ember előtt koncertezik, mellyel ismét elnyeri a Magyar Rádió „A hét muzsikusa” címét.
2008 januárjában Szenthelyi Miklós hegedűművésszel ad Kodály-hangversenyt a Kairói Operaházban.
2008 őszén az Egyesült Államokban, 2009 januárjában Japánban koncertezik.
2009 március 15. alkalmából Liszt Ferenc -díjjal tüntették ki.
Mesterhangszerét a híres olasz hangszerész, Gagliano, a 18. században készítette.
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncertje
C&M Hungary Kft.- Liszt-díjas csellóművész
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Orgona Hangverseny énekes fellépővel
C&M Hungary Kft.- Liszt-díjas csellóművész
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar tagjainak hangversenye
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.- Egyéb
ADVENT ANDRÉVAL - Vásáry André koncert
EHA- Liszt-díjas gordonkaművész
Faludi Judit - Csajkovszkij est
Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE- Egyéb
Faludi Judit Csellóvarázs
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.- Csellóművész
Faludi Judit in memoriam Jacqueline du Pré
Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE- Egyéb
Faludi Judit szólóestje
Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE- Csellóművész
FALUDI JUDIT TERMES RITA- CSELLÓ- ÉS ZONGORAEST
C&M Hungary Kft.- Színész
Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban
Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE- Egyéb
Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.- Liszt-díjas csellóművész
Magyar Virtuózok koncertsorozat a Mátyás-templomban
Általános- Csellóművész
Magyar Virtuózok koncertsorozat a Mátyás-templomban
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.- Liszt-díjas csellóművész
Népszerű dallamok csellóra és zongorára
Óbudai Kultúrális Központ- Hegedűművész
Nyáresti hangverseny
EHA- cselló
ŐSZI DALLAMOK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Csellóművész
Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.- Egyéb
ZENE & IRODALOM
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Liszt-díjas csellóművész, érdemes művész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!