művész
![Egger Géza Egger Géza](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/828/egger-geza-474-279-158133.jpg)
Egger Géza
Színész, író, rendező, színházi producer.
Etyeken nőtt föl, itt is érettségizett a Kolumbusz Kristóf Humángimnáziumban, 2005-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem (KE-MFK) színész szakára, ahol Rusznyák Gábor osztályába járt. 2008-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színházban volt gyakorlaton. Ebben az évben itt került bemutatásra diploma-előadása,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, író, rendező, színházi producer.
Etyeken nőtt föl, itt is érettségizett a Kolumbusz Kristóf Humángimnáziumban, 2005-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem (KE-MFK) színész szakára, ahol Rusznyák Gábor osztályába járt. 2008-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színházban volt gyakorlaton. Ebben az évben itt került bemutatásra diploma-előadása, a Babarczy László rendezte Bíborsziget, Bulgakovtól, melynek főszerepét, Gennagyij Panfilovicsot játszotta. Elvégezte a veszprémi Pannon Egyetem Színháztudomány Szakának levelező MA képzését, valamint két éven keresztül holt nyelveket tanulmányozott az ELTE BTK klasszika-filológia szakán. Azóta dolgozott több vidéki kőszínházban és budapesti független társulatban. Független színházi előadások létrehozásával 2010 óta önállóan foglalkozik.
Színészi pályafutása:
Színészként tagja volt a Szegedi Nemzeti Színháznak (2008-2009), a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának (2012-2013), ahol egy alakításáért megkapta első szakmai díját, valamint a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak (2013-2015) ahol szintén meghatározó munkái és szerepei voltak. Tag volt a KoMa társulatban, játszott a K2 társulat több előadásában, két évig a Táp Színház társulatának tagja volt (2014. Mózsik Imre: Lö Csibészek, Pincér, r.: Vajdai Vilmos; 2015. Milena Markovic: Babahajó: Béka, r.: Vajdai Vilmos). Fontosabb szerepei egyéb független színházi produkciókban: 2015. William Shakespeare: Macbeth: Macbeth, r.: Vasvári Emese; 2015. Kárpáti Péter: Öldöklő tejcsarnok: Plack, r.: Kárpáti Péter. Televízióban: 2017-ben a Tóth János c. sorozat második évadában László karakterét alakította. 2020-ban Ionesco Különórájának Mózsik Imre féle átírásában, a Küllő Nórá-ban a tanár szerepét játszotta Vajdai Vilmos rendezésében a Táp Színházban. 2019-ben megalakult a Narratíva társulat. Részt vett Bánkon a Mítosz Manufaktúra c. előadásukban. A 2019-2020-as évadban a Tábori lelkész szerepét játszotta Brecht: Kurázsi és gyerekei c. darabjában Kovács D. Dani rendezésében a Tesla Laborban.
Díj:
Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválja: Teplánszky Kati díj (legjobb 30 év alatti színész) Cristopher Mahon alakításáért A nyugati világ bajnoka c. előadásban.
Főbb szerepei
Narratíva társulat (2019-2020):
Miniszter-Padisah (Kovács D., Hegymegi, Pass, Szenteczki: Mítosz Manufaktúra)
Tábori lelkész (Bertolt Brecht: Kurázsi és gyerekei, rendező: Kovács D. Dániel)
Független produkciók (2015-2020):
Dr. Tamás Attila (Szabó Borbála: Rebeka, rendező: Balogh Attila)
Zsömle Igor (Fekete Ádám, Laboda Kornél: A Csatorna, rendező: Fekete Ádám, Laboda Kornél)
Macbeth (William Shakespeare: Macbeth, avagy "Az a skót darab", rendező: Vasvári Emese)
A vörös Plack (Kárpáti Péter: Az Öldöklő Tejcsarnok, rendező: Kárpáti Péter)
A TÁP Színháznál (2014-2020):
Pincér (Mózsik Imre, Vajdai Vilmos, Jean Paul Sartre: Lö Csibészek)
Béka (Milena Markovic: Babahajó, rendező Vajdai Vilmos)
Rendőrfőnök (Fekete Ádám-Laboda Kornél: Lúd Zsolt és kutyája Mattyi, rendező: Vajdai Vilmos)
Tanár (Eugene Ionescu-Mózsik Imre: Küllő Nóra, rendező Vajdai Vilmos)
A Móricz Zsigmond Színháznál (2013-2015):
Darabos Jóska (Móricz Zsigmond: Pillangó, rendező: Szabó K. István)
Titus Lartius (William Shakespeare: Coriolanus, rendező: Bodolay Géza)
Pembroke grófja (Friedrich Dürrenmatt: János király, rendező: Keresztes Attila)
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat (2012-2013):
Tököli Sándor (Tasnádi István: Világjobbítók, rendező: Tasnádi Csaba)
Christopher Mahon (John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka, rendező: Balogh Attila)
Budapesti színházi műhelyeknél (2010-2012):
Géza (Mayza: Kisded játékok, rendező: Zrínyi Gál Vince)
Rabló, Koldus (Akutagava – Müller: A vihar kapujában)
Ceprano (Hugo: A király mulat, rendező: Kárpáti Pál)
Simonides (Shakespeare: Pericles, rendező: Laboda Kornél)
Szereplő (Ki látott engem, Ady-est, rendező: Egger Géza, Porogi Ádám)
Önmaga (A kővendég léptei, rendező: Kárpáti Pál)
Galeotto Marzio (Kárpáti: Országalma, rendező: Kárpáti István)
Szegedi Nemzeti Színház (2008-2009):
Terrorista (Stephens: Pornográfia, rendező: Bodolay Géza)
Santa Cruz Márki (Hugo: A királykisasszony lovagja, rendező: Znamenák István)
Buci (Lőrinczy: Balta a fejbe, rendező: Tasnádi Csaba)
Kaposvári Csiky Gergely Színház (2007-2008):
Sade márki (Weiss:Marat/Taram, rendező: Rusznyák Gábor)
Gennagyij Panfilovics (Bulgakov: Bíborsziget, rendező: Babarczy László)
Benvolio (Shakespeare: Rómeó és Júlia, rendező: Funk Iván)
Legény (Móricz Zsigmond: Úri muri, rendező: Rusznyák Gábor)
Önállóan létrehozott előadások:
Független színházi munkája során számos előadást hozott létre a színészet mellett, színházrendezői, írói, dramaturgi, produkciós vezetői, peoduceri feladatkörökben. A vihar kapujában (2010); Ki látott engem? (2011); A szerelem halottja (2012); Jobku és Dzsevu (2014-2019); Az öldöklő tejcsarnok (2015); Oltalomkeresők (2016); A Csatorna (2018); Rebeka (2019). Színházrendezői gyakorlatának fontos állomásaként a Táp Színház társulatának főrendezője volt: A Fekete Ádám-rejtély (2013); Gyilkosság a Dzsurányi utcában (2014); Egon Schiele élete vagy halála (2014). Ez utóbbi előadást az Átrium Film-Színház műsorára tűzte a 2014/15-ös évadban, ez volt első nagyszínpadi rendezése.
Online tevékenység:
2019-2020-ban az Anzselika Habpatron és a Tajgetosz Show Youtube csatornák kitalálásában és létrehozásában működött közre Végh Zsolttal, mint író, rendező, kreatív producer.
Film:
Erdő (rendező: Kárpáti György Mór) Főszereplő
Motel (rendező: Kalmár Bence) Bérgyilkos
Örök tél (rendező: Szász Attila) A bizottság tagja
Maszatvár (rendező: Szakonyi Noémi Veronika) Rendőr
Televízió:
Nofilter websorozat - Dani
Tóth János televíziós vígjátéksorozat - László, pultos a Malacosban
![2015. Humorfesztivál Lö csibészek-A pokoli trió (TÁP Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/405/2015-humorfesztival-lo-csibeszek-a-pokoli-trio-tap-szinhaz-222-131-60444.jpg)
2015. Humorfesztivál Lö csibészek-A pokoli trió (TÁP Színház
Thália Színház- Pincér
![A CSATORNA](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A CSATORNA
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![A királynő kalózai](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A királynő kalózai
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- John és Artur, kalózok
![A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA - MIKÖZBEN RAJTUK RÖHÖGÜNK, ŐK RAJTUNK RÖHÖGNEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/945/a-politikusok-lelki-vilaga-mikozben-rajtuk-rohogunk-ok-rajtunk-rohognek-222-131-106544.jpg)
A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA - MIKÖZBEN RAJTUK RÖHÖGÜNK, ŐK RAJTUNK RÖHÖGNEK
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Antiutódisztópia // Szülőcsatorna (nyilvános tv-felvétel)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/912/antiutodisztopia-szulocsatorna-nyilvanos-tv-felvetel-222-131-90000.jpg)
Antiutódisztópia // Szülőcsatorna (nyilvános tv-felvétel)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Az ezeregyéjszaka másnapján - Pedró Mester Népszínháza](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/544/az-ezeregyejszaka-masnapjan-pedro-mester-nepszinhaza-222-131-107278.jpg)
Az ezeregyéjszaka másnapján - Pedró Mester Népszínháza
Bethlen Téri Színház- Pedro Mester
![Az Öldöklő Tejcsarnok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/172/az-oldoklo-tejcsarnok-222-131-85718.jpg)
Az Öldöklő Tejcsarnok
HK Produkció- Színész
![Az Öldöklő Tejcsarnok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/381/az-oldoklo-tejcsarnok-222-131-79250.jpg)
Az Öldöklő Tejcsarnok
B32 Galéria és Kultúrtér- Színész
![Balta a fejbe](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Balta a fejbe
Szegedi Nemzeti Színház- Buci
![Cini-cini-cinizmus - játékos, de kiábrándító felolvasószínház üres lelkű felnőtteknek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/424/cini-cini-cinizmus-jatekos-de-kiabrandito-felolvasoszinhaz-ures-lelku-felnotteknek-222-131-84788.jpg)
Cini-cini-cinizmus - játékos, de kiábrándító felolvasószínház üres lelkű felnőtteknek
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Egon Schiele élete vagy halála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/155/egon-schiele-elete-vagy-halala-222-131-47556.jpg)
Egon Schiele élete vagy halála
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Rendező
![Hal a zacskóban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/727/hal-a-zacskoban-222-131-15315.jpg)
Hal a zacskóban
Szegedi Nemzeti Színház- Magor
![Kárpáti Péter: Országalma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/526/karpati-peter-orszagalma-222-131-23167.jpg)
Kárpáti Péter: Országalma
SZIKRA cool•tour•house- Főjegyző, Galeotto Marzio
![Királyasszony lovagja](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Királyasszony lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Covadenga
![KoMa Társulat-Orlai Produkció: Kisded játékok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/663/koma-tarsulat-orlai-produkcio-kisded-jatekok-222-131-22167.jpg)
KoMa Társulat-Orlai Produkció: Kisded játékok
MU Színház- Színész
![KOMA Társulat: Edna Mazya: Kisded játékok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/037/koma-tarsulat-edna-mazya-kisded-jatekok-222-131-12258.jpg)
KOMA Társulat: Edna Mazya: Kisded játékok
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
![Kurázsi és gyerekei](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/222/kurazsi-es-gyerekei-222-131-147835.jpg)
Kurázsi és gyerekei
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- A PAP
![LÖ CSIBÉSZEK: TÁP Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/605/lo-csibeszek-tap-szinhaz-222-131-65463.jpg)
LÖ CSIBÉSZEK: TÁP Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Pincér
![Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Nemzetőr 1.
![Országalma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/822/orszagalma-222-131-11421.jpg)
Országalma
Jászai Mari Színház, Népház- Főjegyző, Galeotto Marzio
![Pornográfia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/126/pornografia-222-131-9620.jpg)
Pornográfia
Szegedi Nemzeti Színház- az öt hátizsákos
![Rebeka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/067/rebeka-222-131-125521.png)
Rebeka
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.- Színész
![Rebeka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/852/rebeka-222-131-149784.jpg)
Rebeka
Manna Produkció Nonprofit Kft.- Dr. Tamás Attila
![TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/746/tap-szinhaz-vajdai-vilmos-rokonok-222-131-219482.jpg)
TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Móricz Zsigmond
![TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/991/tap-szinhaz-milena-markovic-babahajo-222-131-65980.jpg)
TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Morgó
![TÁP Színház: Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/310/tap-szinhaz-hogy-elnek-a-halak-a-tengerben-tulajdonkeppen-periklesz-222-131-31314.jpg)
TÁP Színház: Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![TÁP Színház: Korrup Schőn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/803/tap-szinhaz-korrup-schon-222-131-63114.jpg)
TÁP Színház: Korrup Schőn
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Színész
![William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/629/william-shakespeare-hogy-elnek-a-halak-a-tengerben-tulajdonkeppen-periklesz-222-131-39548.jpg)
William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész) (Titánium)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/585/william-shakespeare-hogy-elnek-a-halak-a-tengerben-tulajdonkeppen-periklesz-titanium-222-131-39533.jpg)
William Shakespeare – Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész) (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!