művész


Fabók  Mariann
2

Fabók Mariann

Született: 1982. október 27. (Budapest)

Színész, bábművész.

A Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségizett. 2001-2004 között a Kolibri Színház stúdiósa volt, ahol színész II. képesítést szerzett. 2004-2008 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatója volt. 2008-2014 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 2014-től szabadúszó művész, majd megalapította Fabók Mancsi Bábszínháza…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész, bábművész.

A Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségizett. 2001-2004 között a Kolibri Színház stúdiósa volt, ahol színész II. képesítést szerzett. 2004-2008 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatója volt. 2008-2014 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 2014-től szabadúszó művész, majd megalapította Fabók Mancsi Bábszínháza elnevezésű magánprodukcióját, amely keretében bábelőadásokkal lép fel az ország több pontján is.

Díjak:
Blattner Géza-díj (2021)

Színházi munkáiból:
2020 A fekete kakas - szerző (Bemutató 2020. február 8.)
2019 Azért a kis bolondságért - rendező (Bemutató 2019. február 7.)
2018 Egyszeri királyfi - rendező
2017 A háromágú tölgyfa tündére - rendező (Bemutató 2017. március 26.)
2017 Két ember balladája - rendező (Bemutató 2017. szeptember 10.)
2016 A székely menyecske meg az ördög - bábos (Bemutató 2016. február 8.)
2014 Veszett fejsze - színész (Bemutató 2014. március 21.)
2014 Vitéz László és Vas Juliska - író
2013 Kapós Böske - rendező
2013 "Ha betér az Égi Király" - színész
2013 Mit csinálsz, ha... - színész (Bemutató 2013. október 5.)
2013 Játszd újra, Sam! - színész (Bemutató 2013. március 22.)
2012 Úri muri - színész (Bemutató 2012. október 5.)
2012 A gézagyerek - színész (Bemutató 2012. október 18.)
2012 A hideg gyermek - színész (Bemutató 2012. november 29.)
2012 Pletykák - színész (Bemutató 2012. január 27.)
2011 Szentivánéji álom - színész (Bemutató 2011. január 21.)
2011 Képzelt beteg - színész (Bemutató 2011. március 11.)
2011 A székely menyecske meg az ördög - bábos
2011 A székely menyecske meg az ördög - bábos
2011 Az arany ára - színész (Bemutató 2011. október 28.)
2010 A hókirálynő - bábos (Bemutató 2010. április 28.)
2010 Ármány és szerelem - színész (Bemutató 2010. november 12.)
2010 szerelem.hu - színész (Bemutató 2010. március 13.)
2010 Szerelem - színész (Bemutató 2010. március 12.)
2010 A kis gyufaárus lány (Mikulás előadás) - színész (Bemutató 2010. november 28.)
2009 Éjjeli menedékhely - színész (Bemutató 2009. október 9.)
2009 A halhatatlanság országa - rendező (Bemutató 2009. szeptember 30.)
2009 A kör négyszögesítése - színész (Bemutató 2009. január 10.)
2008 Én és a kisöcsém - színész (Bemutató 2008. február 29.)
2008 Az eső labirintusa - színész (Bemutató 2008. április 25.)
2008 Szeget szeggel - színész (Bemutató 2008. október 3.)
2008 A muzsika hangja - színész (Bemutató 2008. november 7.)
2007 A Mikádó - színész
2007 Az aranyember - színész (Bemutató 2007. november 23.)
2007 Leánder és Lenszirom - bábos
2007 Csongor és Tünde - színész (Bemutató 2007. november 15.)
2004 Bolond vasárnap - színész
2003 A Nap, a Hold és a Csillag elrablása - bábos (Bemutató 2003. május 30.)
2002Elvis, a bajfácán - színész (Bemutató 2002. március 9.)
2000A két Lotti - színész (Bemutató 2000. április 8.)
A szőrdisznyócska - rendező

Filmes munkáiból:
Szoborfák 9.4narrátor (magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2010)
Copus Art narrátor (magyar dokumentumfilm, 15 perc, 2010)

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Színész
A fekete kakas

A fekete kakas

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Szereplő
A Gézagyerek

A Gézagyerek

Nemzeti Színház
  • Marika
A gézagyerek

A gézagyerek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Marika
A halhatatlanság országa

A halhatatlanság országa

Jászai Mari Színház, Népház
  • Játssza és rendezte
A halhatatlanság országa

A halhatatlanság országa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • bábos mesemondó
A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

Karinthy Színház
  • Rendezés, szövegkönyv, játékos
A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Előadja
A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

A halhatatlanság országa - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Rendező-szövegkönyv, Bábos mesemondó
A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA - népmese bábokkal

A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA - népmese bábokkal

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Előadja
A halhatatlanság országa I.ESZME Fesztivál

A halhatatlanság országa I.ESZME Fesztivál

Thália Színház
  • Színész
A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi Bábszínház

A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi Bábszínház

Karinthy Színház
  • Rendező, szövegkönyv
A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi Bábszínháza

A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Bábművész
A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi bábszínháza

A háromágú tölgyfa tündére - Fabók Mancsi bábszínháza

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező, szövegkönyv
A háromágú tölgyfa tündére - Magyar Népmese Napja

A háromágú tölgyfa tündére - Magyar Népmese Napja

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendezés, szövegkönyv
A háromágú tölgyfa tündére – audionarrált előadás

A háromágú tölgyfa tündére – audionarrált előadás

Bethlen Téri Színház
  • Alkotó-előadó
A hideg gyermek

A hideg gyermek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Énekes, Pincér, Légikisérő, és minden, ami „Furcsa”
A két Lotti

A két Lotti

Kolibri Színház
  • Lányok a táborban
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A székely menyecske és az ördög (Fabók Mancsi Bábszínháza)

A székely menyecske és az ördög (Fabók Mancsi Bábszínháza)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A székely menyecske és az ördög (FabókMancsi Bábszínháza)

A székely menyecske és az ördög (FabókMancsi Bábszínháza)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Bábos mesemondó
A székely menyecske és az ördög (FabókMancsi Bábszínháza)

A székely menyecske és az ördög (FabókMancsi Bábszínháza)

Szabadtér Jegyiroda
  • Bábos mesemondó
A székely menyecske és az ördög I.ESZME Fesztivál  BEMUTATÓ

A székely menyecske és az ördög I.ESZME Fesztivál BEMUTATÓ

Thália Színház
  • Színész
A székely menyecske meg az ördög

A székely menyecske meg az ördög

Budaörsi Latinovits Színház
  • Egyéb
A székely menyecske meg az ördög

A székely menyecske meg az ördög

Jászai Mari Színház, Népház
  • Előadja
A székely menyecske meg az ördög

A székely menyecske meg az ördög

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bábos mesemondó
A székely menyecske meg az ördög

A székely menyecske meg az ördög

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Bábos mesemondó
A székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi Bábszínháza

A székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Szövegkönyv, rendezés, játék
A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - Fabók Mancsi Bábszínháza

A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - Fabók Mancsi Bábszínháza

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - Fabók Mancsi Bábszínháza

A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - Fabók Mancsi Bábszínháza

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - népmese bábokkal

A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - népmese bábokkal

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Előadja
A székely menyecske meg az ördög, Fabók Mancsi Bábszínháza

A székely menyecske meg az ördög, Fabók Mancsi Bábszínháza

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Bábszínész
Ady-színházi est - Az Óperenciás tengeren

Ady-színházi est - Az Óperenciás tengeren

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • LUJZA, a leányuk
Azért a kis bolondságért - Fabók Mancsi Bábszínháza

Azért a kis bolondságért - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Azért a kis bolondságért...

Azért a kis bolondságért...

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Azért a kis bolondságért... magyar népi pajzánságok - Fabók Mancsi Bábszínháza

Azért a kis bolondságért... magyar népi pajzánságok - Fabók Mancsi Bábszínháza

Manna Produkció Nonprofit Kft.
  • Rendező
BonBon Matiné - A Székely menyecske meg az ördög | Fabók Mancsi

BonBon Matiné - A Székely menyecske meg az ördög | Fabók Mancsi

MOMkult
  • Színész
Csodálatos, képes rettenetek

Csodálatos, képes rettenetek

Clubcsomag
  • Színész
Cziffra családi nap -  A háromágú tölgyfa tündére

Cziffra családi nap - A háromágú tölgyfa tündére

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Rendezés, szövegkönyv, játékos
Déryné ifjasszony

Déryné ifjasszony

Gyulai Várszínház
  • Etelka, a felesége
ESZME - Fabók Mancsi Bábszínház: Székely menyecske meg az ördög

ESZME - Fabók Mancsi Bábszínház: Székely menyecske meg az ördög

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • bábos mesemondó
ESZME - Fabók Mancsi Bábszínháza: A halhatatlanság országa

ESZME - Fabók Mancsi Bábszínháza: A halhatatlanság országa

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Játssza
Fabók Mancsi Bábszínháza - A háromágú tölgyfa tündére

Fabók Mancsi Bábszínháza - A háromágú tölgyfa tündére

Általános 2
  • Egyéb
Fabók Mancsi Bábszínháza - A székely menyecske meg az ördög

Fabók Mancsi Bábszínháza - A székely menyecske meg az ördög

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Bábszínész
Fabók Mancsi Bábszínháza - Székely menyecske meg az ördög

Fabók Mancsi Bábszínháza - Székely menyecske meg az ördög

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Bábszínész
Fabók Mancsi Bábszínháza: A halhatatlanság országa

Fabók Mancsi Bábszínháza: A halhatatlanság országa

MU Színház
  • Rendező
Fabók Mancsi Bábszínháza: A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA

Fabók Mancsi Bábszínháza: A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA

Magyar Színház
  • Bábos mesemondó
FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA: A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG

FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA: A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Bábművész
Fabók Mancsi Bábszínháza: A székely menyecske meg az ördög

Fabók Mancsi Bábszínháza: A székely menyecske meg az ördög

MU Színház
  • Rendező
Fabók Mancsi Bábszínháza: Ha betér az Égi Király / MINIMATINÉ

Fabók Mancsi Bábszínháza: Ha betér az Égi Király / MINIMATINÉ

Müpa
  • Alkotó és előadó / Creator and performer
Fabók Mancsi Bábszínháza: Kapós Böske

Fabók Mancsi Bábszínháza: Kapós Böske

MU Színház
  • Rendező
Fabók Mancsi Bábszínháza: VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA

Fabók Mancsi Bábszínháza: VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA

Margitszigeti Színház
  • Előadja, rendezés, szövegkönyv
Fabók Mancsi: A háromágú tölgyfa tündére / MINIMATINÉ

Fabók Mancsi: A háromágú tölgyfa tündére / MINIMATINÉ

Müpa
  • Szereplő
Fabók Mancsi: A székely menyecske meg az ördög

Fabók Mancsi: A székely menyecske meg az ördög

BonBon Matiné Kft.
  • Előadja
Fabók Marianna: A székely menyecske meg az ördög

Fabók Marianna: A székely menyecske meg az ördög

Általános
  • Játssza
Gulliver Bérlet-Fabók Mancsi Bábszínház:Ha betér az Égi Király

Gulliver Bérlet-Fabók Mancsi Bábszínház:Ha betér az Égi Király

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Előadja
Ha betér az Égi Király - Fabók Mancsi Bábszínháza

Ha betér az Égi Király - Fabók Mancsi Bábszínháza

Karinthy Színház
  • Megalkotta
Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony

Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Etelka, a felesége
Játszd újra, Sam!

Játszd újra, Sam!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Nancy
Kabóca Bábszínház - A székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi Bábszínház előadása - Papa,mama.

Kabóca Bábszínház - A székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi Bábszínház előadása - Papa,mama.

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Rendezés, szövegkönyv, játékos
Kastélymesék/ kézműves játszóház- A háromágú tölgyfa tündére (Fabók Mancsi bábszínháza)- táncház

Kastélymesék/ kézműves játszóház- A háromágú tölgyfa tündére (Fabók Mancsi bábszínháza)- táncház

Általános
  • Színész, bábszínész
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Angyalka, Argan lánya, Cléante szerelmesernadett
Mesekastély - Székely menyecske és az ördög

Mesekastély - Székely menyecske és az ördög

Kisfaludy Színház
  • Előadja
Minifamilia

Minifamilia

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • bábos mesemondó
Mit csinálsz, ha...

Mit csinálsz, ha...

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Momkult Gyerekszínház - A székely menyecske meg az ördög

Momkult Gyerekszínház - A székely menyecske meg az ördög

MOMkult
  • Színész
Petőfi

Petőfi

Jászai Mari Színház, Népház
  • A műsort szerkesztette
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Claire Ganz
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Claire Ganz
Rivalda 2011 Szerelem

Rivalda 2011 Szerelem

Thália Színház
  • Lujza, a leányuk
Székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi bábszínháza

Székely menyecske meg az ördög - Fabók Mancsi bábszínháza

Karinthy Színház
  • Rendező, játssza
szerelem.hu

szerelem.hu

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Nő, Edit
Úri muri

Úri muri

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rhédey Eszter
Veszett fejsze

Veszett fejsze

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fabók Mariann
Vitéz László és Vas Juliska

Vitéz László és Vas Juliska

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező, író, játékos
Vitéz László és Vas Juliska

Vitéz László és Vas Juliska

Vaskakas Bábszínház
  • Játékos
VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA - Fabók Mancsi Bábszínháza

VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA - Fabók Mancsi Bábszínháza

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Vitéz László és Vas Juliska - Fabók Mancsi Bábszínháza

Vitéz László és Vas Juliska - Fabók Mancsi Bábszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Előadja
Vitéz László és Vas Juliska- ESZME - Fabók Mancsi Bábszínháza

Vitéz László és Vas Juliska- ESZME - Fabók Mancsi Bábszínháza

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Rendező, író, játékos
Zsámbéki Nyári Színház - A székely menyecske meg az ördög, Fabók Mancsi Bábszínháza

Zsámbéki Nyári Színház - A székely menyecske meg az ördög, Fabók Mancsi Bábszínháza

Általános
  • Színésznő, bábművész
Zsámbéki Nyári Színház - Azért a kis bolondságért,Fabók Mancsi Bábszínháza

Zsámbéki Nyári Színház - Azért a kis bolondságért,Fabók Mancsi Bábszínháza

Általános
  • Előadja, Rendezés, Szövegkönyv: népgyűjtések nyomán

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!