művész
![Balázs Fecó Balázs Fecó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/005/690/balazs-feco-474-279-58562.jpg)
Balázs Fecó
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész.
Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész.
Már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott.
Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé.
1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes.
1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották.
1986-ban a Korál feloszlott.
1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit, a teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.
1987-ben EMeRTon-díjat kapott.
1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért.
1996-ban unplugged koncertet adott.
1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj).
1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be.
1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta.
2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval. A közösen előadott dalok Forog a kerék és A csönd éve című dal Balázs Fecó 1986-ban írt szerzeményei, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.
Díjai:
* Az év billentyűse (1979)
* Az év billentyűse (1984)
* EMeRTon-díj (1987)
* Interpop Fesztivál zeneszerzői díja (1988)
* EMeRTon-díj (1998)
* Huszka Jenő-díj (1998)
* Liszt Ferenc-díj (1998)
* Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2001)
* Fonogram-díj (2008)
* Artisjus Életmű-díj (2010)
* A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011)
Diszkográfia:
Neoton
* 1971: Bolond város
Korál
* 1980: Korál
* 1982: A tulsó part
* 1984: Az óceán
* 2006: Ne állj meg soha!
Szóló lemezek
* 1984: Register
* 1985: Best Of Bach
* 1990: Szerelmi álmok
* 1992: Gyertyák a téren
* 1993: Balázs Ferenc és a Korál
* 1998: Újjászületés
* 2000: A csönd évei
* 2003: Időtörés
* 2009: Érints meg még egyszer (best of)
![Agárdi Popstrand - KORÁL, KERESZTES ILDIKÓ, MDC](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/066/agardi-popstrand-koral-keresztes-ildiko-mdc-222-131-77796.jpg)
Agárdi Popstrand - KORÁL, KERESZTES ILDIKÓ, MDC
Agárdi Popstrand- Zenész, énekes
![Balázs Fecó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/273/balazs-feco-erints-meg-megegyszer-exkluziv-nagykoncert-222-131-139057.jpg)
Balázs Fecó "Érints meg mégegyszer" exkluzív nagykoncert
GAG Management Kft.- Énekes, zenész
![Balázs Fecó - Évszakok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/062/balazs-feco-evszakok-222-131-66625.jpg)
Balázs Fecó - Évszakok
GAG Management Kft.- Zene
![Balázs Fecó koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/060/balazs-feco-koncert-222-131-59746.jpg)
Balázs Fecó koncert
Veszprémi Petőfi Színház- Zenész, énekes
![Balázs Fecó koncert Évszakok Vendég Malek Andrea és Szűcs Antal Gábor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Balázs Fecó koncert Évszakok Vendég Malek Andrea és Szűcs Antal Gábor
Veszprémi Petőfi Színház- Énekes
![Érints meg! - Balázs Fecó koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/328/erints-meg-balazs-feco-koncertje-222-131-41843.jpg)
Érints meg! - Balázs Fecó koncertje
GAG Management Kft.- Énekes
![Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/730/erints-meg-balazs-feco-anyak-napi-koncertje-222-131-37227.jpg)
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Énekes
![Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/600/erints-meg-balazs-feco-anyak-napi-koncertje-222-131-39230.jpg)
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
![Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/601/erints-meg-balazs-feco-anyak-napi-koncertje-222-131-39229.jpg)
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
![Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/602/erints-meg-balazs-feco-anyak-napi-koncertje-222-131-39228.jpg)
Érints meg! / Balázs Fecó Anyák napi koncertje
GAG Management Kft.- Zenész
![Jótündér Jótékonysági Koncert az összefogás nevében „A szeretet mindenek felett!”](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/669/jotunder-jotekonysagi-koncert-az-osszefogas-neveben-a-szeretet-mindenek-felett-222-131-30989.jpg)
Jótündér Jótékonysági Koncert az összefogás nevében „A szeretet mindenek felett!”
C&M Hungary Kft.- Színész
![Korál - Évszakok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Korál - Évszakok
Broadway Ticket Hungary Kft..- Zenész, énekes
![Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív nagykoncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/484/maradj-velem-balazs-feco-exkluziv-nagykoncertje-222-131-158812.jpg)
Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
![Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/910/maradj-velem-balazs-feco-exkluziv-nagykoncertje-222-131-158716.jpg)
Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
![Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/539/maradj-velem-balazs-feco-exkluziv-nagykoncertje-222-131-158815.jpg)
Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
![Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/897/maradj-velem-balazs-feco-exkluziv-nagykoncertje-222-131-158717.jpg)
Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje
GAG Management Kft.- Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész
![Összefogás a hidegkúti mentőállomásért](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/620/osszefogas-a-hidegkuti-mentoallomasert-222-131-23601.jpg)
Összefogás a hidegkúti mentőállomásért
Klebelsberg Kultúrkúria- Színész
![Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos - Óévbúcsúztató koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/449/szakcsi-lakatos-bela-es-kathy-horvath-lajos-oevbucsuztato-koncert-222-131-59653.jpg)
Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos - Óévbúcsúztató koncert
Müpa- Zenész, énekes
![Szerelmes történet: Angyalföldi ballada](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/745/szerelmes-tortenet-angyalfoldi-ballada-222-131-85492.jpg)
Szerelmes történet: Angyalföldi ballada
József Attila Színház- Zeneszerző
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!