művész
![Ács Norbert Ács Norbert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/401/acs-norbert-474-279-197467.jpg)
Ács Norbert
Színművész, bábszínész.
A salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban érettségizett. Egyik alapítója a pécsi Janus Egyetemi Színpadnak. Előbb történelem-művelődési menedzser szakon tanult, majd 2000-2004 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatója volt. 2004-től a Budapest Bábszínház tagja. 2017-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, mellette…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, bábszínész.
A salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban érettségizett. Egyik alapítója a pécsi Janus Egyetemi Színpadnak. Előbb történelem-művelődési menedzser szakon tanult, majd 2000-2004 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatója volt. 2004-től a Budapest Bábszínház tagja. 2017-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, mellette az intézmény oktatója. Szinkronizálással is foglalkozik.
Díjai:
Blattner Géza-díj (2012)
Havas-B. Kiss-díj (2009)
Jelenlegi munkái a Budapest Bábszínházban:
Dagadt Henrik Eskildsen - Gimesi Dóra-Janne Teller: Semmi (rendező: Hoffer Károly)
Pettson - Sven Nordqvist-Fekete Ádám: Pettson és Findusz (rendező: Bereczki Csilla)
Egérkirály - P. I. Csajkovszkij: Diótörő (rendező: Szőnyi Kató, Meczner János)
Lucifer - Madách Imre: Az ember tragédiája (rendező: Garas Dezső)
Argan, a képzelt beteg - Molière: A képzelt beteg (rendező: Alföldi Róbert)
Pete, Ben apukája - David Walliams: Gengszter nagyi (rendező: Hoffer Károly)
Antonio, Prospero öccse, a milánói trón bitorlója - William Shakespeare: A vihar (rendező: Szikszai Rémusz)
Idomeneus - Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (rendező: Hoffer Károly)
Korábbi munkái a Budapest Bábszínházban:
Vasgyúró - Szálinger Balázs: Fehérlófia (rendező: Veres András)
Kormányzó (Georgi Abasvili), Tejárus, Lavrenti, Harmadik Vértes, Első Ügyvéd - Bertolt Brecht-Paul Dessau: A kaukázusi krétakör (rendező: Vidovszky György)
Schultz úr - Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré (rendező: Alföldi Róbert)
Apa - Jeli Viktória-Tasnádi István: Rozi az égen (rendező: Tengely Gábor)
Faust - Goethe: Faust I-II. (rendező: Balázs Zoltán)
Apa - Oscar Wilde-Gerevich András: Csillagfiú (rendező: Tengely Gábor)
Truffaldino - Carlo Gozzi-Heltai Jenő: A szarvaskirály (rendező: Balogh Géza)
Zeusz - Homérosz-Garaczi László: Odüsszeusz (rendező: Valló Péter)
Ede bácsi, Ecetvári Eduárd - Bálint Ágnes: Egy egér naplója (rendező: Lénárt András)
Szegény Dzsoni - Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (rendező: Lengyel Pál)
Pribék - Vörös Róbert: Sade márki 120 napja (rendező: Alföldi Róbert)
Jan Potocki: Parádé (rendező: Wieslaw Czolpinski)
Vackor - William Shakespeare: Szentivánéji álom (rendező: Josef Krofta)
Hook kapitány, Báró - J. M. Barrie-Háy János: Pán Péter (rendező: Kovács Géza)
Paszomány kapitány és mások - Alfred Jarry: Übü király és a magyarok (rendező: Kiss Csaba)
Christian Morgenstern: Bitódalok (rendező: Veres András)
Gazda, Francia király - Petőfi Sándor: János vitéz (rendező: Urbán Gyula)
Férfi, Vízilulu, Fekete tündér - Caryl Churchill: Az iglic (rendező: Tengely Gábor)
Náthás angol költő - Presser Gábor-Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen (rendező: Kovács Géza)
Oidipusz-karantén (rendező: Veres András)
Kroki, prózai udvari bolond - Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika (rendező: Mácsai Pál)
Marke király - Márton László: Trisztán és Izolda (rendező: Csizmadia Tibor)
Csizmás kandúr - Charles Perrault-Nagy Viktória Éva-Schneider Jankó: Csizmás kandúr (rendező: Schneider Jankó)
Tukánok, Pista bácsi, Elefánt - Gingalló (rendező: Ellinger Edina)
Apa - Neil Gaiman: Coraline (rendező: Ascher Tamás)
Korábbi színházi munkái:
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen:
Mesélő - Kenneth Grahame-Alan Bennett: Szellő a füzesben (rendező Czajlik József)
Csipkerózsika - Grimm testvérek-Rumi László: Csipkerózsika (rendező: Rumi László)
Vindice - Cyril Tourner: A bosszúálló tragédiája (rendező: Alföldi Róbert)
Carlo Goldoni: A hazug (rendező: Fodor Tamás)
A Nemzeti Színházban:
Weöres Sándor: Holdbéli csónakos (rendező: Valló Péter)
A Gárdonyi Géza Színházban:
Gaston - Arnold Wesker: A konyha (rendező: Csizmadia Tibor)
A Janus Egyetemi Színházban:
Rosanna Claterda: Albérleti színjáték (rendező: Szabó Máté)
Hétvége (rendező: Szabó Máté)
Én, Kassák Lajos (rendező: Tóth András Ernő)
A Pécsi Nemzeti Színházban:
Egy másik történet (rendező: Szabó Máté);
Wendauer - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (rendező: Soós Péter)
A Szkéné Színházban:
Mikó Csaba: Előjáték (rendező: Szabó Attila)
A Vaskakas Bábszínházban:
1000+1 éjszaka meséi (rendező: Ujvári Janka)
Faluturisták (Kisharsány - Ördögkatlan Fesztivál)
Gyárturisták (Zsolnay Kulturális Negyed)
Filmes és televíziós szerepei:
Jelenetek a szökésből (Tv játék 1999)
A hídember (2002)
Született lúzer (2008)
Jóban rosszban (2014)
Aranyélet (2016)
![A csillagszemű juhász](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/242/a-csillagszemu-juhasz-222-131-197436.jpg)
A csillagszemű juhász
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Százados
![A párnaember](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/628/a-parnaember-222-131-85497.jpg)
A párnaember
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- APA
![A szarvaskirály](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/179/a-szarvaskiraly-222-131-8030.jpg)
A szarvaskirály
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Truffaldino, a főmadarász
![A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/003/a-szerb-antal-kod-avagy-a-pendragon-legenda-222-131-228736.jpg)
A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Dr. Láng Róbert, irodalomtörténész; Szerb Antal, író
![A vihar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/034/a-vihar-222-131-128796.jpg)
A vihar
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Antonio, Prospero öccse, a milánói trón bitorlója
![Az ember tragédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/002/870/az-ember-tragediaja-222-131-75246.jpg)
Az ember tragédiája
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Lucifer
![Az Iglic](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/921/az-iglic-222-131-43074.jpg)
Az Iglic
Katona József Színház- Férfi, Vízilulu, Fekete Tündér
![Az iglic](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az iglic
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Férfi, Vízilulu, Fekete tündér
![Az utolsó bárány](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/373/az-utolso-barany-222-131-206508.jpg)
Az utolsó bárány
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Bika; Hal; Teve; Pásztor; Bujkáló király
![Csajkovszkij: A diótörő – óriásbábokkal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/569/csajkovszkij-a-diotoro-oriasbabokkal-222-131-100408.jpg)
Csajkovszkij: A diótörő – óriásbábokkal
Müpa- Egérkirály
![Csizmás kandúr](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/652/csizmas-kandur-222-131-13543.jpg)
Csizmás kandúr
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Csizmás kandúr
![Csizmás kandúr régi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/740/csizmas-kandur-regi-222-131-13547.jpg)
Csizmás kandúr régi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Csizmás kandúr
![Diótörő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/013/436/diotoro-222-131-8048.jpg)
Diótörő
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Egérkirály
![Diótörő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/002/854/diotoro-222-131-87655.jpg)
Diótörő
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Egérkirály
![Egy egér naplója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/178/egy-eger-naploja-222-131-8053.jpg)
Egy egér naplója
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Ede bácsi, Ecetvári Eduárd
![Faust](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Faust
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színész
![Fehérlófia](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fehérlófia
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Vasgyúró
![Fehérlófia bemutató](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fehérlófia bemutató
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Vasgyúró
![Gingalló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/911/gingallo-222-131-88798.jpg)
Gingalló
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Tukánok, Pista bácsi, Elefán
![Gyárturisták](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/765/gyarturistak-222-131-31853.jpg)
Gyárturisták
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Helló, Héraklész!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/926/hello-heraklesz-222-131-171171.jpg)
Helló, Héraklész!
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- ZEUSZ, főisten
![Helló, Héraklész!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/521/hello-heraklesz-222-131-186507.jpg)
Helló, Héraklész!
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- ZEUSZ, főisten
![Holdbeli csónakos](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/513/holdbeli-csonakos-222-131-142773.jpg)
Holdbeli csónakos
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Idomeneus
![János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/876/janos-vitez-222-131-31373.jpg)
János vitéz
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Gazda, Francia király
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/815/kabare-222-131-63224.jpg)
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Schultz úr
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/797/kabare-222-131-75209.jpg)
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Schultz úr
![Líra és Epika](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/236/lira-es-epika-222-131-75108.jpg)
Líra és Epika
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Kroki, prózai udvari bolond
![Líra és Epika](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/830/lira-es-epika-222-131-153285.jpg)
Líra és Epika
SZFE- Rendező
![Nagyító-Semmi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Nagyító-Semmi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Dagadt Henrik Eskildsen
![Odüsszeusz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/010/281/odusszeusz-222-131-14395.jpg)
Odüsszeusz
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zeusz
![Oidipusz-karantén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/018/oidipusz-karanten-222-131-75176.jpg)
Oidipusz-karantén
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Játssza
![Radnóti Színház: A párnaember](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/467/radnoti-szinhaz-a-parnaember-222-131-94638.jpg)
Radnóti Színház: A párnaember
Pécsi Nemzeti Színház- APA
![Rozi az égen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/416/rozi-az-egen-222-131-14991.jpg)
Rozi az égen
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Apa
![Semmi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Semmi
Csiky Gergely Színház- DAGADT HENRIK ESKILDSEN
![Semmi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Semmi
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Dagadt Henrik Eskildsen
![Semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/179/semmi-222-131-37355.jpg)
Semmi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Henrik Eskildsen
![Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/009/004/szentivaneji-alom-222-131-8075.jpg)
Szentivánéji álom
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Vackor
![Szóló szőlő - ESZME Bábszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/554/szolo-szolo-eszme-babszinhaz-222-131-65453.png)
Szóló szőlő - ESZME Bábszínház
Bethlen Téri Színház- Színész
![Trisztán és Izolda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/892/trisztan-es-izolda-222-131-75130.jpg)
Trisztán és Izolda
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Marke
![Túl a Maszat-hegyen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/005/794/tul-a-maszat-hegyen-222-131-8081.jpg)
Túl a Maszat-hegyen
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Náthás angol költő
![Übü király és a magyarok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/384/ubu-kiraly-es-a-magyarok-222-131-37356.jpg)
Übü király és a magyarok
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Paszomány kapitány és mások
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!