művész
Dánielfy Zsolt
Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró.
1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kállai Ferenc és Szirtes Tamás növendékeként.
Ezt megelőzően a Vígszínházban és a Madách Színházban volt gyerekszínész. Tanulmányai elvégzése után rögtön Debrecenbe szerződött. Már az első években a Csokonai Színház egyik vezető színészévé…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró.
1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kállai Ferenc és Szirtes Tamás növendékeként.
Ezt megelőzően a Vígszínházban és a Madách Színházban volt gyerekszínész. Tanulmányai elvégzése után rögtön Debrecenbe szerződött. Már az első években a Csokonai Színház egyik vezető színészévé vált, mára rengeteg sikeres főszereppel a háta mögött, Debrecen kulturális és művészeti életének közismert alakja. Otthonosan mozog a színházművészet szinte minden területén, nemcsak játszik a drámáktól a komédiákon keresztül az operetteken át a musicalekig mindent, hanem darabot ír, rendez, sőt az utóbbi időben még filmrendez is. Öt játékfilmje közül több is nyert különböző rangos fesztiválokon, a legutóbbi, a Kossuth papja, két fesztivál fődíját is elhozta.
Színházi szerepei közül a „Csendesek a hajnalok” Vaszkov törzsőrmestere, a „Godspell” Jézusa, Dürrenmatt: „Fizikusok” Möbiusa, a „Lúdas Matyi” Döbrögije, a „Don Quijote”Sancho Panzája, a „Légy jó mindhalálig” Valkay tanár ura, a „Csárdáskirálynő” Miska pincére, a „Szigorúan ellenőrzött vonatok” Tapicska forgalmistája, mind-mind maradandó alkotásai közé tartoznak.
Eddigi pályafutása alatt több, mint 150 szerepet játszott, munkáját a szakma és a közönség is elismerte.
Művészi munkája mellett jelentős közéleti tevékenységet folytat: 1990–1994 és 1998-2014 között önkormányzati képviselő, városi közgyűlés kulturális bizottságának tagja, 2006-tól alelnöke, jelenleg is a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának a tagja.
1984-ben az akkori Megyei Tanács Csokonai-díjjal tüntette ki, nem sokkal később színészi munkája elismeréseként és a kulturális miniszter kitüntetését is átvehette. Pályáját eddig több megtisztelő elismerés, Évad Színművésze, Thália nyakkendő, a Hajdú- Bihari Napló közönségdíja és számos nívódíj kísérte.
Díjai, elismerései:
Kulturális miniszteri kitüntetés (1985)
Hajdú Bihar Megye Tanácsának Csokonai-díja (1988)
Az Évad Színházi Művésze (1988-89)
Kortárs Művészeti díj (1992)
Thália nyakkendő vándordíj (1999)
Magyar Arany Érdemkereszt (2014)
Debrecen Város Csokonai-díja (2016)
Jászai Mari-díj (2020)
Színpadi szerepei:
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók /Seneca
Kálmán Imre: Marica grófnő/ Dragomir Populescu Moritz herceg
Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária/ Bigali – Az Elvtárs, polifunkcionárius
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak/ Lázár, boltoslegény
Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István-Vészits Andrea: Időfutár/ Schikaneder
Szabó Magda: Régimódi történet – Dudek Ferdinánd
Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig – Valkay tanár úr
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Leopold
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás – Témüller
Menchell-Black-Wildhorn: Bonnie & Clyde – Henry Barrow
Filmszerepei:
2017: Álom hava – Ferenc atya
2015: Kossuthkifli (Két sebzett szívű atya epizód) – Lógó bajuszú paraszt
2015: Kossuth papja – Kardos Péter
2014: A rögöcsei csoda – Tuba Alajos
2014: Az 5. íz - Miki 'bá
2012: Pillangó – István bácsi
2011: Végítélet – Kocsmáros
2008: A legbátrabb város
2008: Borzontorz meséi - Mikulás, Nagyapa
2007: Liberté '56 – Pista bácsi / traktoros
2002: Olvastam, költőtárs... - Arany János
1999: Kisváros (hét epizódban)
1995: Öregberény (Püspökkenyér epizód)
1985: Au nom de tous les miens (nyolc epizódban) – Zaremba
1983: Mint oldott kéve (Ausztria-Magyarország 1838-1847 epizód) – Richárd
1980: Szerelmem Elektra
Filmrendezései és -forgatókönyvei:
2015: Kossuth papja
2014: A rögöcsei csoda
2014: Az 5. íz - társrendező
2011: Végítélet
2002: Olvastam, költőtárs...
A revizor
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos
A rögöcsei csoda
Szarvasi Vízi Színház- Tuba Alajos
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két részben - a Csokonai Színház előadása
Kölcsey Központ- Leopold
NINCSTELENEK
Csiky Gergely Színház- NAGYAPA
Nincstelenek - a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása
Nemzeti Színház- Nagyapa
Régimódi történet
Nemzeti Színház- Dudek Ferdinánd
Rivalda 2011 A revizor
Thália Színház- Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij
Tüskevár
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Matula
Újévi Operettgála
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Műsorvezető
VSZF 2014. (Debrecen) Régimódi történet
Thália Színház- Dudek Ferdinánd
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!