művész
Danny Bain
Zenész, zeneszerző, előadóművész és rendező.
Az Amerikai Egyesült Államokban született és nőtt fel. Zenélni hazájában, Ghánában és Brazíliában tanult, majd 2010-ben érkezett Magyarországra. Egyetemi tanulmányait a West Virginia University jazz szakán végezte, egyetemi tanulmányai alatt és után rövid ideig a brazil Pernambuco Állami Egyetemen is tanult. 2009-ben…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zenész, zeneszerző, előadóművész és rendező.
Az Amerikai Egyesült Államokban született és nőtt fel. Zenélni hazájában, Ghánában és Brazíliában tanult, majd 2010-ben érkezett Magyarországra. Egyetemi tanulmányait a West Virginia University jazz szakán végezte, egyetemi tanulmányai alatt és után rövid ideig a brazil Pernambuco Állami Egyetemen is tanult. 2009-ben Ghánában, a Dagara Music Centerben tanult afrikai zenét és táncot, a gyil (ghánai xilofon) hangszerre fókuszálva.
Magyarországra érkezése után több könnyű- és világzenei együttesben kezdett játszani dobokon és ütős hangszereken (Átjárók, Paraszta Pé, Hetedhét), majd 2013-ban a veszprémi Kabóca Bábszínház felkérte, hogy mutassa különleges, Ghánában tanult zenés mesélési stílusát egy bábszínházi előadás keretein belül, így született meg Danny mesél: A fán lakó gyermekek című előadás. A sikeres bemutatót több, újabb közös munka követte, mint például: A Mézeskalács úr meséje; Kodzsugukila, a boszorkány; A hét királyfi és a Jack, a megmentő előadások.
A „Danny mesél” program átfogó módon nyújt a gyerekeknek lehetőséget arra, hogy fejleszthessék nyelvi készségeiket, zenét és táncot tanulhassanak, és új kultúrákat és hangszereket fedezhessenek fel. Előadásai magyar és angol nyelven hallgathatók. Előadásaiból 2015-ben megjelent a Betűtészta Kiadó gondozásában az „Ez nem az apu hangja!” című CD mellékletes mesekönyv Máray Mariann csodálatos illusztrációival, mely bekerült az év 50 legjobb Gyermek- és Ifjúsági Könyve közé.
2019-ben alakult meg a Danny és Béla mesekoncert, melyben Ágoston Béla multiinstrumentalista zenész, zeneszerző társával adnak családoknak szóló koncerteket. A duó első albuma 2024 októberében jelent meg, Állatok címen.
Az iskolás korosztály számára létrehozott zenés workshop, az "Elméletileg hangszerek", meghívást kapott az moszkvai anglo-amerikai iskolába, és a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt részeként is eljuthatott számos Veszprém megyei oktatási intézménybe.
Díjak, elismerések:
IX. Gyermek- és Ifjúsági Szemle különdíja (2018)
Michel Indali-díj (Kolibri Színház) (2018)
Az év 50 legjobb Gyermek- és Ifjúsági Könyve (Gyerekirodalmi Intézet) (2015)
Szép Magyar Könyv díj (2015)
Színpadi munkáiból:
Danny mesél: A fán lakó gyermekek: Az előadás afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal „gyil” (afrikai balafon) kíséretében. A veszprémi Kabóca Bábszínházzal együttműködésben jött létre. Danny Bain zenéjével és előadásában. (2013)
Danny mesél: A Mézeskalács úr meséje: A Kabóca Bábszínházzal együttműködésben. Danny Bain zenéjével és előadásában. (2014)
Danny mesél: Szaszuma és a szél (2015)
A hét királyfi: A Kabóca Bábszínház előadásának zenéjét Danny Bain szerezte. Az előadás bekerült a IX. Kaposvári ASSITEJ Biennáléra. (2017)
Kodzsugukila, a boszorkány: A Kabóca Bábszínházzal együttműködésben. Danny Bain zenéjével és előadásában. (2017)
Jack, a megmentő: A Kabóca Bábszínházzal együttműködésben. Danny Bain zenéjével és előadásában. (2019)
Danny és Béla mesekoncert (2020)
Gulliver utazásai: Egyszemélyes előadás különleges hangszerekkel Jonathan Swift azonos című regénye alapján. Az Alela Kulturális Egyesület előadása, Danny Bain zenéjével és előadásában. (2020)
Danny mesél: Állatos mesék (2021)
A tenger ünnepe: A Kabóca Bábszínház és a Dagály Kulturális Egyesület közös előadása Danny Bain és Gulyás Anna zenéjével és előadásában. (2024)
Belül tágasabb! Verses játék a természetről, az évszakokról és az időről sok zenével, közös játékkal, kézműves foglalkozással. Alkotók: Jankovics Anna, Soltész Bözse, Danny Bain (2024)
Lemezek, könyvek:
Danny Bain: Ez nem az apu hangja! (könyv CD-melléklettel) (Betűtészta Kiadó, 2015)
Kodzsugukila, a boszorkány (CD, lemez) (2018)
A Mézeskalács úr meséje (2023)
Jack, a megmentő (CD, lemez) (2023)
Danny és Béla: Állatok (lemez) 2024)
DANNY BAIN: AZ OROSZLÁN ÉS A BOGÁR
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
Danny Bain: Jack, a megmentő - koncertszínházi előadás
Ciróka Bábszínház- A történetet meséli és ütőshangszereken játszik
DANNY BAIN: JACK, A MEGMENTŐ - MESEKONCERT
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- A történetet meséli és ütőshangszereken játszik
Danny Bain: Kodzsugukila a boszorkány v.e.
Csodamalom Bábszínház- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
Danny Bain: Kodzsugukila, a boszorkány / afrikai mese bábokkal és különleges hangszerekkel
Általános- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
Danny Mesél - A Mézeskalács Úr Meséje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
DANNY MESÉL: Kodzsugukila, a boszorkány
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zenéjét szerezte és előadja
Egri Kamaraopera Fesztivál - KODZSUGUKILA A BOSZORKÁNY
Általános- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
Jack, a megmentő - Gulliver bérlet 2026. ősz
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- A történetet meséli és ütőshangszereken játszik
Little Ears - Zenés foglalkozás a legkisebbeknek Danny Bainnel
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Zenész, zeneszerző, mesélő és előadó.
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!