Katona Csaba

Katona Csaba vagyok, az ELTE-n végeztem a történelem szakot és ugyanott szereztem Phd-fokozatot is. Történészként és kommunikációs referensként dolgozom a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. Több mint negyed évszázada - 25 éve - vagyok ezen a pályán, akkor kezdtem dolgozni a levéltárban. Mondjuk közben tettem egy 12 éves kitérőt a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetébe, amelyet ma már nem így hívnak, de én ezt figyelmen kívül hagyom.

Egy történész törekszik rá, hogy előadások, tanulmányok, forráskötetek és könyvek révén széles körben ossza meg tudását minél többekkel. Mégis, a legtöbben talán a Millásreggeli című műsorból ismernek, amely korábban a Jazzy Rádión, ma már a Rádiócafén jelentkezik minden kedden: a 21. században ez természetes, ahogy az is, hogy a modern kor eszközeivel a múlt búvárlója is él: podcast, televízió, rádió, facebook. A Dumaszínház számomra páratlan lehetőség, amit igyekszem kiaknázni: a történelem talán frivolnak ható, de mégis fontos társadalomtörténeti témáit törekszem előtérbe helyezni.

Történészi érdeklődésem elsősorban a „hosszú 19. század” hétköznapi életét övezi. Ezen belül pedig nem a kiemelkedő személyiségek nagyívű tetteit keltik fel a figyelmem, hanem azoké, akikre talán kevésbé vetül fény, vagyis a hétköznapi embereké. Hiszen ha ismerni akarjuk egy közösség, egy város vagy egy nemzet múltját, minthogy ők alkották a többséget, leghitelesebben általuk tehetjük ezt meg.

A társadalom- és művelődéstörténet határmezsgyéjén mozogva az fontos a számomra, hogy a 19. század, de akár más korok emberei hogyan gondolkodtak, éreztek, kommunikáltak, öltöztek, ettek-ittak, szerettek, gyűlöltek, éltek és haltak, és e tényezők kusza szövevénye hogyan és miként épült egymásra, miként befolyásolták a történelmi események soha véget nem érő láncolatát. A történész számára az okok és okozatok, az összefüggések, a mintázatok a fontosak, és legfőbbképpen az, hogy megértse a cselekvések mögötti érzéseket és/vagy gondolatokat.

Kedvenc történeti forrásaim épp ezért az ego-dokumentumok: naplók, emlékiratok, levelek, de akár egy-egy történeti aktor gazdaságai iratai is. MIndazon történeti források közül pedig, amelyek gondozásomban jelentek meg, talán a reformkori Sopronban, majd Pesten élő Slachta Etelka naplója a leginkább ismert és számomra kedves: ezt a textust az első magyar erotikus női naplóként tartják számon.